A Saint Luciának sem hozott szerencsét a hazai pálya
2025. augusztus 24. – Szerző: Krikettgalaxis
Megkezdte hazai szereplését a CPL tavalyi bajnoka, a Saint Lucia Kings, méghozzá a Trinbago Knight Riders ellen, de ahogy idén otthon eddig a többi csapatnak sem igazán, nekik sem ment túl jól a játék. Igaz, egy vitatott kiesés is borzolta náluk a kedélyeket, de végül 18 futással alulmaradtak.

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Tudjuk, hogy ennek az ég-világon semmi köze a CPL-hez, de épp most megfigyelhető érdekesség: a magyar foci NB1-ben az előző fordulóban egyetlen hazai győzelem sem született, és a mostani forduló eddigi három meccsén sem. Ami viszont már valóban a karibi ligát illeti: eddig itt is a meccsek kevesebb mint felét nyerték meg a hazai csapatok, pedig úgy gondolhatnánk: a krikettben még többet számít a hazai pálya, hiszen a dobósáv jellegének kiismerése aranyat érhet egy csapatnak. De miért is emlegettük ennyit ezt a témát? Azért, mert a címvédő Kings most először játszott a saját pályáján ebben az évben.
Ezen az itteni igen kemény sávon néhány repedés és egy kis élő fű is megfigyelhető volt, és összességében ütősbarátnak ígérkezett. Érdekesség, hogy tavaly ugyanezen a pályán a kapuk többségét pörgető dobók szerezték.
Most a pénzfeldobást a Saint Lucia nyerte, és bár kapitányuk nem említette, amikor megkérdezték, hogy miért, de valószínűleg figyelembe vette a várható erős harmatosodást is. Összeállításukban egy helyen változtattak az előző mérkőzésükhöz képest: Alzarri Joseph helyére Oshane Thomast tették be. Ezzel szemben a TKR kettőt is cserélt: ott Darren Bravo és Nathan Edward maradt ki, akiket Andre Russellel és McKenny Clarke-kal pótoltak.
A két nyitó ütős Alex Hales és a mostanában igen jó formában levő Colin Munro volt, akik játszmáról játszmára egyre eredményesebbek voltak: először 5, aztán 9, utána meg máris 17 futást gyűjtöttek, így utána a 16 már visszaesésnek
számított. Fontos viszont megjegyezni, hogy a 3. játszma elején Munro ellen Tim David a zárt hosszún elejtett egy igen könnyű elkapási esélyt: akkor, amikor Munrónak még csak 7 futása volt – és ez, mint látni fogjuk, sokba került a csapatának. Nem hibázott viszont a következő csemege elkapásnál Tabraiz Shamsi, így Hales az 5. játszma elején kiesett, és végül az erőfölény 58/1-re végződött. Ez eddig szép volt a vendégeknek, de az ütőjáték a folytatásban leromlott. A következő két játszmában nem ütöttek határt, sőt, Keacy Carty egyik ütése túl magasra ment, így a pályán belül esett lefelé: a nyílt hosszú el is kapta. És igaz, hogy a következő játszmában jött megint egy négyes, de több határ a félidő feléig már nem, így 10 játszma után az állás 77/2 volt: nem valami nagy előrelépés az erőfölényhez képest! Közben egyébként egy kis eső is szemerkélt, de a játékot nem kellett megszakítani. Munro ekkor egyébként már 43 futásnál tartott, viszont tovább nem jutott: Shamsi ezúttal dobóként is eredményes volt, majd szokásos ünneplését mutatta be: egyik cipőjét levette, és telefonként a füléhez tartotta. A következő dobásból megint közel volt egy esély: most Kieron Pollard ütött vissza egy labdát a dobó felé, de túl gyors volt, nehéz lett volna elkapni, így a cipőtelefon ezúttal elmaradt. Viszont ez megint sokba került a csapatnak, mert Pollard is sokáig menetelt ezek után. Elsősorban a 17. játszma sikerült neki kiválóan, amikor egy 6–6–6–4-et hozott le David Wiese ellen, akinek így borzasztó pazarló lett a mutatója. Pollard ekkori társa, Nicholas Pooran egyébként szintén hosszan bent volt, de korántsem jelentett akkora veszélyt: 30 dobás után esett ki, csupán 34 futást gyűjtve. Végül Pollard is megállt 65-nél, mert ekkor Thomas labdáját a kapushoz élezte, majd az utolsó játszmában nagyon felgyorsultak az események: két kapu és hatos is volt az utolsó 4 labdából, aminek eredményeként a félidő 183/7-re végződött. Meg kell említeni még azt is, hogy a játékrész során nem csak elejtett elkapásai, de elszalasztott kifutási esélyei és egyéb mezőnyhibái is voltak a kékeknek.
A kergetést Tim Seifert és Johnson Charles kezdte, néhány jobb és néhány alacsonyabb pontszámú játszmával vegyesen, de ki nem esve. Az 5. játszmában ugyan hangos apellálásban törtek ki a Knight Riders játékosai, és még videót is kértek egy LKE-gyanúra, de nem lett igazuk, így az erőfölény 60/0-ra végződött: ekkor egy kicsit máris a hazai csapat érződött esélyesebbnek. De innentől kezdve lassacskán csak romlott és romlott a helyzetük. A pontszerzés kezdett lelassulni, majd a 9. játszmában az első emberük, Seifert is kiesett, amikor Russell labdájából a határ közelében elkapták. Két dobás múlva Charles megszerezte ugyan pályafutása 400. Húsz20-as hatosát, de utána megint egy csendesebb időszak jött, és a félidő felénél 84/1 volt az állás. Aztán hamarosan az 50-hez közelítő Charles, majd pillanatokon belül Roston Chase is kiesett, így a Kings már azzal sem biztathatta magát, hogy de még nagyon sok kapunk megvan
... Sőt, a 15. játszmában még eggyel kevesebb lett: Tim David egy hosszú labdába csak úgy tudott belepiszkálni, hogy a kapus elkapta. Vagy nem is piszkált bele? A pályán levő bíró szerint nem, ezért nem ítélt kiesést, de a videóbíró elemezgetett, és végül úgy döntött, hogy beleért. Ezt a döntést arra alapozta, hogy a rezgésérzékelő kimutatott egy kis hangot – miközben a képfelvételeken szemmel látható rés volt az ütő és a labda között! Ez aztán nagy vitákat szült: nem lehetett tudni, hogy a hang más forrásból eredt-e, vagy pedig valóban érintkezett az ütő a labdával, csak éppen két képkocka között, nagyon-nagyon rövid ideig... De a kiesésen nem lehetett változtatni, hiába látszott, hogy a kispadon is mindenki értetlenkedik. A szükséges pontarány pedig csak növekedett és növekedett, és bár a 18. játszmában az ismét csöpögni kezdő esőben Wiese végre hosszú idő után összehozott egy újabb hatost, de ez későn jött, kevés volt, és különben is, utána Wiese rögtön ki is esett. A végén Ackeem Auguste még bemutatott egy szép 9-ből 20-at, de a Saint Lucia így is 18 futással kikapott.
Ezzel az eredménnyel a Trinbago följött a 3. helyre, a Kings pedig lesüllyedt az ötödikre – bár egyelőre nem nagyon érdemes a helyezéseket nézni a kiegyenlítetlen meccsszámok miatt.