Már nagyon kilóg felfelé az MI Emirates

2024. február 2. – Szerző: Krikettgalaxis

Lejátszották az ILT20 történetének 50. mérkőzését, ahol az eddig is a tabellát vezető MI Emirates nem kis győzelmet aratott a középcsapat Sharjah Warriors fölött, így már 4 ponttal (igaz, eggyel többet játszva, mint mások) van többjük, mint az utánuk következőknek.

Abu-Dzabi látképe (illusztráció)Abu-Dzabi látképe (illusztráció)

A kép szerzője: FritzDaCat (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Az MI-nek eddig is 8 pontja volt már: több, mint bárki másnak, míg a Warriors két másik együttessel osztozott a hatpontosoknak járó helyeken. Így az MI számára az volt a tét, hogy el tudnak-e lépni mindenki mástól, a sárga-lilák viszont egy győzelemmel akár be is érhették volna őket.

A sardzsaiak hármat is változtattak legutóbbi csapatukon, közülük egyet kényszerűségből: a kapitány, Tom Kohler-Cadmore fejfájás miatt maradt ki (helyette Lewis Gregory irányította a többieket), de kihagyták még a kezdőből Mark Wattot és Joe Denlyt is. Helyettük három olyan játékos került be, akik életük első ILT20-as mérkőzésén szerepeltek: Mark Deyal, Sean Williams és James Fuller. Eközben az MI egy kivétellel azzal a csapattal nyitott most, amivel legutóbb befejezték a mérkőzésüket: a különbség csak annyi volt, hogy Dwayne Bravo helyett Odean Smith játszott.

A kékek dobással kezdtek, és ez elég váltakozó sikerrel indult. Volt kevés futást hozó játszmájuk is, de volt, hogy Nirósan Dikvella vagy éppen Johnson Charles több határt is beütött. A néhány nappal ezelőtt lejátszott előző Warriors–MI-mérkőzés hőse, Akeal Hosein most viszont nem kapuval, hanem először egy sikeres, majd néhány dobással később egy elrontott elkapással vétette magát észre: csak azt bánhatja, hogy ez utóbbi hiperkönnyű lehetőség lett volna Charles ellen. Viszont, ugyan Charles ezek után hamarosan szerzett még két négyest, de aztán a 8. játszmában már dobóként is szembenézett Hoseinnel, és ezúttal ő húzta a rövidebbet: LKE miatt kiesett, csakúgy, mint a következő labdából Bászil Hamíd is. Az ütőjáték ekkor nagyon lelassult: jött egy több mint 30 labdából álló határnélküli sorozat, aztán Sean Williams már hiába próbált kicsit gyorsítani, mindenki más nagyon könnyedén kiesett (Vakár Szalámhíl is szerzett egy mesterkettest), így a Warriors csak 129 ponttal tudott végezni.

Az MI a végül három kapuval záró Szalámhíl helyére Ambátí Rájadút hozta be, míg a sardzsaiak Deyalt cserélték le Mark Wattra.

A cél tehát elég alacsony volt, így a Sharjah esélyei is azok voltak: hát még azok után, ahogy Mohammad Vaszím beindult a kergetés elején! Ő ugyanis 10 dobásból már 35 ponton járt, aztán Kuszal Perérával együtt alig több mint 5 játszma alatt 80 pontra hozták fel az Emiratest. Az már nem sokat segített a Warriorson, hogy ekkor Williams egy szép elkapással kiejtette Vaszímot, ahogy az sem, hogy Perérá is hamarosan Fuller áldozata lett: Andre Fletcher és Nicholas Pooran szintén agresszív játékkal rukkolt elő, és mindössze 11.1 játszma elteltével meg is nyerték a meccset az MI-nek. Amely így tehát 10 pontra jött föl, miközben a mögötte levőknek csak 6–6 egység áll a neve mellett.


Alapból nem látható kép
×