Ciprusé lett a mediterrán sorozat
2025. augusztus 8. – Szerző: Krikettgalaxis
Négy férfi NH20-on fogadta Zágrábban Horvátország válogatottja Ciprust, és bár volt néhány jó pillanata a hazaiaknak is, végül a sorozatot simán 0–4-re nyerték a vendégek.

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Néhány nap szünet után újraindult az európai válogatottak krikettdömpingje: ezúttal két olyan csapat, Horvátország és Ciprus találkozott egymással, amelyek 2025-ben még nem léptek pályára. Egymás ellen pedig még korábban sem soha. A világranglista alapján két közel azonos erősségű csapatról volt szó: mindketten a 80. és 90. hely között tanyáztak, azaz világszinten igen gyengének számítottak, de éppen ezért ez egy kellemes lehetőségnek tűnt a fejlődésre mindkettejük számára.
A négy mérkőzésre Zágrábban, a Mladost nevű pályán került sor. Az, hogy idén még nem is játszottak, abban is megmutatkozott, hogy mindkét együttesben igen sok újonc szerepelt: mindketten 5–5 debütánst mutattak be. Bár mindig Ciprus volt a jobb, de az első három meccsen úgy tűnt, Horvárotszág is egyre jobban rátalál a játékra, és úgy érződött: ha így folytatják, a negyediket akár meg is nyerhetik. Ehhez képest az megint csak sima vendéggyőzelmet hozott, így nem volt kérdés, hogy 0–4 lesz a végeredmény. A részletes eredménylapok itt tekinthetők meg:
- 1. mérkőzés – Ciprus nyert 58 futással
- 2. mérkőzés – Ciprus nyert 7 kapuval
- 3. mérkőzés – Ciprus nyert 3 kapuval
- 4. mérkőzés – Ciprus nyert 52 futással
Összesítésben is természetesen egy-egy ciprusi játékos volt a legjobb ütős és a legjobb dobó: Mangala Gunasekara* 152 futással, míg Waqar Ali* 8 kapuval végzett a ranglisták élén. De azért a horvátoknál is volt egy-két jó teljesítmény, és mivel augusztus végén a válogatottjuk Magyarországra látogat, és ellenünk is játszik, jó lesz, ha odafigyelünk rájuk! Például a mindössze 17 éves Zach Vukušićra, aki ezúttal 79 futást és 4 kaput szerzett.