Sunil Narine hivatalosan is visszavonul a nemzetközi krikettől

2023. november 8. – Szerző: Krikettgalaxis

A világ szinte minden Húsz20-as ligájában feltűnő Sunil Narine az elmúlt években már nem szerepelt a karibi válogatottban, de mostantól már biztosan nem is fog: bejelentette ugyanis nemzetközi szintű visszavonulását. Húsz20-ban természetesen folytatja.

Sunil Narine 2014-ben (illusztráció)Sunil Narine 2014-ben (illusztráció)

A kép szerzője: Kolkata Knight Riders - Official (YouTube), licenc: CC BY 3.0

Az indiai ősökkel rendelkező, de trinidadi dobó mindenes, Sunil Narine 6 teszt, 65 ENN és 51 NH20 után befejezi pályafutását a Karib-térség válogatottjában, amellyel 2012-ben Húsz20-as világbajnok is volt. Igazából tesztet már 10, ENN-t hét, NH20-at pedig több mint 4 éve nem játszott: utolsó fellépésére 2019 nyarán került sor.

De mostanában nem is a válogatottból ismerhette őt a világ: a most 35 éves játékos csak 2023-ban 6 (hat!) különböző nagy Húsz20-as ligában jelent meg, de a korábbi években további kettő híres bajnokságban (PSL és BBL) is játszott. Elsősorban a Knight Riders család csapatainál tűnt fel: 2012 óta az eredeti IPL-klub, a Kolkata Knight Riders játékosa, de tagja az amerikai Los Angeles KR, az emírségekbeli Abu Dhabi KR és a trinidadi Trinbago KR együttesének is, amellett, hogy a bangladesi Comilla Victorianst és az angol Oval Invinciblest is erősíti.

A Húsz20-on kívül jelenleg még az A-listás krikettben is aktív, de ott sem sokáig: a jelenleg zajló Super50 nevű karibi bajnokság végeztével ezt a formátumot is befejezi. Mivel csapata, a Trinidad és Tobago az alapszakasz élén végzett, jó esélye van rá, hogy bajnokként zárja le pályafutásának ezt a fejezetét is.


Alapból nem látható kép
×