Változatos volt a Costa Rica–Mexikó sorozat

2024. április 15. – Szerző: Krikettgalaxis

Öt NH20-at játszott egymással a két közép-amerikai válogatott az elmúlt napokban. A vezetést Costa Rica szerezte meg, de Mexikó fordított, majd miután Costa Rica egyenlített, az ötödik találkozót ismét Mexikó nyerte, így ők lettek a sorozat győztesei.

A mexikói Yucatán államban található Chichén Itzá maja romváros piramisa (illusztráció)A mexikói Yucatán államban található Chichén Itzá maja romváros piramisa (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Talán két olyan nagy terület van még Földünkön, ahol nagyon elhanyagolják a krikettet: Észak-Afrika az egyik, Latin-Amerika a másik. Igaz, azért utóbbiban legalább megvannak azok az országok, akik társult tagországok a Nemzetközi Krikett-tanácsban, tehát elvileg játszhatnának NH20-at – de valamiért mégis elég ritkán látjuk őket. Most végre egy kis ízelítőt kaptunk ebből a térségből is: Costa Rica 5 NH20-ra látta vendégül a térség óriását, Mexikót.

Bár a britek már Közép-Amerikába is réges-régen behozták a krikettet, de az akkor csak az előkelő rétegek sportja volt, a nép köreiben nem terjedt el, aztán az előkelő britek is kikoptak a történelem során: a krikett szinte eltűnt a vidékről. Ez talán mostanában fog megváltozni, hiszen egyrészt a sok ázsiai bevándorló hozza magával, másrészt a tévén és világhálón keresztül egyre többen, egyre több helyen látják, hogy ilyen sport is van, és elkezdenek érdeklődni iránta. A válogatottakban egyelőre kevés a helyi játékos, de ahogy a világ más részein, úgy itt is várható, hogy később ez meg fog változni.

A mostani sorozat részletes eredménylapjai elérhetők itt:

A legtöbb futást egy Costa Rica-i ütős, Gopinath Murali szerezte: ő 115-ig jutott, a legtöbb kaput, 12-t pedig, főként az utolsó meccsen elért hatos zsákmányának köszönhetően a mexikói Pratik Singh Bais mondhatja magáénak.

Mivel a két válogatott egyszer (5 éve) már találkozott egymással, és akkor is Mexikó győzött, így az összesített örökmérlegük jelenleg úgy néz ki, hogy 6-ból 4-et nyert Mexikó, 2-t Costa Rica.


Alapból nem látható kép
×