Nem akar leszakadni a Kvetta: nem is szakadt

2024. február 22. – Szerző: Krikettgalaxis

A Multánhoz hasonlóan a Quetta Gladiators is háromból már a harmadik meccsét nyerte meg, ezúttal az Islamabad United ellen. A mérkőzés bebizonyította, hogy azért a lahori pályán sem minden fenékig tejfel az ütősöknek.

Kvetta éjjel (illusztráció)Kvetta éjjel (illusztráció)

A kép szerzője: Beluchistan (Flickr), licenc: CC BY-SA 2.0

Rá sem lehet ismerni a tavalyi Gladiatorsra: akkor az egész szezonban mindössze három győzelmet tudtak aratni, most meg (ezzel együtt) az első három összecsapásukat mind megnyerték. Ellenben az Islamabad eddig ugyanolyan kétarcú, mint legutóbb: eddigi két találkozójukon (ezt nem számítva) 50%-os a mérlegük.

Az előző meccsükhöz képest a lilák nem is változtattak semmit az összeállításukon: végülis minek változtatni azon, ami jól bejött? A fővárosiak viszont kettőt cseréltek, méghozzá a dobóik között: egyrészt Tymal Mills helyét Rumman Raísz vette át, másrészt a Sáh-testvérek közül ezúttal nem a legidősebb és a legfiatalabb (Naszím és Ubaid), hanem a legidősebb és a középső (Naszím és a PSL-újonc Hunain) lépett pályára. Arra még várnunk kell, hogy mindhárom fivér egyszerre játsszon – de talán lesz még rá példa!

A gladiátorok a dobást választották. Itt, a lahori pályán eddig az idei PSL-ben általában nagyon sok futás született, de ma hamar kiderült, hogy ezúttal ez nem lesz így: a talaj száraz és pörgetőbarát volt, az ütősöknek jóval nehezebb dolga volt, mint máskor. Igaz, Alex Hales a 3. játszmában két hatost is szerzett egymás után, de rögtön a következő labdából kiesett, a félidő hátralevő részében pedig összesen született még ezen kívül két 6-os. De ami még furcsább: négyes is alig! A 6. játszmában Ága Szalmán ugyan 4-et is bemutatott belőlük (miközben egyébként egyszer elejtették őt a mezőnyben), de rajta kívül a játékrészben minden ütős legfeljebb egyet tudott szerezni eddig is és a továbbiakban is. Az erőfölény utáni 60/1-es állás még szép volt és sok jót ígért az Iszlámábádnak, de ekkor kezdődött meg a nagy lassulás – és ezzel együtt a nagy kapuvesztési sorozat is. A 8., a 9. és a 10. játszmában is kiesett egy-egy ütős, és ezekkel együtt közel nyolc (!) határmentes játszma követte egymást. A magas renden kívül csak a 8. rendű Fahím Ásraf haladt 100 fölötti aránnyal, de ő is csak 20 futásig, így végül a csapat igen gyenge eredménnyel, 138 futással végzett. A dobók közül Abrár Ahmed teljesített a legjobban a maga 3 kapujával és 4,5-ös gazdálkodásával.

De, mint láttuk, a labdák erről a talajról nem jöttek szépen az ütőre, nehéz volt az időzítést jól eltalálni – és ugyanez várt most a beludzsisztániakra is. Ők viszont, legalábbis Jason Roy azonnal rácáfolt erre: két négyessel nyitotta a kergetést. Utána azonban hiába ütött még néhány határt, összességében a Kvetta nem produkált olyan jó erőfölényt, mint ellenfele: 51/2-vel zárták az első hat játszmát, miután Raísz és Naszím Sáh is lecsapott egyszer-egyszer. Az erőfölény után pedig ünnepelhetett a Sáh család: bemutatkozott a PSL-ben a harmadik gyerek, Hunain is, méghozzá első dobásából szintén egy kapuval! És nem is akárkiével: a 18 dobásból már 37 ponton álló Royt ejtette ki, aki a jó gyors labdába csak úgy tudott beleérni, hogy az a saját kapujába vágódott. Nem állítjuk, hogy ezzel már a United állt volna nyerésre, de egész kedvező helyzet kezdett kialakulni számukra. Hát még amikor a 8. játszma elején Szarfaráz Ahmed kiesésével 54/4-re módosult az állás! Ám a gladiátorok nem hagyták ezt annyiban: Rilee Rossouw és Sherfane Rutherford társulása az egész meccs legeredményesebb párjaként 62 pontot hozott a konyhára. Amikor a 16. játszma végén felbomlottak, már csak 23 futás hiányzott a győzelmükhöz, Akeal Hosein két dobással későbbi hatosa pedig végképp eldöntötte a mérkőzés sorsát: a Kvetta 10 dobással a vége előtt elérte a célt.

A Gladiators így megmaradt 100%-osnak, de rosszabb NFA-ja miatt csak a 2. helyen áll a Sultans mögött. Az IU viszont éppen jobb NFA-ja miatt előzi meg az ugyancsak két ponttal rendelkező Kingst, és áll a 3. helyen.


Alapból nem látható kép
×