Rendkívül izgalmas befejezést és új-zélandi győzelmet hozott a zimbabwei torna

2025. július 26. – Szerző: Krikettgalaxis

A Dél-Afrika elleni tesztek után, az Új-Zéland elleni tesztek előtt mi mással is tölthette volna az idejét a zimbabwei válogatott, mint egy olyan NH20-as tornával, ahol Dél-Afrika és Új-Zéland voltak az ellenfeleik? Ám sikerélmény itt sem termett nekik: a döntőbe a két vendég jutott be, ahol aztán az utolsó labdából Új-Zéland szerezte meg a győzelmet.

Egy barna kivi, Új-Zéland különlegessége (illusztráció)

A kép szerzője: Glen Fergus (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 2.5

Mostanában újra egy picit megszaporodtak az olyan tornák, ahol kettőnél több nagy csapat játszik: éveken át ebből hiány volt, a nagy bajnokságokon kívül mindig csak kétoldalú sorozatokat rendeztek. De most itt jött egy újabb, amikor hárman is versengtek egymással: a házigazda Zimbabwe fogadta az őket a teszteken földbe döngölő Dél-Afrikát, valamint egy újonnan hozzájuk érkezett csapatot, Új-Zélandot. A következő Húsz20-as világbajnokságig már csak kevesebb mint 1 év van hátra, így ez a torna jó felkészülést jelenthet arra is – bár tegyük hozzá: Zimbabwe még nem is biztos, hogy kijut, előbb sikerrel kell majd venniük az őszi selejtezőtornát.

Érdekesség, hogy ez a három csapat elég ritkán találkozik egymással. Zimbabwe 2022-ben játszott utoljára Dél-Afrikával, és 2015-ben Új-Zélanddal (és még soha egyiküket sem győzte le), de furcsa módon Dél-Afrika és Új-Zéland utolsó összecsapására is már igen régen, 2017-ben került sor.

A mostani első meccsen Zimbabwe és Dél-Afrika találkozott, és utóbbiak rögtön három újoncot is avattak: Corbin Bosch és Lhuan-dre Pretorius más formátumban már volt válogatott (emlékezhetünk rájuk a most befejeződött tesztekről), de Rubin Hermann abszolút újonc volt a válogatottban. Az ütésre kényszerülő Zimbabwe hamar elvesztett egy kaput, de a következő két ütős, hiába bírta tovább, lassan haladt, így a félidő felénél is még csak 53 pontja volt a csapatnak (többek között Lungi Ngidi erőfölénybeli szűz játszmájának is köszönhetően). A folytatásban azért Sikandar Raza és Ryan Burl még jelentősen szépítettek a csapat eredményén, például egy 15 és egy 19 futásos játszmát is lehozva, így a végére Raza 50 fölé is eljutott, Zimbabwe pedig a rossz kezdés ellenére 141-ig. A második félidő elején ráadásul a nagy reményű Pretoriust máris kacsával kiejtették, és hamar búcsúzott egy újabb ütős is, méghozzá szintén Richard Ngarava dobásából, aki ezzel át is vette a vezetést a zimbabwei dobók örökranglistáján, 82 kapura jőve föl, a 81-gyel rendelkező Razát lehagyva. Sőt, Dél-Afrika még az erőfölényben egy újabb kaput is vesztett, ám a kiegyenlítődni látszó esélyek hamar visszafordultak a javukra Hermann 3 egymás utáni 4-esénak, majd Dewald Brevis 4–6–6–6-os sorozatának köszönhetően. És igaz, hogy később mindkét ütős 40 és 50 közötti eredménnyel kiesett, de már nem volt kérdés, hogy a kergetés sikeres lesz: a meccs már a 16. játszmában vendéggyőzelemmel zárult le.

A második találkozó azért is külön érdekes volt, mert Rob Walter edző korábbi és új csapata, Dél-Afrika és Új-Zéland találkozott egymással: előbbitől szerződése lejárta előtt távozott, hogy Új-Zéland edzője lehessen – azé az országé, ahol amúgy élt. További összefüggés volt, hogy Új-Zéland mai újonc játékosa éppen Bevon Jacobs volt, aki történetesen Dél-Afrikában született... Igaz, az afrikai debütáns, Senuran Muthusamy tudtunk szerint már nem rendelkezett új-zélandi kapcsolatokkal. Ami a játékot illeti: Dél-Afrika a dobást választotta, és elég jól is haladtak a kapuszerzéssel, még a félidő fele előtt 70/5-re korlátozták ellenfelüket. Igen ám, de innentől a Jacobs és Tim Robinson által alkotott kettős már a játékrész végéig nem esett ki, sőt, csak az utolsó 5 játszmában 63 futást gyűjtöttek, Robinson pedig pályafutáscsúccsal 75-ig jutott, így a csapat egy versenyképes 173-at teljesített. Dél-Afrika aztán 34/0-ig jól haladt, de utána sorozatosan vesztették el az embereiket, és nem igazán tudtak gyors pontszerésre váltani, így ahogy telt az idő, egyre csökkentek az esélyeik. Még a 18. játszma elejére egész jól visszakapaszkodtak: akkor 27 futás kellett volna nekik 17 labdából, de már csak 3 emberük volt meg, ők pedig nem bírták végig: Jacob Duffy kettőt ejtett ki két labdából, és a meccs eldőlt. Végül Új-Zéland 21 futással nyert.

