CPL: maradt veretlen a veretlen és nyeretlen a nyeretlen

2023. szeptember 2. – Szerző: Krikettgalaxis

Ma reggel már csak egyetlen olyan csapat volt a (férfi) CPL-ben, amelyik nem kapott ki: a Guyana, és egy, amelyik még nem nyert: a Saint Kitts. Ez a két csapat találkozója után, estére sem változott meg.

A guyanai Kaieteur-vízesés (illusztráció)A guyanai Kaieteur-vízesés (illusztráció)

A kép szerzője: Bill Cameron (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Érdekes és szép számhoz érkezett a Caribbean Premier League: ma játszották a férfiak 333. meccsét. Na még kétszer ennyi, és utána jöhet az ezredik!

A mai találkozó érdekessége volt, hogy a legjobb és a legrosszabb formában levő együttes csapott össze: de az eredményben semmi érdekes nem született, hiszen előbbi nagy különbségű győzelmet aratott utóbbi fölött. Hasonlóan ahhoz, ahogyan 9 nappal ezelőtt is történt a két klub első mérkőzésén.

Az eddig tehát még győzelem nélkül szerénykedő Saint Kitts ezúttal merészet húzott, és 5-öt is változtatott legutóbbi összeállításán. Bejött például a Hundredben nemrég vitézkedő (igaz, ott a Birmingham Phoenixszel utolsó helyen záró) két angol játékos: Will Smeed és Benny Howell, valamint egy CPL-újonc (sőt, Húsz20-újonc): Johann Layne.

És bár Layne első néhány dobásából máris két 4-est ütöttek, de a 3. játszmában már úgy tűnt, LKE-vel meg is szerezte pályafutása első Húsz20-as kapuját: ám az áldozat, Szaím Ajúb kikérte a videóbírót, és itt kiderült, beleért az ütője belső élével, így a bírónak vissza kellett vonnia a kiesést jelentő döntését. Ajúbot aztán elkapták a következő játszmában, sőt, a 8. játszma végére még 3 másik ütőst is, így 56/4-es állásnál a Patriots már elkezdhetett reménykedni. Csakhogy a következő 4 ütős elég hamar szertefoszlatta ezeket a reményeket: míg Keemo Paul egy közepesen gyors 41-et ütött, addig például Shimron Hetmyer egy gyorsabb 36-ot, Romario Shepherd pedig egy ultragyors 26-ot: mindössze 7 dobásból! Főként a 20. játszma volt gyilkos: ekkor egy 6–6–4–6-os sorozattal szomorította el a Saint Kitts-ieket. Az Amazon Warriors összpontszáma ezzel 186-ra emelkedett.

De míg a Warriors 8 játszma alatt vesztette el az első 4 ütősét, addig a Patriots már 4 játszma alatt! Mindez elsősorban Dwaine Pretoriusnak volt köszönhető, aki a 4-ből 3-at ejtett ki ez alatt az időszak alatt. A Saint Kitts ezután még bepróbálkozott néhány 4-essel, de összes ütősük nagyon hamar kihullott, és a 10. játszmától kezdve egyetlen egy határt sem tudtak ütni – így aztán nem csoda, hogy a kergetés nem kicsit fulladt kudarcba: az amazóniaiak összesen 98 futással nyertek.

A Guyana így máris átvette a vezetést a tabellán, ráadásul úgy, hogy a többségnél még egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A Saint Kitts maradt az utolsó.


Alapból nem látható kép
×