Újabb Guyana-győzelem kezdi eldönteni a továbbjutás kérdését a CPL-ben
2025. szeptember 7. – Szerző: Krikettgalaxis
Egyre jobban kirajzolódik, hogy melyek lesznek a rájátszásba jutó klubok a 2025-ös CPL-ben, ugyanis a Guyana Amazon Warriors a mostani meccsen legyőzte a Trinbago Knight Riderst, így a Patriots és a Royals számára szinte lehetetlenné vált, hogy megelőzzék a guyanaiakat, vagyis ők maradhatnak majd le a továbbjutásról.

A kép szerzője: Bill Cameron (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0
Néhány órával ezt a találkozót megelőzően ugyanitt, a providence-i stadionban elkezdődött a női CPL is: ott a hazai csapat, az Amazon Warriors, ha nem is könnyen, de legyűrte a Trinbagót. Most pedig ugyanitt, ugyanez a két együttes csapott össze a férfiak mezőnyében is: vajon megismétlődik az eredmény?
A Guyana, bár mai ellenfelével ellentétben a továbbjutását még nem biztosította be, kényelmes helyzetben volt: két ponttal szinte biztossá tehették volna a továbbjutást, és ezzel együtt még 5 (!) mérkőzésük volt, hogy gyűjtögessék a pontokat. És mind az öt hazai pályán – sőt, a szurkolóik reményei szerint hatot, hetet vagy akár 8-at is játszanak majd ebben a stadionban, hiszen a rájátszás is teljes egészében Guyanában lesz.
A pénzfeldobást a GAW nyerte, és a dobást választották. Összeállításukon annyit változtattak múltkorhoz képest, hogy Jediah Blades kimaradt, az ő helyére pedig Keemo Pault tették be – ő idén először játszott. Szintén egy csere volt a Trinidadnál: náluk Terrance Hindset a más szerepkörű (ütős) Keacy Cartyval pótolták.
Bár, mivel ez volt az idei első mérkőzés ezen a pályán, azt nem nagyon tudhattuk, hogyan fog viselkedni a talaj, de azért a női meccs alapján, meg amúgy is sejteni lehetett, hogy itt azért nem ilyen 200-as pontszámok lesznek várhatók. És valóban: Colin Munro és Alex Hales nem is kezdett úgy, mint amit tőlük máshol megszoktunk. Az első 2 játszmában nem ütöttek határt, és bár utána igen, de mindketten ki is estek közvetlenül a maguk 3, illetve 1 négyese után. A következő pár Carty és Nicholas Pooran volt: utóbbi máris szerencsétlenül kezdett, mert egy rövid labda a sisakját találta el. A kötelező orvosi ellenőrzés azonban kimutatta: nem esett baja, így folytathatta a játékot. De más okokból mégsem sokáig: ez a más ok pedig Moeen Ali volt, aki a 6. játszmában egy igen szép, jótávos és rendesen kitérülő labdával eltalálta a kéz-karóját – az erőfölény így 40/3-ra végződött. Most Carty és Darren Bravo próbálkozott, de gyorsítani ők sem tudtak: igaz, sokáig ki sem estek, és időközben (szinte egyszerre) egy-egy kisebb mérföldkövet is elértek: Bravo megszerezte 2000-edik, Carty pedig 500. CPL-futását. De a félidő felénél még így is csak 58/3 volt az állás, és a pontok ezek után is lassan gyűltek. A mérkőzés első hatosa csak a 14. játszmában jött el (Bravo részéről), majd a 15-ödikben érte el a társulás a közös 50-et – 55 labdából! A 16. játszmában Bravót aztán elkapták, és csak ennek a játszmának a végén lett meg az összesített 100: most kellett volna valami nagy gyorsulás. Ezt pedig Kieron Pollard meg is tudta valósítani! Előbb két négyessel hangolt rá a 17. játszmában, majd jött néhány hatos, a félidő utolsó négy labdáját pedig 6–6–4–4-re ütötte, így ő egy igen gyors 50-essel zárt, a csapat pedig hirtelen 167-ig emelkedett. Érdekesség, hogy időközben Cartyt, mivel túl lassú volt, taktikai okokból visszavonultatták, de ezen nem múlt semmi: a helyére érkező Andre Russell alig jutott labdához, és amikor hozzájutott, abból sem mutatott igazán érdemleges dolgokat.
A második játékrész egy kis technikai hiba miatt csúszással indult: a probléma a háttérvászon térségében volt valamilyen LED-világítással összefüggésben, bár a pontos részleteket nem tudjuk. Amikor viszont elindult a játék, bejött ütni Moeen Ali (aki dobóként a 4 játszmáját egyébként 2,75-ös gazdálkodással hozta le!) és Keemo Paul. Ám Ali ütősként ma nem volt olyan sikeres: már a 3. dobásból rosszul időzített, és a magasra ütött labdája a pályán belül érkezett lefelé, így a határ közelében elkapták. És hasonlóan az első játékrész nyitóihoz, Paul is egy négyes után a következő dobásból búcsúzott – bár itt a bíró elsőre nem ítélt semmit, csak a videózásból derült ki, hogy érvényes LKE volt. Máshogy alakult viszont a folytatás: Shai Hope és Shimron Hetmyer innentől kezdve az erőfölény végéig éppen 27–27 futásig jutott, éppen 1–1 négyessel és 3–3 hatossal, így az állás ekkorra 66/2 lett. És ugyanez a társulás volt bent még a félidő felénél is: igaz, addig csak 1 újabb határt ütöttek, így akkor 88/2-t mutatott az eredményjelző: kiegyenlített állás volt, vagy inkább egy kicsit a hazaiak számára jobb. Az viszont a vendégeknek okozott örömet, hogy ezek után nem sokkal Pooran pont megtalált az ütésével egy mezőnyjátékost, így nem lett meg az 50-ese: 49-cel búcsúzott... A most beálló Hasszan Hán nem hagyott sok nyomot a pályán, mert hamar kiesett, de aztán Hope annál inkább, ugyanis neki meglett az 50. Viszont a 16. játszmát Sunil Narine szinte a lehető legjobban dobta: csak 1 futás volt benne, és Hope-ot is kiejtette, ennek is köszönhetően pedig az utolsó 3 játszma előtt már 38 futás hiányzott a Guyana sikeréhez. Ami azért nem kevés. De végül leginkább Dwayne Prerotiusnak köszönhetően, aki itt a végén 3 hatost is beütött, egy megmaradó labdával csak meglett az a 38, vagyis a nők után a férfiak is megnyerték a maguk hazai meccsét.