Rásid Hán egy kisebb sérülés miatt kihagy két ENN-t

2023. június 1. – Szerző: Krikettgalaxis

Az afgán világsztár nem játszik a holnap és a 3 nap múlva rendezendő, Srí Lanka elleni összecsapáson, de úgy tervezik, a hárommeccses sorozat 7-i befejezésén már pályára lép.

Rásid Hán 2018 körülRásid Hán 2018 körül

A kép szerzője: Afghanistan Cricket Board (YouTube), licenc: CC BY 3.0

Srí Lanka egy három mérkőzésből álló ENN-sorozatra látja vendégül Afganisztánt június 2. és 7. között a Mahinda Rádzsapaksa nemzetközi stadionban. Mint kiderült azonban, az afgánok legjobb dobója, Rásid Hán egy kisebb deréksérülés miatt legalább az első két meccset kihagyja. Addig is orvosi megfigyelés alatt marad, és várhatóan a harmadikon már játszhat.

Hét nappal később pedig egy tesztet is játszanak az afgánok Banglades ellen, és itt is nagy szükség lehet a pörgető dobó játékára.

Hán egyébként hétfőn még játszott az IPL döntőjében, ahol csapatával kikapott, és csak az ezüstérmet szerezte meg a Chennai Super Kings mögött. A tornán egyébként 27 kaput szerzett, amivel a dobóranglista második helyén végzett.

Az ENN-eken a sérülés miatt várhatóan Mohammad Nabí, Núr Ahmad és Mudzsíb ur-Rahmán képviseli majd az afgán pörgetőket.

Afganisztán és Srí Lanka egyébként eddig 7 alkalommal találkozott ENN-meccsen, ebből 4-et nyert Srí Lanka, kettőt Afganisztán, egy pedig eredmény nélkül végződött.


Alapból nem látható kép
×