Pontosan az történt a bangladesi teszt negyedik napján, amit vártunk

2024. március 25. – Szerző: Krikettgalaxis

Újabb teszt fejeződött be öt helyett négy nap alatt: mostanában a sokadik. Azok után persze, ahogy az első három nap alakult, ez már nem csoda: Bangladesnek ugyanis már csak 5 kapuja volt meg a negyedik játékrészben, Srí Lanka pedig 463 futással vezetett. A bengáli ütősök még küzdöttek ma egy kicsit, de a vendéggyőzelem egyértelmű volt.

A híres dambullai Aranytemplom Srí Lankában (illusztráció)A híres dambullai Aranytemplom Srí Lankában (illusztráció)

A kép szerzője: Bernard Gagnon (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Banglades lényegében már csak az időjárásban bízhatott: ma délutánra is jósoltak valamennyi esőt, és várhatóan holnap sem maradnak szárazon a környékbeli földek. Ha valahogyan ma sikerült volna kihúzniuk a nap nagy részét, akkor akár még egy döntetlen is benne lehetett volna a meccsben – de azért túl sok esélye az eddig látottak alapján ennek sem volt.

A sáv két végén az utolsó vérbeli ütős, Maminul Hak, valamint egy dobó, Táidzsul Iszlám kezdett ma. Utóbbi azonban már a mai harmadik (összességében 16.) játszmában búcsúzott: Kaszun Radzsita a lábát találta el, és hiába kértek ki videót a bangladesiek, a bíró kiesést jelentő ítélete helyben maradt. Pár dobással később egy másik LKE-gyanús esetnél viszont nem a kiesés mellett döntött a játékvezető: ezzel persze Srí Lanka volt elégedetlen, és ők is kikérték a videót – de nekik sem lett igazuk, így maradt az 52/6. A következő társulás, amelyet Mominul Hak és Mehedí Hászán Mirádzs alkotott, még egész szépen működött: együtt 66 pontot hoztak össze, ami messze a legjobb volt ebben a játékrészben, de aztán Radzsita Hászán Mirádzsot kiejtette. A 9. rendű Sariful Iszlám már csak elszántan védekezett, mialatt Hak pontgyűjtő üzemmódban játszott: el is jutottak egészen az ebédszünetig, amikor is Iszlámnak 3 pontja volt 19 dobásból, Hak pedig megközelítette az 50-et.

Hamarosan pedig meg is lett az az 50, sőt, a 45. játszma elejére már a 69 is, de ebben a játszmában Radzsita ismét lecsapott, ráadásul kétszer is: előbb Iszlám rontott el egy nyílt közép irányába szánt ütést, és magához a dobóhoz juttatta vissza a labdát, utána pedig a frissen beállt Kháled Áhmed élezett egy labdát a kapushoz. Az állás 164/9-re változott: Hak esélyei legalább mondjuk egy százasra igencsak lecsökkentek. Bár hogy törekedett rá, az nem tűnt titoknak: a következő játszmában például egy 6–4–4-es minisorozatot is bemutatott, de végül utolsó társa, Náhid Ráná sem bírta sokáig, így Haknak csak egy 87-neski lett meg.

Az időjáráselőrejelzéseket tehát el lehetett felejteni: a Srí Lanka-i győzelem előbb érkezett meg, mint az eső. És azzal, hogy ez a győzelem 328 futásos lett, a második helyre került be a válogatott történetének futásban mért legnagyobb győzelmeinek listájára. (Az első még 2009-ben volt, szintén Banglades ellen.) További érdekesség, hogy Srí Lanka mind a 20 kapuját sebes dobók szerezték: ez azért a világon sem túl gyakori, de bangladesi pályán meg végképp meglepő.

A tesztvilágbajnokságon ez a két csapat eddig igen kevés mérkőzést játszott, így most nagyokat ugrottak a tabellán. Most mindketten 33,33%-os teljesítménnyel az 5. helyen állnak, de a fő különbség az, hogy Srí Lanka eddig utolsó volt, Banglades pedig harmadik... Így egyébként kissé meglepő módon Anglia csúszott le a tabella legaljára.

Szombaton újabb teszt kezdődik a két válogatott között, aztán hamarosan Zimbabwe is Bangladesbe érkezik többek között két tesztre. Srí Lanka most hosszabb ideig nem játszik többet ebben a formátumban.


Alapból nem látható kép
×