Új kapitány és új dobóedző Haidarábádban

2024. március 5. – Szerző: Krikettgalaxis

A rekordösszegért megvett ausztrál Pat Cummins lesz a 2024-es IPL-ben a Sunrisers Hyderabad kapitánya, míg a csapat dobóedzőjévé a személyes okok miatt távozó Dale Steyn helyett az új-zélandi James Franklint nevezték ki.

Haidarábád jelképe, a 16. századi Csármínár (illusztráció)Haidarábád jelképe, a 16. századi Csármínár (illusztráció)

A kép szerzője: Hari Om Prakash (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Mint ismert, az egykor szebb napokat is látott Sunrisers tavaly 10 csapat közül csak a 10. helyet tudta megszerezni, de tavalyelőtt sem voltak sokkal jobbak: akkor nyolcadikok lettek. Két éve még Kane Williamson, tavaly pedig Aiden Markram vezette őket – bár tegyük hozzá, nyilván például nem Markramon múlt a rossz helyezés, hiszen ugyanő a dél-afrikai SA20-ban kétszer egymás után, tavaly és idén is bajnoki címig vezette a Sunrisers ottani fiókcsapatát, a Sunrisers Eastern Cape-et.

Mindenesetre, miután a tavalyi árverésen rekordösszegért vásárolták meg Pat Cumminst, most a 30 éves gyors dobót tették meg kapitánynak. Bár Cummins még Húsz20-as formátumban soha nem volt kapitány egy magas szintű csapatban, de az ausztrál válogatottban ENN-ben és tesztben is olyannyira sikeres kapitány volt, hogy az ausztrálok mindkét formátumban megnyerték vele a világbajnokságot. Cummins egyébként egy év kihagyás után tér vissza az IPL-be: tavaly úgy döntött, kihagyja, hogy a válogatottra tudjon több erőt koncentrálni.

Ez a húzás azért is lehet hasznos a csapatnak, mert így nagyobb mozgásterük lesz az ütősrend összeállításában, hiszen ha úgy tartja kedvük, Markramot ki tudják hagyni. Hiszen ne feledjük, új igazolásként ott van még a csapatban Travis Head és Heinrich Klaasen, valamint a Markramhoz hasonlóan pörgető dobóstílusú mindenes, Vanindu Haszaranga is.

De nem csak a játékosok frontján újult meg ennyire a Sunrisers, hanem az edzők terén is. Már tavaly nyáron eldőlt, hogy a vezetőedző szerepét Daniel Vettori veszi át Brian Larától, most pedig azt is bejelentették, hogy eddigi dobóedzőjük, a dél-afrikai Dale Steyn személyes okokra hivatkozva visszalépett, helyére pedig a 43 éves új-zélandi James Franklint nevezték ki. Neki ez lesz az első IPL-szerepe, legalábbis edzőként, hiszen több mint 10 évvel ezelőtt játékosként már láthattuk őt a Mumbai Indiansben. Franklin és Vettori egyébként Angliában már dolgozott együtt korábban is: egyrészt a Middlesexnél a megyebajnokságban, másrészt a Birmingham Phoenixnél a Hundredben. Jelenleg Franklin a PSL-ben az Islamabad United segédedzője is.


Alapból nem látható kép
×