A Kandy és a Dambulla már biztosan rájátszásba jut az LPL-ben

2023. augusztus 13. – Szerző: Krikettgalaxis

A csoportkör 15. mérkőzésén a B-Love Kandy 8 futásos győzelmet aratott a Jaffna Kings fölött, így ők is 8 pontra jöttek föl. Mivel az 5-ből csak 1 klub fog lemaradni a rájátszásról, máris biztossá vált, hogy sem a mostani győztes B-Love, sem a szintén 8 pontos Dambulla Aura nem lehet ez az egy lemaradó csapat.

A kandi Buddha-fogereklye temploma, az egyik legszentebb hely Srí Lankában (illusztráció)A kandi Buddha-fogereklye temploma, az egyik legszentebb hely Srí Lankában (illusztráció)

A kép szerzője: McKay Savage (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Mindkét együttes egy-egy győzelem után érkezett a mai találkozóra, ennek megfelelően kevés változtatást hajtottak végre az összeállításukban: a kandiak konkrétan egyet sem, a jápanajaiak viszont egyet igen, de ők is csak azért, mert rákényszerültek: eddigi jó formában levő ütősük, Táohíd Hridaj ugyanis hazautazott Bangladesbe, így helyére azt az ausztrál Chris Lynnt tették be, aki korábban még soha egyetlen LPL-meccsen sem játszott.

Az ütést választó B-Love két pakisztáni nyitó ütőse, Mohammad Hárisz és Fáhar Zamán az első három játszmában rendkívül óvatosan kezdett, és csak 14 futást hoztak össze, ezek után viszont gyorsítani kezdtek, és bár mind Zamán, mind a helyére sorban be-bejövő újabb ütősök mind viszonylag gyorsan kiestek, Hárisz tartotta magát, és egyre agresszívebb ütőmódba kapcsolt, ahogy haladt előre az idő. Végül a 15. játszmában esett ki, de akkorra már 81 pont állt a neve mellett: végül ezzel az eredménnyel a csapat által elért 178 futásnak több mint 45%-át egyedül ő érte el, ha az extrákat nem számoljuk, akkor pedig majdnem az 50%-át! Az elmúlt két Kandi-meccs hőse, Vanindu Haszaranga nem tündökölt annyira, de azért az ő 19 futása is nagy jelentőségűnek bizonyult a végén. Még Anydzseló Mattijúsz volt az, aki 22 pontjával említést érdemel.

A kergetés eleje ugyanolyan döcögős volt, mint az első félidő eleje – pontosabban mégsem ugyanolyan, mert míg a pontszerzés valóban szintén lassan haladt, de a Jaffna közben kapukat is vesztett szép számmal: az erőfölény alatt mindjárt hármat! Ráadásul mindegyiket Mattijúsz szerezte, miközben három játszmája alatt mindössze 3,33-as takarékos gazdálkodással dobott. Innentől kezdve a királyok pontaránya lassan javulni kezdett, és egészen a félidő végéig folyamatosan javult, de olyan alacsonyról indult és olyan lassú volt az emelkedés, hogy ez végül kevésnek bizonyult. A debütáns Lynn 27 pontot tett hozzá az összeredményhez, míg a veterán Seob Malik ötvenest ért el, Tiszara Perérá pedig egy kis villámháborús művelettel 20 dobásból jutott el 36 futásig. De a királyok számára ez is kevés volt és 8 futással lemaradtak ellenfelüktől.

A tabella élén így két 8-pontos csapat áll: a Kandi és a Dambulla. A Jaffnának 6 pontja van, de már csak egyetlen mérkőzése: így ahhoz, hogy a 8-pontos csapatok valamelyike lemaradjon a rájátszásról, a Jaffnának azt az egy meccsét kötelező megnyernie. Igen ám, de az a meccs a Galle Titans ellen lesz, akik tehát ha azt elvesztik, 4-pontosak maradnak egy hátralevő találkozóval, így akkor meg ők nem előzhetik meg a 8-pontosakat. Tehát most már biztos, hogy a Kandi és a Dambulla továbbjut.


Alapból nem látható kép
×