Srí Lanka könnyedén nyerte a veretlenek csatáját

2023. június 23. – Szerző: Krikettgalaxis

Ismét Haszaranga volt a hős, aki újra ötös zsákmányt szerzett, így Ománt 100 pont alá korlátozták az első félidőben.

A Srí Lanka-i Oroszlán-szikla (illusztráció)A Srí Lanka-i Oroszlán-szikla (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az eddigieknél hűvösebb, 20 fok alatti idő és eleinte borult égbolt fogadta a világbajnoki selejtező B csoportjának két eddigi 100%-os csapatát, Srí Lankát és Ománt Bulawayóban.

Kezdetben egy kis nedvesség volt a talaj legfelső rétege alatt, ezért úgy lehetett gondolni, ez kedvezni fog a varratos dobóknak, és csak később lesz ütésre jobban alkalmas a pálya. Ezért aztán igazán nem meglepő, hogy Srí Lanka a pénzfeldobás megnyerése után a dobást választotta.

Több meccsen is láttuk már ezen a selejtezőtornán, hogy az elején könnyen fogynak a kapuk, és így volt ez most is. Omán már a 4. ütősét vesztette el 20 pontnál, ráadásul ez már a 10. játszmában történt, tehát a futások is igen lassan gyűltek... De aztán végre elérkezett egy stabil társulás: Dzsatindra Szinh és Aján Khán együtt 52 futásig jutott a 20. játszma végére.

De ekkor megint jött Vanindu Haszaranga, és egy játszmán belül három csalóka pörgetett dobással kiejtette előbb Szinhet, majd a két újonnan bejövő ütőst, Soeb Hánt és Dzsaj Odedrát is kacsával. Ez volt az igazi fordulópont a mérkőzésen, innen Omán már nem tudott visszakapaszkodni annak ellenére sem, hogy Aján Khán még a végére 41 futásig eljutott.

Így Ománnak már csak három veszthető kapuja maradt, de azok sem tartottak sokáig, ráadásul az utolsó kettőt ismét Haszaranga szerezte meg, így a dobó azok után, hogy az előző meccsen megszerezte élete első ENN-beli ötös zsákmányát, most máris begyűjtötte a másodikat.

A második félidőre jóformán már csak az maradt kérdés, hogy az éppen most 100. ENN-válogatottságát ünneplő Kuszal Mendisznek egyáltalán pályára kell-e ma lépnie, vagy a két nyitó ütős, Nisszanka és Karunáratna lerendezi a dolgokat. Végül úgy alakult, hogy igen, lerendezték, méghozzá éppen 15 játszmában. Több szót nem is igazán érdemes vesztegetni az egész második félidőre.

Ezzel a 10-kapus győzelemmel Srí Lanka és Omán is 4–4 ponttal áll, de előbbi még egy meccsel kevesebbet játszott. Ománnak a vereség ellenére is jó esélyei vannak a továbbjutásra, de mivel a Szuperhatosba továbbviszik az itteni eredményt (a nettó futási aránnyal egyetemben), ezért a végső döntőbe jutás már nagyon nehéz lesz számukra.


Alapból nem látható kép
×