Joe Root és Ben Stokes nélkül fog zajlani a 2024-es IPL

2023. november 25. – Szerző: Krikettgalaxis

Két angol sztárjátékos is a napokban jelentette be, hogy nem kíván részt venni az indiai liga küzdelmeiben a jövő évben: Joe Root (képünkön) és Ben Stokes is lényegében túlterheltség miatt döntött így, utóbbinak ráadásul hamarosan egy térdműtéten is át kell esnie.

Joe Root egy régebbi képen (illusztráció)Joe Root egy régebbi képen (illusztráció)

A kép szerzője: Wolverhamptoni Egyetem (Flickr), licenc: CC BY 2.0

Holnap, november 26-án van az a határidő, amikor a 10 IPL-klubnak be kell jelentenie, hogy melyik játékosait bocsátja el és melyeket tartja meg biztosan a decemberi árverés előtt. Most két nagy nevű (bár a legutóbbi idényben eléggé mellőzött) krikettező jelentette be, hogy rájuk nem számíthat a csapat, de ebből még nem következik, hogy szerződést is bontanak velük, hiszen akkor 2025-re újra meg kellene őket venni, ha szükség lenne rájuk.

Ben Stokes idén tavasszal a Chennai Super Kings színeiben szerzett bajnoki címet – igaz, az egész idényben mindössze két meccsen lépett pályára annak ellenére, hogy nem kevés pénzért, 162,5 millió rúpiáért, a CSK történetének legmagasabb összegéért kelt el a legutóbbi árverésen. Most, a világbajnokság után már végre el fogják rajta végezni azt a térdműtétet, amit már egy ideje csak halogattak: és bár az IPL idejére szinte biztosan felépül, de senki nem szeretne kockáztatni: sem ő, sem a csapat. Ha holnapig úgy döntenek, hogy nem bocsátják el a csapattól, akkor a 2025-re szóló árverés előtt megtarthatják őt, de ha elengedik, akkor felszabadul az érte legutóbb kifizetett összeg, és ebből más játékosokat vásárolhatnak meg.

Joe Root 2023-ban mutatkozott be az indiai bajnokságban, méghozzá a Rajasthan Royals színeiben, ahol szintén nem lett alapember: csak három meccsen került be a csapatba, és ebből csak egy-egy játékrészben ütött illetve dobott. Voltak, akik viccesen úgy fogalmaztak: amikor csak a kispadot koptatta, és időnként a vizespalackok kiosztásával volt elfoglalva, ő volt a világ legtúlképzettebb vizespalackpincére. Mindezek ellenére Kumár Szangakkára, a Royals krikettigazgatója úgy fogalmazott, Root meglehetősen pozitív hatást gyakorolt a klubra és a többi játékosra, és hiányozni fog az energiája és a magával hozott tapasztalat.


Alapból nem látható kép
×