Letartóztatták és 3 év börtönre ítélték Imrán Hánt

2023. augusztus 7. – Szerző: Krikettgalaxis

A 70 éves, korábbi világbajnok krikettezőt, aki 2018 és 2022 között Pakisztán miniszterelnöke volt, ezúttal állami ajándékok eladásából származó bevételeinek eltitkolása miatt ítélték el. Korábban már letartóztatták más okokból, de akkor hamar szabadult.

Imrán Hán (illusztráció)Imrán Hán (illusztráció)

A kép szerzője: Chatham House (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Imrán Hánnal nehéz dolguk van mind politikai ellenfeleinek, mind a hivatalos szerveknek, ugyanis rendkívül erős és elszánt rajongótáborral rendelkezik. Korábban két esetben is előfordult, hogy ezen támogatók ellenállása miatt nem tudták letartóztatni a (több okból, például korrupció vádja miatt keresett) politikust, ám idén május 9-én a hatóságok sikerrel jártak. Akkor is tiltakozások hulláma indult el országszerte, és miután a legfelsőbb bíróság törvénytelennek minősítette az intézkedést, két nap múlva már ki is szabadult.

Most újabb vádpontot hoztak fel ellene (a többi, mintegy 150 korábbi mellé...): azt mondják, eltitkolta az állami ajándékok eladásából származó bevételét a Választási Bizottság elől. A bíróság az ezért kiszabható legmagasabb büntetést, 3 év börtönt és 100 000 pakisztáni rúpia bírságot szabott ki (de tegyük hozzá, ez a bírság nevetségesen alacsony, mai árfolyamon kb. 126 000 forintnak felel meg). Ügyvédei fellebbezést nyújtottak be, így az ügy még nem zárult le.


Alapból nem látható kép
×