A harmadik mérkőzés Zimbabwe és Új-Zéland között zajlott: az eddigi eredmények alapján utóbbiak jóval esélyesebbnek tűntek, sőt, mostanra kiegészült a csapatuk több olyan alapemberrel is, akik az MLC-ből mostanra értek ide. Glenn Phillips azonban nem volt köztük: róla az a hír érkezett, hogy az egész tornát sérülés miatt ki kell hagynia. Az ütésre kényszerülő hazaiak az erőfölényben jóval több ütést próbáltak meg sikerrel, mint Dél-Afrika ellen, de pontszámban alig lettek eredményesebbek: 39/1-re álltak 6 játszma után. A folytatásban nagyon mellettük volt a szerencse, rengeteg kiesési esélyt megúsztak, de így is vesztettek embert, és a félidő felére 61/2-re jöttek föl. De ezt még csak megduplázni sem tudták a végre, mert ezek után sorozatosan fogytak el az embereik, így aztán csak 120-szal zártak. Matt Henry 3 kapuval a legeredményesebb dobó lett. A kergetés aztán nem igazán okozott problémát Új-Zélandnak, hiába nem volt könnyű a talaj. Igaz, 27 labda után még csak 20/1-re álltak, de aztán Rachin Ravindra és főleg Devon Conway begyújtotta a rakétákat, később pedig Daryl Mitchell is csatlakozott a végül 59-ig jutó Conwayhez, és a 14. játszmában könnyedén beértek a célba.

A negyedik összecsapás máris élet-halál harc volt Zimbabwe számára: ha most nem győzik le Dél-Afrikát, akkor máris eldől, hogy ők végeznek az utolsó helyen. És így is lett. Az idő hűvös, felhős volt, a világítást is be kellett kapcsolni, de az, hogy vasárnap játszották, segítette, hogy ilyen körülmények között is sok lelkes néző legyen a lelátókon: Zimbabwében akkor is imádják a krikettet, ha a csapatnak nem megy jól a játék! Márpedig az ma sem ment jól: mivel Dél-Afrika a dobást választotta, így Zimbabwe ütött, és az erőfölény végén csupán 29/2-re állt. Viszont ezalatt a nyitó Brian Bennett csupán 10 labdával nézett szembe, ami nagyon kevés – utána azonban jóval többet kapott, és változtatott is az álláson! Bár a félidő felénél még 55/3-ra álltak, de Bennett végül 61 futásig eljutott, és nem is lassan, aztán még Ryan Burl is teljesített 36-ot, így a végére csak elértek egy tisztességes 144-et. És miután az erőfölényben Dél-Afrika is alacsony pontszámmal elvesztett két embert, a hazaiak még reménykedhettek is – de aztán a 3. és 4. rendű Rassie van der Dussen és Rubin Hermann mindketten 50-est teljesítettek, utóbbi ráadásul 175-ös aránnyal, így igazán nem volt kérdés az eredmény: Dél-Afrika már a 18. játszmában beért a célba.

Az ötödik találkozó tehát most már nyíltan egy felkészülés volt a döntőre, hiszen Dél-Afrika és Új-Zéland játszott egymással. Utóbbiak a dobást választották, és már az erőfölényben lassúságra korlátozták Dél-Afrikát, amit aztán a 7. játszmában Mitchell Santner egy szűz játszmával is megkoronázott, amiben ráadásul még egy kifutás is történt. A félidő felénél még csak 55/3 volt az állás, sőt, aztán folytatódtak a kapuvesztések, és még Reeza Hendricks is, aki pedig a nyitástól a 17. játszmáig bent volt, bőven elmaradt az 50-estől is, így a csapat, amelyik ezen a nehéz, kétsebességes pályán sosem tudta felvenni a ritmust, csupán 134-ig jutott el. A második félidő első játszmája pedig máris óriási ajándékokkal kezdődött Új-Zéland számára: volt 5-öt érő széles extra és elejtett elkapás Tim Seifert ellen – így aztán 5 játszma után, 50/0-s állásnál lényegében eldőlt a meccs. És valóban nem történt meglepetés: bár Senuran Muthusamy például szerzett két kaput, de Seifert 48 dobásból 66-neskit ért el, így már a 16. játszmában meglett a kergetés.

