Banglades továbbjutott az Ázsia-kupában

2023. szeptember 3. – Szerző: Krikettgalaxis

Banglades viszonylag nagy különbséggel verte Afganisztánt, aminek köszönhetően bárhogy is alakul holnapután a Srí Lanka–Afganisztán összecsapás, a kettő közül valamelyiket meg fogja előzni vagy pontszámban, vagy körbeverés esetén NFA-ban, így tehát biztossá vált a továbbjutásuk.

A Lálbág-erőd, Dakka egyik nevezetessége (illusztráció)A Lálbág-erőd, Dakka egyik nevezetessége (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Forró nap fogadta Pandzsábban, azon belül is Lahorban a két válogatottat, akik közül ma inkább Banglades számára volt ez egy élet-halál meccs: vereség esetén ugyanis elvesztek volna a továbbjutási esélyeik – de azért az afgánoknak is nagyon rosszul jött volna, ha vesztes mérkőzésen mutatkoznak be. Érdekesség, hogy Pakisztán területén utoljára több mint 15 éve találkozott egymással ENN-meccsen két semleges (nem hazai) csapat.

Talán a forróság volt az oka, hogy mindkét csapat ütéssel szeretett volna kezdeni (50 játszma a mezőnyben nagyon leterhel mindenkit, azok után ütni elég kellemetlen), de csak Banglades tehette ezt meg, hiszen ők nyerték a pénzfeldobást.

És mindjárt egy kicsit meglepő húzással kezdtek: Mehedí Hászánt tették be az egyik nyitó ütősnek. De ez jó húzásnak bizonyult, mert Mohámmad Náimmal együtt egészen a 10. játszma végéig tartották magukat, és ENN-ben elég szépnek mondható 60-as pontszámot gyűjtöttek össze. Igaz, hogy Náim kiesése után Táohíd Hridaj kacsázott, de Nádzsmul Hoszen Sánta és Mehedí Hászán párosa igazán kiválóan helytállt. Ketten együtt 190 dobással néztek szembe, ezalatt pedig 194 futást halmoztak fel, egyénileg pedig végül mindketten száz fölött zártak. Az afgán dobók nem igazán találták a fogást az ütősökön, a félidő során történt 5 kiesésből 3 is kifutás volt, és Hászán sem kapuvesztés miatt hagyta el a pályát, hanem, amikor már 112 ponton állt, egy hatos ütés közben a bal keze meghúzódott vagy görcsöt kapott, és emiatt a sérülés miatt vonult vissza. Még egy érdekességet el kell mondani az 1. félidővel kapcsolatban: most játszotta élete első ENN-jét Sámim Hoszen, aki, miután a 47. játszmában a 7. rendben bejött ütni, mindjárt az első dobásból egy hatost zúdított ki a pályáról! Az utóbbi kb. 20 évben csak 5 másik ilyen játékos volt, aki azt megtette.

A kergetés kicsit döcögősen indult, márpedig ez egy 335-ös cél esetén elég nagy luxus. Igaz, hogy csak 1 kaput vesztettek el az elején, a második kapus társulás már a 18. játszmáig fennállt, de a pontszerzés elég lassú volt, mindvégig időarányosan Banglades haladása alatt maradtak. Ibráhim Zadrán és Hasmatulláh Sáhídí is 50-est szerzett, de a két bangladesi százassal ezek nem tudták felvenni a versenyt, a többiek pedig még ennél is jóval alacsonyabb pontszámot tudtak felmutatni. Még a végén Rásid Hán 15 dobásból szerzett 24 futása volt szépnek mondható (ha már dobásban nem jól alakultak Hán dolgai), de későn jött és kevés volt ez is. Megjegyzendő, hogy a kapuk többségét gyors dobók szerezték, de Mehedi Hászán pörgetésének is volt egy áldozata – ő azért tudott bejönni dobni, mert a bal keze fájdult meg, de jobb kézzel dob. Ibráhim Zadrán kiesését egyébként egy hihetetlenül látványos elkapás okozta: ezt Musfikur Rahim, a kapus mutatta be egy óriási vetődés során. Aztán végül a 45. játszmára kiesett az összes ütős, és az afgánok 89 futással elmaradtak a céltól. Ez pedig Banglades továbbjutását jelentette, valamint azt, hogy Afganisztánnak nagy győzelmet kell majd aratnia Srí Lanka felett, ha ők is tovább akarnak jutni.


Alapból nem látható kép
×