2–0-ra nyertük meg a Budapest-kupát Horvátország ellen

2023. augusztus 6. – Szerző: Krikettgalaxis

Abból, hogy egy hárommeccses sorozatot 2–0-ra nyertünk, már lehet sejteni valamit: igen, eső miatt elmaradt az egyik. De a másik két összecsapáson meggyőző játékkal múlta felül a magyar csapat a horvátot Sződligeten.

Budapest hídjai éjjel (illusztráció)Budapest hídjai éjjel (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Tegnapi hírünkben már beszámoltunk a sorozat első találkozójáról, és arról is, hogy ma várhatón kettő újabb mérkőzéssel folytatódik (és fejeződik be) az idén első alkalommal megrendezett Budapest-kupa. De sajnos a délelőtti időpontban még esett az eső, így a pénzfeldobást sem lehetett megtartani: emiatt még csak úgy sem jelenik meg a statisztikákban, mint eredmény nélkül végződött mérkőzés.

Ellenben kora délutánra megjavult az idő, így a harmadiknak tervezett meccset teljes hosszúságában meg lehetett tartani. Ez a hosszúság azonban nem lett 20+20 játszma, sőt, az 1×20-at is alig léptük át, ugyanis az ütéssel kezdő horvátokat 17-nél is kevesebb játszma alatt teljesen kidobtuk, majd az alacsony (64 pontos) célt kevesebb mint 8 játszma alatt le is kergettük.

A horvátoknál megint (mint tegnap) 5 ütős kacsázott, nálunk pedig megint (mint tegnap) Rasik Sheikh volt a legjobb játékos: egy kapuja mellett ütésben 25-neskivel zárt, ráadásul ezt a 25-öt is csak 14 dobásból teljesítette. A magyar válogatott egyébként megint avatott egy újoncot: ez volt a 26 éves Singh Yatwinder első mérkőzése. Dobásban kaput nem szerzett, viszont igen takarékosan gazdálkodott (igaz, csak a sorvég ellen állt be dobni), ütésben pedig 9-neskit ért el.

Ezzel a győzelmünkkel Horvátország lett az első csapat, amit kétszer is le tudtunk eddig győzni hivatalos NH20-ban. Jelenleg rajtuk kívül csak Bulgária ellen 100%-os a mérlegünk, de a bolgárokkal még csak egyszer játszottunk.


Alapból nem látható kép
×