Adományokból jött össze a pénz a vanuatuiak felszerelésére

2024. április 26. – Szerző: Krikettgalaxis

Még az adománygyűjtés szervezője is meglepődött, hogy milyen kedvező fogadtatásban részesült az ötlete, amelynek köszönhetően a vanuatui női válogatott új, saját felszerelésben vághatott neki tegnap a világbajnoki selejtezőknek.

Vanuatui tájkép (illusztráció)Vanuatui tájkép (illusztráció)

A kép szerzője: Jean Van Jean (Panoramio), licenc: CC BY 3.0

Vanuatu egy kis szigetország a Csendes-óceánban, és bár a világ nagy részéhez képest szép krikettkultúrával rendelkezik, az ország méreténél fogva (nagyjából annyian laknak itt, mint Debrecenben és Nyíregyházán együtt) azért válogatottjuk mégsem tartozik a legjobbak közé. Történetük során azonban most először, a tavaly őszi regionális torna megnyerésével női válogatottjuk kijutott a világszintű selejtezőre, ahol 9 másik csapattal versengenek az idei őszi vébé két utolsó kiadó helyéért.

A helyi szövetség évente kevesebb mint 500 000 dollárnyi összeget (mai árfolyamon körülbelül 183 millió forint) kap a Nemzetközi Krikett-tanácstól, ami, mint Tim Cutler, a Vanuatui Krikettszövetség elnöke fogalmazott, mindenfélére elmegy. Ez a mindenféle jelenti az ország négy régiójában dolgozó munkatársak fizetését, az öt saját és bérelt krikettpálya fenntartását, az összes iskolai és ifjúsági csapat felszerelésének biztosítását, valamint minden kriketteseményt, a helyi jelentőségűektől a nemzetközi turnékig.

De arra valahogy nem jutott, hogy a női válogatott játékosai saját felszerelést kapjanak, ezért először abban gondolkodtak: vagy a közöset osztják szét (a végén pedig visszakérik), vagy a játékosok a saját meccsdíjukból kényszerülnek majd megvásárolni. Ám ekkor jött Jamal Vira (a szövetség műveleti menedzsere) és Hermione Vira (marketingmenedzser) ötlete: rendezzenek gyűjtést a cél érdekében! Szemük előtt talán az izlandi példa lebegett: 2018-ban ugyanis az izlandi krikettválogatottnál rendeztek hasonló adománygyűjtést, és akkor nagyjából 3000 fontnyi összeg össze is gyűlt. Vanuatuban még ennél is sikeresebb lett az akció: 750 000 vatu, azaz nagyjából 2,3 millió forint jött össze.

Bár egy jólelkű ütőjavító, Peter Duffy évente akár több tucatnyi használt és javított krikettütőt is szokott adományozni a szövetségnek, sőt, tavaly tavasszal például az is megtörtént, hogy egy ausztrál válogatott játékos, Hannah Darlington adta ajándékba az egyik ütőjét, most ebből a pénzből mindenki új ütöt is kapott, fejenként két pár kesztyű és lábszárvédők mellett. Ezek a felszerelések már konkrétan a játékosokéi lesznek, nem pedig a szövetségéi, ahogy korábban.

A vanuatui csapat egyébként igen egyedi és látványos mezben játszik: alapszíne zöld, és az ország zászlószíneinek megfelelően sárga és piros virágok (állítólag mályvavirágok) díszítik. Tegnap is ebben a ruházatban kezdték meg a játékot a selejtezőn: és mindjárt elég nagy meglepetést okoztak azzal, hogy simán legyőzték Zimbabwét.


Alapból nem látható kép
×