Javában zajlanak, azaz zajlanának a bemelegítő meccsek a világbajnokságra

2023. szeptember 30. – Szerző: Krikettgalaxis

A napokban megérkeztek a világbajnokság helyszínére a részt vevő válogatottak, akik ezekben a napokban összesen 10 nem hivatalos, 50–50-játszmás mérkőzéssel melegítenek be az október 5-i éles indulásra. Sajnos az eső miatt kevés értékelhető játékot láttunk eddig.

Különféle zászlók (illusztráció)Különféle zászlók (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Mivel ezek az összecsapások nem hivatalosak, ezért az adatbázisunkba nem is töltjük fel az eredménylapjaikat. De itt most röviden beszámolunk róla, hogy mi történt rajtuk.

  • Tegnap az egyik meccs Dél-Afrika és Afganisztán találkozója lett volna a dél-indiai Trivandrumban, de itt még a pénzfeldobásra sem került sor az eső miatt, nem hogy játékra.
  • Szintén tegnap Haidarábádban már jobb idő volt: itt Pakisztán és Új-Zéland mérkőzött meg egymással. Pakisztán ütött először, és néhány játékosuk igen jól teljesített: Bábar Ázam 80, míg Mohammad Rizván 103 futásig jutott, ráadásul utóbbit nem is tudták kiejteni, hanem magától vonult vissza, miután elérte a százast. Az 5. rendű Szaúd Sakíl 75 pontot gyűjtött, így a csapat elég magas, 346-os célt tudott felállítani, de Új-Zélandnak ezt is sikerült lekergetnie. Egyrészt Rachin Ravindrának, az egyik nyitó ütősnek a 97 futása kellett ehhez, de rajta kívül még hárman értek el 50-est: Daryl Mitchell (59), Mark Chapman (65), és ami még fontosabb: a tavaszi súlyos térdsérülése után végre visszatérő Kane Williamson (54).
  • A tegnapi harmadik összecsapáson, Guváhátíban (Északkelet-India) Banglades legyőzte Srí Lankát. Utóbbiak ütöttek először, de kicsit meglepő módon Dimut Karunáratnát a 6. rendben küldték csak be ütni, a nyitóik Petum Nisszanka és Kuszal Perérá voltak. Ők jól is muzsikáltak, de ami igen aggasztó lehet Srí Lanka számára, az az, hogy Perérá válla meghúzódott, így vissza kellett vonulnia: ezt még nem tudni, mennyire súlyos sérülés. Nisszanka 68 ponttal zárt, rajta kívül viszont csak Dhanandzsaja da Szilvá ért el 50-et – a bangladesi dobók elég takarékosan gazdálkodtak, és például Máhedí Hászán három kaput is szerzett. Végül Srí Lanka 263 futással zárt, amit elég könnyedén kergettek le a zöldek: főleg azért, mert három legmagasabb rendű ütősük igen jól teljesített. A válogatottban nemrég bemutatkozott Tándzsid Hászán ezúttal 84-ig jutott, míg a rutinos Litan Dász és a kapitány, Mehedí Hászán Mirádzs is átlépte a 60-at.
  • Ma ugyanitt, Guváhátíban viszont már esett az eső, így az igen érdekesnek ígérkező IndiaAnglia meccsen egyetlen dobásra sem volt lehetőség.
  • Elkezdődött viszont Trivandrumban Ausztrália és a meglepetéscsapat, Hollandia találkozója, de az eső ide is megérkezett, így az 50–50 helyett csak 23–23 játszmára volt idő – legalábbis így nézett ki egy ideig, de aztán újabb eső jött, és még korábban, eredmény nélkül le kellett zárni a meccset. Az viszont kiderült, hogy a hollandoktól akár az is elképzelhető, hogy itt, a világbajnokságon is valamiféle meglepetést várhatunk, ahogyan az a selejtezőkben történt: legalábbis most a vártnál jobban dobtak, és jópár ausztrál ütőst búcsúztattak az első játékrészben, ahol csak Steven Smithnek sikerült 50 pont fölé jutnia. Igaz, aztán a holland ütőjáték már egyáltalán nem volt ilyen jó: csak Mitchell Starc például hármat is kiejtett közülük nulla ponttal, de még ketten voltak rajtuk kívül is, akik 10 futás alatt távoztak. Ezen a mérkőzésen tehát Ausztrália szinte biztos, hogy nyert volna, ha végig tudták volna játszani, de a hollandoknak azért egyáltalán nem néz ki reménytelennek, hogy néhány találkozót megnyerjenek majd ők is.

Alapból nem látható kép
×