Mianmar lenullázta Szingapúrt egy hármas női sorozatban

2023. augusztus 27. – Szerző: Krikettgalaxis

Az ázsiai vébéselejtezőre készülő Mianmar egy kis önbizalomnövelő sorozatot játszott Szingapúr ellen, ahol mindhárom mérkőzést megnyerte.

A bagani templomegyüttes, Mianmar egyik legnagyobb nevezetessége (illusztráció)A bagani templomegyüttes, Mianmar egyik legnagyobb nevezetessége (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A sorozatra Szingapúrban, két különböző pályán került sor. Mianmar a négy nap múlva kezdődő világbajnoki selejtezőkre készülve jó előjelnek tarthatja, hogy háromszor is le tudták győzni az amúgy nem túl erős Szingapúrt: a háromból kétszer ráadásul könnyedén, és csak a középső meccs volt szoros. Mianmar a selejtezőben majd a torna egyik végső esélyesével, Thaifölddel került egy csoportba, valamint Kínával, Hongkonggal és Kuvaittal. Szingapúr nem vesz részt a selejtezőkön.

A mostani sorozat három mérkőzésének adatlapja megtekinthető itt:

A tornán egyébként a futások nem nagyon záporoztak, és a kapuk is inkább csak akkor, amikor Mianmar dobott: ők ugyanis a lehetséges 30-ból 29 ütőst kiejtettek, míg Szingapúr csak 15-öt. A legtöbb kaput az egész tornán (hatot) a mianmari Zin Kyaw* gyűjtötte be.

A két válogatott egymás elleni örökmérlege ezt a sorozatot is beleszámolva immár 6 mérkőzésből 5 mianmari győzelmet és egy eredmény nélkül végződő találkozót tartalmaz.


Alapból nem látható kép
×