Idén is év végére csúszhat az LPL
2025. augusztus 4. – Szerző: Krikettgalaxis
Elvileg a Srí Lanka-i nagy Húsz20-as liga, az LPL ideje a nyár, de az eddigi 5 szezon közül 3 is a november–decemberi időszakban került megrendezésre. És nem lesz ez másképpen 2025-ben sem. De hogy milyen csapatok vesznek részt benne, az még most sem világos.

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Jó kis bajnokság a Lanka Premier League, itt a Krikettgalaxison nagyon kedveljük, de azért mindig vannak vele valami problémák. Volt, amikor az országot sújtó gazdasági válságra hivatkozva tolták el hónapokkal, most pedig a pontos okot is csak sejteni lehet, hogy miért történik meg ugyanez. Bár Szamanta Dodanvela, az LPL tornaigazgatója úgy fogalmazott: a 2026 elején (februárban) kezdődő Húsz20-as világbajnokságra való ideálisabb felkészülést szolgálja a későbbre tolt időpont, de azért az emberekben felmerül pár kérdőjel. Hiszen ne feledjük, néhány hónappal ezelőtt a Jaffna Kings és a Colombo Strikers csapatot a Srí Lanka-i Krikett-tanács szerződéses kötelezettségeik megszegése miatt megszüntette – és azóta sem hallottunk olyan híreket, hogy megtalálták volna az új tulajdonost a két klub élére!
Sőt, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy hány csapat vesz majd részt a bajnokságban. Igaz, hogy még a kolambai és a jápanajai együttes jövője is kérdéses, de azért közben már arról is beszélnek, hogy egy hatodik klubot is létrehoznának... Persze, hosszú távon mindenképpen jó lenne minél több csapat, de nem lenne jobb előbb stabilizálni a meglevőket? Az a három is, akik megmaradtak tavalyról, már több tulajdonos- és névváltáson estek keresztül, így jelenleg egyetlen klub sincs az LPL-ben, amelyik akár két éves stabilitással bírna... Márpedig a szurkolók jó részének számára a múlt és a hagyomány is fontos, az pedig nem fog kialakulni, ha egy-két évente megszűnik és újjáalakul a csapat.
Ami viszont bizonyosabban végrehajthatónak tűnő ígéret, az az, hogy megpróbálnak majd ütősbarát talajokat kialakítani azon a három pályán (Kolamba, Dambulla, Kandi), ahol a bajnokság zajlani fog. Ezzel is a vébére történő jobb felkészülést akarják segíteni, mert a szervezők szerint a világbajnokságon is majd ilyen pályák lesznek várhatók. A fővárosi pályán egyébként jelenleg is zajlik a talaj cseréje.
Ha minden a legújabb tervek szerint alakul, akkor a nyitómeccsre november 27-én kerülhet sor, míg a döntő december 23-án lehet.