Ír–angol teszt: ez nem az írek napja volt

2023. június 1. – Szerző: Krikettgalaxis

Ma elkezdődött a történelem második Anglia–Írország tesztje Londonban. A 4-napos mérkőzés első napján az írek 172 ponttal máris mind kiestek, az angolok pedig 20 futásra meg is közelítették őket, 1 kaput vesztve.

Talán egy ír szurkoló (illusztráció)Talán egy ír szurkoló (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Örömteli dolog, hogy Írország közel négy év után idén újra játszik teszteket, április óta ez már a negyedik – ám az ír szurkolóknak az semmiképpen sem lehet örömteli, hogy az eredmények viszont nem jönnek.

Tavasszal egyszer Bangladestől és kétszer Srí Lankától is kikaptak, most pedig az az Anglia az ellenfelük, akik tavaly óta, amióta az új-zélandi Brendon McCullum az edzőjük, megtáltosodtak, és kirívóan magas ütési aránnyal játsszák és nyerik a tesztjeiket.

A kezdetben felhős, később ragyogó napsütéses meccsen két debütáns is megjelent. Az angoloknál Josh Tongue, a gyors dobó nem csak élete első tesztjét, de élete első hivatalos nemzetközi mérkőzését is játszotta, míg az ír Fionn Hand korábban NH20 formátumban már bemutatkozott, de teszten most szerepelt először.

Hiányzott viszont az írek talán legjobb dobója, Josh Little, aki az IPL utáni és a vb-selejtező előtti pihenőjét tölti.

A pénzfeldobást az angolok nyerték, és némileg furcsa módon a dobást választották – igaz, az elmúlt időkben nagyon jók szoktak lenni a kergetésben. Az ír ütősöknek nem igazán ment a játék, Andy Balbirnie és Harry Tector is kacsázott, sőt, majdnem Paul Stirling is, de őt megmentette a DRS, amikor visszanézette a bíró LKE ítéletét. Az angolok hőse ebben az első játékrészben Stuart Broad volt, aki több mint tíz év után újra ötös zsákmányt ért el a Lord’s pályán.

Az ír ütősök 56.2 játszma alatt elfogytak, az angol játékrész pedig a várakozásoknak megfelelően alakult: a nap végére 152/1-ig jutottak, méghozzá 6 fölötti pontaránnyal! Zak Crawley tesztben szokatlan módon mindössze 39 dobásból 50-est ért el, míg Ben Duckettnek ugyanehhez 53 labdára volt szüksége.

Az írek csak azzal vigasztalódhattak, hogy debütáló dobójuk, Hand még szerzett egy kaput a nap során. A győzelemben már most kimondhatjuk, hogy nem igazán reménykedhetnek, esetleg a döntetlenig kihúzhatják, hiszen ne feledjük: ez a meccs most csak 4-napos lesz!


Alapból nem látható kép
×