Gyorsan közeledik a befejezéshez a londoni teszt

2025. augusztus 1. – Szerző: Krikettgalaxis

Nem kevesebb mint 15 ütős esett ki a most zajló teszt második napján, így máris bőven benne vagyunk a 3. játékrészben. Az elsőben India 224-gyel elfogyott, de aztán az angolok sem tudtak többet begyűjteni 247-nél, így a nap végén India gyakorlatilag (összesítve) 52/2-re áll.

A londoni The Oval (illusztráció)A londoni The Oval (illusztráció)

A kép szerzője: Mark Percy, licenc: CC BY-SA 2.0

A tegnapi napot többször is eső szakította meg, és bár voltak napos időszakok is, voltak olyanok is, amikor rossz fényviszonyok között zajlott a játék, így az idő nagy részében eléggé dobóbarátak voltak a körülmények. Valószínűleg ez is benne lehetett abban, hogy India csupán 204 futást tudott összeszedni, miközben már 6 kapujukat elvesztették.

Ma már szebb napra virradtunk, már ami az időjárást illeti – de egyben egy kicsit szomorúra is, ugyanis ma, augusztus elsején van, lenne Graham Thorpe születésnapja: a legendás játékos viszonylag fiatalon, 55 évesen hunyt el tavaly nyáron. Most egy emléknapot tartottak a tiszteletére, és a szinte Thorpe védjegyévé vált fejpántokat is nagy számban árusították, a bevételt jótékony célokra fordítva. A játék kezdésekor az angol játékosok is ilyen fejpántokat viselve jöttek ki a pályára.

A tegnap elveszett idő ellenére ma nem kezdték korábban a játékot: egyszerűen azért, mert itt, Angliában ez nem szokás a tesztmeccseken. Viszont úgy tervezték, este hosszabbra nyúlhat a meccs, amennyiben a fényviszonyok lehetővé teszik.

A kezdéskor Karun Nájr és Vásingtan Szundar volt bent: előbbi már az 50-est is elérte tegnap, utóbbi pedig 19-en állt. Ezt a pontszámukat pedig mindjárt a mai első játszmában egy-egy 4-essel gyarapították, és úgy tűnt, India így még valami szép eredményt is felépíthet hamarosan. De ez nem így történt. Josh Tongue ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta: gyengébb dobások után (a két négyes is ellene jött) egy igen szép labdát is dobott, amiből már a mai 3. játszmában ki-LKE-zte Nájrt, aki hiába kért videót, teljesen egyértelmű volt az eset. De nem csak Tongue volt eredményes hamar, hanem Gus Atkinson is: rövid labdáját Szundar nem tudta eléggé leszorítani, így a mélységi keresztláb játékos el tudta kapni. A következő Atkinson-játszma pedig az utolsó két ütős kiesését is elhozta (ötös zsákmányt szerezve ezzel), mégpedig mindegyikükét 0 ponttal, így mindössze fél óra alatt le is zárult az első játékrész, miközben India csak 224-ig jutott el.

A következő negyedet természetesen Zak Crawley és Ben Duckett nyitotta, ahogy azt a lelátóról többek között három focihíresség, Gareth Southgate, Roy Hodgson és Peter Reid is figyelhette. Az már az elejétől fogva látható volt, hogy a gyors labdák nem görbültek annyira, mint azt a dobók szerették volna, így a társulásnak egyelőre nem volt túl nehéz dolga. De azért a 4. játszmában India már kikért egy videót egy meg nem adott LKE után – hiába, mert a labda fölément volna. De az angolok nem ijedtek meg ettől: a játszma végén Duckett egy fordított söpréssel egy hatost is kizúdított a pályáról – nem biztos, hogy a teszt történetében a 4. játszmában csinált már valaki valaha ilyet... Sőt, néhány négyes után egy kanalazós hatost is bemutatott, így 7 játszma után a csapat máris 50 fölött járt: komolyan, ez biztosan egy tesztmeccs? A stílus pedig nem változott: 10 játszma után 71/0, 12 után pedig 92/0 volt az állás, így aztán hatalmas megkönnyebbülés lehetett Indiának, amikor a következő játszmában Duckett végre hibázott egyet: Ákás Díp labdájából egy újabb nagyravágyó ütést kísérelt meg, egy fordított kanalazást, de az rosszul sült el, és a kapus elkapta. Díp az ünneplés után még oda is ment az ütőshöz, és valamiket mondott neki: a bírónak kellett lenyugtatnia... De hiába jött Duckett helyett Ollie Pope, a pontszerzés nem lassult, és a 16. játszma végén megtartott ebédnél 109/1 volt az állás, azaz az angolok aránya közel 7 volt! És csak úgy mellesleg, Crawley közben már az 50-en is túl járt.

