Multáni sikerrel zárult a PSL alapszakasza

2024. március 12. – Szerző: Krikettgalaxis

Nem csak a mai mérkőzést nyerte meg a Quetta Gladiators ellenében a Multan Sultans, hanem az egész alapszakaszt is: 10 meccsből 7 győzelemmel végeztek az élen, így csütörtökön ők vívnak meg a Peshawar Zalmival az első elődöntőben. A Kvettának maradt a kockázatosabb végselejtező.

Rukn e-Álam 13–14. századi pandzsábi szúfi szent sírja Multánban (illusztráció)Rukn e-Álam 13–14. századi pandzsábi szúfi szent sírja Multánban (illusztráció)

A kép szerzője: Thealimir (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

A mai meccsel tehát lezárul a 2024-es Pakisztáni Szuperliga alapszakasza: és hála a krikettbajnokságokban megszokott érdekes lebonyolítási rendszernek, még ez az utolsó összecsapás is bír némi téttel annak ellenére, hogy már mindkét csapat korábban bebiztosította a helyét a rájátszásban. Hiszen az első két helyezett az első elődöntőbe jut, ahol még ha kikapnak is, folytathatják a versenyt, míg a harmadik és a negyedik végselejtezőre kényszerül, amelynek vesztese véglegesen búcsúzik. Ez a mérkőzés éppen arról döntött, hogy ki melyik szinte jut el: aki nyer, az vívhat majd az első elődöntőben, aki veszít, az a végselejtezőben.

A Sultans igen jó szezonkezdés után két vereségbe szaladt bele, és így érkezett meg mára, míg a Kvetta hasonlóan járt, annyi különbséggel, hogy a jó kezdés utáni visszaesésüket múltkor már egy győzelemmel szépítették meg.

A multániak ugyanazt a 11-et küldték pályára, akikkel legutóbb vesztettek, és a Kvettánál is csak egy változtatás történt: Szuhíl Hán, a sebes dobó helyett Uszmán Tárik, egy pörgető került be a csapatba. Róla tudni kell, hogy nemrég feljelentették szabálytalan dobómozdulatok gyanúja miatt, de amíg a vizsgálat tart, addig nincs felfüggesztve, így ma nyugodtan pályára léphetett.

A gladiátorok a dobást választották, mert kapitányuk, Rilee Rossouw úgy mérte fel, hogy a sávtalaj most így kezdetben talán egy kicsit tapadós. Ez lehet, hogy valóban így is volt, mert a szultánok ütőjátéka tényleg kicsit döcögősen indult, sőt, Jászir Hán már a 3. játszmában kiesett. De aztán ide-oda forgott a szerencse kereke: az 5. játszmában például 17 futást hozott össze Mohammad Rizván és Uszmán Hán, a következőben meg csak hármat. Az erőfölény végül 53/1-gyel zárult, ami talán inkább a Multán számára volt kedvezőbb. A jól induló Uszmán Hán azonban egyre lassabb lett, végül a 10. játszmában, 100 alatti aránnyal búcsúzott is – megadva a lehetőséget Johnson Charlesnak, aki ezek után a nap egyik legjobbja lett. De csak Rizván után: ő ugyanis már a 14. játszmában elérte az 50-et, majd a 17-edikben, 69 ponttal esett ki, míg Charles csak 53-mal zárt – igaz, ezt magasabb aránnyal teljesítette. A végén még Iftihár Ahmedtől is láttunk egy kis tőle megszokott epizódszerepet: ő 8 dobásból tett hozzá 20-at a csapat pontszámához, így a Multán 185 futással végzett. Ez ezen a pályán igen biztató eredménynek érződött. Iftihár Ahmedről még annyit: az idei alapszakaszban 205 futását 193-as aránnyal szerezte, ami messze a legmagasabb azok közül, akik legalább 100 pontot gyűjtöttek – bármelyik csapatban!

A kergetés során sokáig elmondható volt, hogy a lilák (ez most a Kvettát jelenti, bár ebben az évben a Multán mezében is van némi lila beütés) jól kézben tartották a 9 tájáról induló szükséges pontarányukat – csak egy baj volt: túl sok kaput vesztettek. Kezdetben ez leginkább David Willey érdeme volt, aki az 1. és a 3. rendű ütőssel is végzett, sőt, a második rendű Szaúd Sakílt is egy Willey-dobás után futották ki. Igaz, itt inkább a mezőnyből Jászir Hán dicsérhető, aki igen szépen találta el a kaput a hátsó csúcsról. A három gyors kapu után Omer Júszuf hozott némi stabilitást a csapatnak: csakhogy mellőle is kiesett két újabb társ még a 11. játszmáig: ekkorra már 73/5 volt az állás. Aztán Júszuf is 37 futás után búcsúzott: őt Uszama Mír ejtette ki, majd ugyanő előbb egy csalóka pörgetéssel, majd egy balra csapódó labdával is betalált egy-egy alacsonyabb rendű ütős kapujába – miközben többek között Willey is szerzett egy harmadik kaput. A Kvetta sehogy nem talált magára, és már a 16. játszmában kiesett tőlük mindenki, mindössze 106 ponttal...

Így tehát csütörtökön Sultans–Zalmi elődöntő lesz, pénteken pedig Gladiators–United végselejtező. A második elődöntőt szombaton rendezik, a döntő pedig hétfőre marad.


Alapból nem látható kép
×