Kiegyenlített meccsen Indiáé az utolsó győzelem

2023. december 3. – Szerző: Krikettgalaxis

Véget ért az India és Ausztrália közti ötmeccses NH20-as sorozat: 4–1-re a hazai ázsiaiak diadalmaskodtak. A kegyelemdöfést ma adták meg a vendégeknek, amikor 6 futással felülmúlták az amúgy hasonló erővel játszó ausztrálokat.

A Bengaluru-palota Bengaluruban (illusztráció)A Bengaluru-palota Bengaluruban (illusztráció)

A kép szerzője: Basavarajmin21 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Mint tudjuk, az ausztrálok egy része Indiában maradt a világbajnokság után, hogy újabb emberekkel kiegészülve még NH20-ban is összemérjék erejüket döntőbeli ellenfelükkel. Most ez a sorozat ért véget, a sárgák számára is jöhet a pihenés – azaz dehogy jöhet: csütörtökön máris kezdődik a BBL!

Mivel a sorozatgyőzelem már megvolt Indiának, így várhattuk, hogy talán egy kicsit kísérleteznek majd: de nem, egy kivétellel ugyanazokat a játékosokat játszatták, mint legutóbb, és az egy kivétel, Dípak Csáhar sem a kísérletezés miatt maradt ki, hanem ahogy fogalmaztak: egészségügyi vészhelyzet miatt – de hogy ez mit jelent, azt most még nem tudni. Helyette mindenesetre ma Arsdíp Szinh szerepelt, míg az ausztráloknál szintén egy csere történt: Nathan Ellis jött be Chris Green helyére: ez talán érthető is, hiszen a pálya csúsztatósabb talaja egy plusz sebes dobót indokolhat.

A kicsit esőgyanús körülmények között ütésre kényszerülő India egy kicsit lassan kezdett, majd amikor a 4. játszmában Jasaszví Dzsájszvál és Riturádzs Gájkvár éppen elkezdett begyorsítani két négyessel és egy hatossal, Jason Behrendorff kiejtette az előbbit, majd három (amúgy nullás) dobással később Ben Dwarshuis utóbbit is. Ezek után még egy pöttyös labda következett, majd Szúrjakumár Jádav is majdnem elkapás áldozatává vált: ekkor azonban Ben McDermott rontott el egy (amúgy nem túl könnyű) elkapási lehetőséget és rögtön utána egy kifutási esélyt is elszalasztott... Amikor a 10. játszma utánra már 61/4 volt az állás, a hazaiak kisebb bajban kezdhették magukat érezni, ám ebből a bajból a később 50-esig jutó Srejasz Ajjar, Dzsites Sarmá és a vége felé Aksar Patel úgy-ahogy kirángatta őket. A szemerkélő esőtől amúgy picit ragacsosabbá vált a pálya, így az ütősök dolga nem volt könnyűnek mondható: izgalmas kérdés volt tehát, hogy az elért, de első ránézésre kicsit kevésnek tűnő 160 futás akár elég is lehet-e.

A második félidő nagy részében úgy tűnt, nem lesz elég a 160. Már csak az azért sem, mert Travis Head rögtön három darab négyessel nyitott. Ennek a jó kezdésnek köszönhetően aztán Ausztrália szinte teljesen végig arányaiban jobban állt a játékrész során, bár ahogy telt az idő, egyre kiegyenlítettebbé váltak a grafikonok. Érdekes összehasonlítani az ütőjátékosok egyéni pontszámait is a két félidőben: a nyitók például 21 + 10, illetve 28 + 4 futást teljesítettek, a harmadik rendű ütős 53-at illetve 54-et (az ausztráloknál ez McDermott volt), a negyedik rendű 5-öt illetve 6-ot, és utána sem voltak kiugró különbségek. Az ausztrál dobók közül mindenki 1 vagy 2 kaput szerzett, az indiaiaknál csak annyi volt a különbség, hogy Aves Khán ezúttal egyet sem, viszont a friss házas Mukes Kumár hármat. És ha már az eredménylap ennyire kiegyenlített volt, nem csoda, hogy az eredmény is szoros lett: az utolsó játszmában mindössze 10 futás hiányzott a sárgák győzelméhez. Arsdíp Szinh azonban ezt is sikeresen megvédte: két pöttyös labda után egy kapu, majd három szimpla lett mindössze a játszma mérlege, így India szoros, 6-futásos győzelmet aratott.

Egy biztos: mindkét ország igen nehéz helyzetben lesz, amikor a nagyjából fél év múlva kezdődő Húsz20-as világbajnokságra össze kell állítania a keretét, hiszen ez a sorozat is bizonyította, hogy a kicsit mellőzöttebb játékosok között is milyen gyöngyszemek találhatók... Talán majd a BBL és az IPL (ahol szintén játszani fog sok olyan játékos, aki nem állandó kerettag a válogatottban) is segít valamit a döntésben.


Alapból nem látható kép
×