A folytatásban a 18. játszma könnyen elhozhatta volna Pope végét, mert nyesése csak az árok Száín Szudarsanhoz szállt, ám a mezőnyjátékos elhibázta a nem túl nehéz elkapást (ráadásul még 4-es is lett belőle). És bár születtek ezek után is (szándékosabb) négyesek, de azért a dobójáték feljavulása érezhető volt így ebéd után, az angol arány is csökkenésnek indult, és a 22. játszma elején Crawley ki is esett: Prasziddh Krisná rövid dobását rosszul húzta meg, így a középpályán egy csemege elkapás lett belőle. A 25. játszmára visszatért dobni az eddig eredménytelen Mohammad Szirádzs, és ez jó döntésnek bizonyult India részéről: a következő időszak róla szólt. Először is mindjárt az első játszmájában LKE-be ejtette Pope-ot (a bíró elsőre nem adta meg, videózni kellett), majd több igen takarékos játszmája is volt, amikor pedig nem, mert két négyessel indított a 33-adikban, akkor pedig azt újabb kapuval fejezte be, méghozzá az időközben 29-ig felkapaszkodó Joe Root ellen. Most pont fordított volt a helyzet, mint az előbb: ezt az LKE-t megadta a bíró, az angolok kértek rá videózást, és nem kellett megváltoztatni az ítéletet. Root társa az elmúlt időszakban Harry Brook volt – azaz a két yorkshire-i játékos éppen augusztus 1-én, azaz Yorkshire napján ütött együtt! Root kiesése után azonban Jacob Bethell jött a pályára, aki már a legkevésbé sem yorkshire-i, bár ez most igazán nem számított. Az viszont igen, hogy rövidesen Szirádzs a harmadik LKE-jét is megszerezte, méghozzá éppen őellene, és ez már olyan egyértelmű volt, hogy itt már DFR-kikérés sem történt. A 38. játszmában azért Anglia így is följött 200-ra, méghozzá Jamie Smith ütéséből, de utána elérkezett a játékrész első szűz játszmája (ez is sokat mond, hogy csak most!), természetesen Szirádzs jóvoltából – aztán pedig megjött az első pörgető dobó, Ravindra Dzsadedzsá. De ő nem sokat kísérletezett: egyrészt azért, mert hamarosan jött a tea (még úgy is, hogy azt a tegnap elveszett idő miatt későbbre tolták), másrészt azért, mert nem volt valami hatékony: 2 játszmája alatt 11 futást kaszáltak az angolok. De azért ne ugorjunk még annyira előre a teára: az előtte való utolsó játszmában, a 43-adikban ugyanis még történt ez-az! Ezt a játszmát Krisná dobta, és két újabb ütőst is kiejtett benne! Előbb Smith próbált meg egy kereszthajtást, ami balul sült el, és a második katona két kézzel, a bal válla fölött el tudta kapni, majd rövidesen az új ember, a 0 pontos Jamie Overton ellen ért el LKE-t – a teát végül ezek után tartották meg, 215/7-es állásnál.

