Tarolt az Afrikában maradt bahreini válogatott
2025. július 27. – Szerző: Krikettgalaxis
Malawiból Ruandába utazott a bahreini krikettcsapat, hogy egy újabb tornán mérje össze erejét néhány afrikai válogatottal: ez azonban nem sok kihívást tartogatott számukra, ugyanis mind a 9 mérkőzésüket megnyerték. A második Malawi, a harmadik pedig Ruanda lett.

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Pont pár hete írtuk egy indonéziai tornáról szóló hírünkben, hogy olyat azért igen ritkán látni, hogy egy ilyen rendezvényen egy csoportban mindenki mindenkivel négyszer játsszon. És erre tessék: máris itt volt egy következő alkalom, amikor ugyanez történt! Ezúttal Ruanda volt a helyszín, ahol a házigazdákon kívül a vébéselejtezőre készülő Malawi és a már régebb óta Afrikában turnézó Bahrein vett részt.
Malawi és Bahrein? Ismerős, ugye? Igen, nemrég már összecsaptak egymással, egy Malawiban rendezett tornán – akkor mindkét alkalommal az ázsiaiak nyertek. És nem volt ez várható most sem másképpen, ahogy a világranglista alapján az is valószínűsíthetőnek tűnt, hogy az Arab-félszigetiek Ruandánál is jóval erősebbek. Ezek a várakozások pedig a pályán be is igazolódtak: Bahrein ugyanis minden mérkőzését megnyerte, ráadásul egy alkalommal Ruandát nem kevesebb mint 114 futással múlták felül, ami történetük valaha volt legnagyobb futásban mért győzelme lett. Így aztán az, hogy ki végez a második helyen, és játszhat egy külön döntőt Bahreinnel, csakis a Ruanda és Malawi közti négy mérkőzés eredményétől függött – pontosabban: nem csakis
, merthogy ez a külön párharc 2–2-re végződött, ami azt jelentette, hogy az NFA is bejött a képbe, tehát végül az is számított, hogy ki mekkora arányban kapott ki Bahreintől. Ezek alapján pedig Malawi bizonyult jobbnak, így a vasárnapi döntőt ők játszhatták az ázsiaiakkal.
És ez a döntő sem volt nagy akadály Bahreinnek: első ütősük csak az első félidő fele után búcsúzott, később Szuhíl Ahmed 50-est is teljesített, a végére elért 189-es eredménynek pedig Malawi a közelébe sem tudott érni: igaz, hogy volt náluk is egy 43-as pontszám, de a többiek sokkal rosszabbak voltak, így a csapat a 18. játszmában, 95 futással elfogyott.
Az egész tornán összesítve viszont egy malawi játékos lett az, aki a legtöbb futást gyűjtötte: Sami Sohail 383-mal végzett a ranglista élén. A dobóknál viszont Bahrein egyik játékosa, Alí Davúd volt a legjobb, aki 18 ütőst ejtett ki.