Szépen búcsúzott a hazai pályától az RCB

2024. március 4. – Szerző: Krikettgalaxis

Az utolsó idei WPL-meccset rendezték ma Bengaluruban: a Royal Challengers pedig sikerrel vette az utolsó akadályt az UP Warriorz ellen. Bár a kedélyeket borzolta egy kicsit egy furcsa videóbírós ítélet, de valószínűleg nem ezen múlt a végeredmény.

A Bengaluru-palota Bengaluruban (illusztráció)A Bengaluru-palota Bengaluruban (illusztráció)

A kép szerzője: Basavarajmin21 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Kicsit talán igazságtalannak érződő módon a bengalurui csapat az alapszakaszban 5-ször játszhatott hazai pályán, 3-szor idegenben, bár ha azt nézzük, igazából már az is igazságtalan, hogy ők egyáltalán szerepelhettek otthon, hiszen az 5-ből 3 együttes egyáltalán nem. De ha már így alakult, ez a skatulyaelv értelmében azt is jelentette, hogy valakivel kétszer is találkozniuk kellett a Csinnászvámí stadionban: ez pedig az Uttar Pradesh Warriorz lett – ők ezt még külön igazságtalannak érezhették talán. A találkozó előtt egyébként mindkét csapat 4 ponttal állt a tabellán, így mindegyiküknek nagyon fontos lett volna egy mai győzelem: azzal ugyanis a rájátszást érő helyen maradhattak vagy jöhettek fel oda.

A Royal Challengers mindössze Srejanká Pátilt hagyta ki legutóbbi összeállításából, aki helyett ma bemutatkozhatott első WPL-meccsén a 38 éves lassú balkezes dobó, Ektá Bist: ezzel ő lett a torna legidősebb játékosa. A Warriorz ezzel szemben zéró változtatást eszközölt.

Ahogy eddig a szezonban mindenki, ma az UPW is a dobással való kezdést választotta. Az első játszmát ugyan lehozták mindössze 2 futással, de utána elindult a határok sorozatgyártása: ebben eleinte Szabbhínení Meghaná és Szmriti Mandháná jeleskedett, de bármilyen szépen indultak is, az erőfölény végéig nem húzták ki együtt. Mintha Andzsali Szarvání labdája egy árnyalatnyit jobban ragadt volna a talajhoz, mint számítani lehetett volna rá, így Szabbhínení rosszul időzített, és az égbe ütötte fel a labdát, amit persze elkaptak. De hiába esett most ki ő, a helyére bejövő Ellyse Perry még nála is eredményesebben folytatta: a félidő felére már 84/1 volt az állás (közben egyszer egyébként Csamari Atapattu elejtette Mandhánát – túlfutott a magasról lehulló labdán, talán mert elvakították a fények). A 13. játszmában Mandháná elérte és átlépte az 50 futást (másodszor a szezonban), majd 16-odikban már a 80-at is. Bár a következő dobásból kiesett, de utána meg Perry vadult be, és a hirtelen gyorsításának az eredménye az ő részéről is egy 50-es lett – na meg egy betörött ablak: a 18.5-ben szerzett hatosa ugyanis a pálya szélén reklámcélból kiállított autó jobb hátsó ablakát zúzta be! Végül az RCB majdnem a 200-at is elérte összesítésben: csak kettővel maradtak le róla. Ez igen jó eredménynek számított, hiszen a meccset a stadion 9. számú sávján játszották, amin a korábbi mérkőzéseken eddig a legkevesebb futás született átlagban...

Az egyik dolog, amire a legkevésbé van szüksége a kergető csapatnak egy ilyen magas cél esetén, az a szűz játszma. Márpedig Renuká Szinh egy szűzzel kezdte a második félidőt, és nem is akárki ellen: Alyssa Healy nem tudott ellene pontot szerezni. A következő játszmában aztán ezt Healy két hatossal bosszulta meg, és nyitó társa, Kiran Navgíre is rákapcsolt: a 3 játszma utáni 40 pont már egészen jól nézett ki, és a 4 utáni 46 sem volt túl rossz. Az 5. játszmában Navgíre aztán kiesett, a helyére jövő Atapattu pedig szintén több nullás után két egymás utáni határral indult be. Az erőfölény így 56/1-gyel zárult, ami nem volt rossz a vendégeknek, de utána egy érdekes jelenetet láthattunk az ő kárukra. A balkezes Atapattu ellen a balra pörgető Georgia Wareham dobott, és a labda nagyjából a láb-karó vonalában érte el az ütős lábát. Innentől kezdve a balra csapódás miatt elég nyilvánvalónak tűnt, hogy elkerülte volna a kaput – a bíró, Vrindá Ráthí sem ítélt LKE-t. Az RCB azonban kikérte a videózást, és itt valahogyan az jött ki a számítógép szerint, hogy a labda a középső karót találta volna el, így aztán Atapattu, bármennyire hitetlenkedett is, le kellett, hogy sétáljon. Nem tudni, mi történt, talán hibás volt a milliószor már jól működő szoftver? De nincs mit tenni: egy a lényeg, egy a fontos, az, hogy elment a nyúl a bálba, ööö, bocsánat, az, hogy Atapattu kiesett, és innentől kezdve a csapat ha nem is összeomlott, de teljesítményben visszaesett. Healy ugyan elérte az 50 futást, de az Atapattu utáni két ütős igen gyorsan kiesett, és a félidő második felében már csak Dípti Sarmá 33-a és Púnam Khemnár 31-e volt értékelhető. Nem állítjuk, hogy végig reménytelennek tűnt volna a cél elérése, például 4 játszmával a vége előtt is még 13 volt a szükséges pontarány, de lassan kisiklottak a dolgok az UPW kezei közül, és a végére 24 futással lemaradtak a célról.

Így a meccs után a rájátszást érő három helyen a három hatpontos csapat áll Capitals, Indians, Royal Challengers sorrendben. Az Uttar Prades a negyedik, két ponttal lemaradva tőlük, igaz, eggyel már többet játszva, mint a két első helyezett.


Alapból nem látható kép
×