Szünet után Szirádzs kis híján azonnal megszerezte a negyedik kapuját, de az Atkinson által visszaütött labdát nem tudta megkaparintani, miközben a dobás után a lendülettől továbbfutott. Így aztán a következő játszmában Anglia megszerezte 204. futását, amivel egyenlítettek, majd lassacskán az előnyüket is építgetni kezdték. De ezt nem tehették túl sokáig – már ami a játszmák számát illeti, csak időben sokáig, mivelhogy egy újabb esőszünet jött közben. De előbb, a 47. játszmában Krisná dobásából Atkinson éppen a zárt középhez húzta a labdát, így Angliának már csak egy elveszthető kapuja maradt, hiszen ne feledjük: Chris Woakes a tegnapi súlyos vállsérülése miatt nem volt bevethető. Hamarosan a még mindig a pályán levő Brook egy 6-ost is bemutatott, de aztán 14:40 táján megérkezett az említett esőszünet, ami miatt a játékot csak 15:25-kor lehetett folytatni. Ezek után Brooknak még annyi öröme lehetett, hogy elérte az egyéni 50-est, de az 52. játszmában már ő is búcsúzott: Szirádzs dobását ütötte rá a saját kapujára, így Anglia 247 futással elfogyott – egy ilyen alacsony pontszámú találkozón viszont ez a 23-as előny, amijük volt, is sokat számíthat még a végén!

A harmadik játékrészt Jasaszví Dzsájszvál és Kannaur Lokes Ráhul kezdte, méghozzá két szűz játszmával, ami azért meglepő azok után, hogy az előző játékrészben a 39. volt az első szűz! Aztán viszont Dzsájszvál jelentősen begyorsított: bár az 5. játszmában a második katona, Brook elkaphatta volna, de nem sikerült neki, így a játszma végére máris 24 futás állt az ütős neve mellett – miközben Ráhul még csak 1-et teljesített. Ráadásul ekkor India le is dolgozta a hátrányát, vagyis igazából most kezdődött meg egy két félidős mérkőzés! A pontokat nem igazán szerző Ráhul ráadásul a 8. játszmában majdnem kifutás áldozata is lett: egy közvetlen rádobással meglehetett volna... Igaz, ez, hogy ezt elszalasztották, nem sokat számított az angoloknak: a 10. játszmában Tongue-nak már sikerült végeznie vele, amikor az ütős az első katonához piszkálta a labdáját. A harmadik rendű Száín Szudarsan még napsütésben, de már erőteljesen növekvő árnyékokkal körülvéve érkezett a pályára. A körülmények azonban Dzsájszvált nem annyira zavarták, és tovább közelítgetett az 50-eséhez – igaz, a 14. játszmában a helyettesítő mezőnyjátékos, Liam Dawson egy újabb elkapást ejtett el ellene. Aztán a 15-ödikben Crawley is elejtett egyet Szudarsan ellen: lehet, hogy mégis jobb lett volna korábban kezdeni a napot, és nem később befejezni? Mindegy, ez van: és az is van, hogy a 17. játszmában Dzsájszvál egy 6-ossal megszerezte az 50-esét. Meg az is, hogy utána viszont rövidesen Atkinson még egyszer, utoljára lecsapott: a lassan haladó Szudarsant LKE-zte ki, és hiába az indiai videózás, a kiesést jelentő bírói döntés érvényben maradt. A következő ütős egy éjjeliőr, Ákás Díp volt, ám neki nem sok labdával kellett már szembenéznie: ennek a játszmának a végén, pont azok után, hogy felkapcsolták a világítást, lezárult ez a hosszú nap – bár elvileg lett volna még 15 perc, de a fényerősség nem volt megfelelő. Az állás ekkor 75/2 volt, ami összesítve 52/2-nek felelt meg: nehéz volt megmondani, ki örülhet ennek jobban.


Alapból nem látható kép
×