Az utolsó csoportmeccsen Zimbabwe már csak a büszkeségért játszott, Új-Zéland pedig azért, hogy ne jöjjenek ki a lendületből – illetve hogy lehetőséget adjanak új embereknek is, hiszen ezúttal 4-et is változtattak a csapatukon. Például Robinson is újra bekerült, de ezúttal hamar búcsúzott – nem úgy, mint nyitó társa, Seifert, és az utána következő Ravindra: ők a 14. játszmáig együtt maradtak, és 127-re hozták föl a csapatot (miután megint, eléggé az elején a mezőnyben egyszer elejtették Seifertet). Igaz, hogy ezek után Tinotenda Maposa nagyon gyorsan szerzett két kaput, majd Ngarava négyes zsákmányig is eljutott, de hiába a kiesések (közte két kacsa), az utolsó 5 játszmában újabb 58 futást zsebelt be Új-Zéland, így, ha a korábban kinéző 200 nem is lett meg nekik, de a 190 igen. Zimbabwe aztán, azon belül is Dion Myers nagy lendülettel vetette bele magát a kergetésbe, az első 4 dobásból 14 futást gyűjtött be, de a lendület itt véget is ért. Ish Sodhi már az erőfölényben három ütőst kiejtett, meg még Matt Henry is egyet, így 6 játszma után 38/4 volt az állás, a helyzet pedig nem javult az ütősök szempontjából. Még a 6. rendű Tony Munyonga okozott egy kis kellemes meglepetést a maga 40 futásával, de a 19. játszmában, 130 pontnál az utolsó ember is búcsúzott, így sima új-zélandi siker lett a vége. Közben Sodhi megszerezte a 4. kapuját is, ami összesítésben már a 150-edik volt: eddig a világon még rajta kívül csak két dobó jutott el korábban! (Igaz, a következő években valószínűleg sokan fognak még.)

A mai döntőre, ahol egyébként Dél-Afrika nyerte a pénzfeldobást, és a dobást választották, Új-Zéland kicsit visszarendezte a csapatát, négyet is változtattak a múltkorin, de érdekes módon például Sodhi is kimaradt. Az afrikai dobók azonban nem találták a fogást a nyitó páron, Seiferten és Conwayen, akik így 75/0-ig masíroztak el a 9. játszmára, és hiába esett ki ekkor Seifert, a helyére jövő Ravindra még nála is sokkal jobb volt. Végül ő és Conway is megközelítette az 50-et, viszont a félidő végére elég jól sikerült visszafogni az akkori ütősöket: az utolsó két játszmában például nem ütöttek egyetlen határt sem, és ha esetleg a 200-as eredmény lebegett még nemrég a szemük előtt, arról bőven le kellett mondaniuk: csak 180-ig jutottak el. A dél-afrikaiak a kergetés során az első pár játszma kivételével, amikor lassabbak voltak, szépen nyomon voltak: időarányosan nagyjából ugyanúgy gyűjtötték a pontokat, mint ellenfelük, ráadásul Pretorius 50-est is szerzett közben. A végéhez közeledve egyre fokozódtak az izgalmak, de a 19. játszmában Brevis két hatossal hűtötte le azokat: a 20. játszma előtt ezek miatt a hatosok miatt már Dél-Afrika sokkal esélyesebb volt, hiszen már csak 7 futás hiányzott az ő győzelmükhöz. Csakhogy ekkor jött dobni Matt Henry, és egy nullással kezdett, aztán egy kapuval folytatta (ráadásul, fokozandó a feszültséget, a videóbírónak még nézegetnie is kellett, hogy az elkapó mélységi játékos nem lépett-e rá a határkötélre). Ezek után egy dupla és egy szimpla következett, de aztán megint egy kiesés és egy pöttyös labda, amivel Új-Zéland meg tudta védeni az eredményét, és 3 kapuval megnyerte a találkozót!

A tornát tehát a kivik nyerték, hibátlan teljesítménnyel, ráadásul dobójukat, Matt Henryt nem csak a döntő, de az egész sorozat legjobb játékosának is megválasztották. Hiszen 10 kapujával ő lett a legeredményesebb dobó. A legtöbb futást pedig honfitársa, Tim Seifert szerezte: szám szerint 196-ot.