Brabourne stadion

Krikettgalaxis-azonosító: p49

Ország: India

Település: Mumbai

Helyi idő: 2024. április 19. 04:24

Alapítás/megnyitás éve: 1937

Névadó: Michael Knatchbull, Brabourne 5. bárója, bombayi kormányzó

Végek nevei: Pavilon vég, Templomkapu vég

Térkép:

Az Indiai-óceán partján található Brabourne stadion az indiai krikett-történet egyik legfontosabb létesítménye. 1930-as évekbeli megalapításának nem más volt a célja, mint az, hogy létrejöjjön a híres, nagy és elegáns angliai Lord’s pálya indiai megfelelője. Ez az ötlet egyébként egy Neville de Mello nevű goai ember fejéből pattant ki, és meg is valósult, sőt, nem csak krikettstadion lett belőle, hanem többféle sportágnak, például a tenisznek is otthont adott.

Azt a területet, ahol áll, az óceántól hódították el, majd Lord Brabourne báró (azaz Michael Knatchbull) kormányzó az Indiai Krikettklubnak (CCI) adományozta, miután felajánlották neki, hogy nevét megörökítik majd a helyszínen. Ezen ajánlat miatt kapta végül a stadion a Brabourne nevet. Hivatalos megnyitására 1937. december 7-én került sor a CCI és egy Lord Tennyson-féle csapat küzdelmével.

Az addig a Dzsimkhánában játszott, nevezetes négyes (sőt, innentől fogva ötös) tornát, ahol a csapatok származási és vallási alapon szerveződtek, mindjárt a megnyitás után áthelyezték a Brabourne-stadionba, a következő években pedig ez volt a fő helyszíne a két kiváló játékos, Vidzsaj Hadzsáre és Vidzsaj Marcsent hatalmas vetélkedésének: mindkettejükkel megtörtént például, hogy ezen a pályán 300 fölötti futást teljesítettek egy-egy játékrészben.

A második világháború után a Brabourne-ben játszották India hazai tesztjeinek jó részét. Emlékezetes esemény volt közülük például az az 1949-es teszt, amikor India majdnem megszerezte története első tesztgyőzelmét: azért csak majdnem, mert a negyedik játékrészben 361 pontot kergetve 355 ponton álltak, amikor (90 másodperccel az óra szerinti befejezés előtt!) a bíró azt jelezte, hogy letelt az idő, és véget vetett az összecsapásnak, döntetlent eredményezve.

A stadionban azonban gyakoriak voltak a problémák abból eredően, hogy sokszor (nem feltétlenül a tesztmeccseken) túl sok néző zsúfolódott be a létesítménybe, ráadásul még valami jegyértékesítési problémák is akadtak, ezért a Bombayi Krikettszövetség az 1970-es években a közelben felépítette a saját, új stadionját, a Vánkherét, a Brabourne fénye, pompája pedig lassacskán megkopott. A 20–21. századok fordulóján például volt egy olyan 11 éves időszak, amikor mindössze egyetlen (ráadásul kevesebb érdeklődést kiváltó, mivel női) nemzetközi mérkőzést rendeztek meg itt. A tesztek meg még ennél is ritkábbak voltak, hiszen amióta megnyílt a Vánkhere, 2009-ben rendezték az első tesztet a Brabourne-ban, és azóta is inkább csak egynapos válogatottmeccseket tartanak benne. Igaz viszont, hogy 2013-ban ez volt az egyik fő helyszíne a női ENN-világbajnokságnak, sőt, magát a döntőt is itt rendezték.

Teszt, egynapos nemzetközi (ENN) és nemzetközi Húsz20 (NH20) mérkőzések a stadionban:

A lista az 1877-2023 közötti időszakra (147 év) nézve teljes, az idei évből pedig legfeljebb csak a legfrissebbek hiányozhatnak esetleg.

MérkőzésDátum1. csapat2. csapatEredményMegjegyzés
305. teszt1948-12-09 – 1948-12-13Karib-térségIndiaDöntetlen
311. teszt1949-02-04 – 1949-02-08Karib-térségIndiaDöntetlen
342. teszt1951-12-14 – 1951-12-19IndiaAngliaDöntetlen
357. teszt1952-11-13 – 1952-11-16PakisztánIndiaIndia nyert 10 kapuval
417. teszt1955-12-02 – 1955-12-07IndiaÚj-ZélandIndia nyert 1 játékrésszel és 27 futással
432. teszt1956-10-26 – 1956-10-31IndiaAusztráliaDöntetlen
459. teszt1958-11-28 – 1958-12-03Karib-térségIndiaDöntetlen
484. teszt1960-01-01 – 1960-01-06IndiaAusztráliaDöntetlen
497. teszt1960-12-02 – 1960-12-07PakisztánIndiaDöntetlen
513. teszt1961-11-11 – 1961-11-16AngliaIndiaDöntetlen
552. teszt1964-01-21 – 1964-01-26IndiaAngliaDöntetlenMivel az angoloknak sérülés és betegség miatt kevés játékos állt rendelkezésére, az indiai Kripál Szinh egy ideig az angol csapatban játszott helyettesítő mezőnyjátékosként.
567. teszt1964-10-10 – 1964-10-15AusztráliaIndiaIndia nyert 2 kapuval
582. teszt1965-03-12 – 1965-03-15Új-ZélandIndiaDöntetlen
610. teszt1966-12-13 – 1966-12-18IndiaKarib-térségA Karib-térség nyert 6 kapuval
659. teszt1969-09-25 – 1969-09-30IndiaÚj-ZélandIndia nyert 60 futással
664. teszt1969-11-04 – 1969-11-09IndiaAusztráliaAusztrália nyert 8 kapuval
711. teszt1973-02-06 – 1973-02-11IndiaAngliaDöntetlen
581. ENN1989-10-23PakisztánAusztráliaPakisztán nyert 66 futással
849. ENN1993-11-14Dél-AfrikaKarib-térségDél-Afrika nyert 41 futással
1019. ENN1995-11-29Új-ZélandIndiaIndia nyert 6 kapuval
455. ENN2003-12-04Új-ZélandIndiaIndia nyert 5 kapuval
2428. ENN2006-10-14Karib-térségSrí LankaSrí Lanka nyert 9 kapuval
2430. ENN2006-10-16Új-ZélandDél-AfrikaÚj-Zéland nyert 87 futással
2432. ENN2006-10-18Karib-térségAusztráliaA Karib-térség nyert 10 futással
2433. ENN2006-10-20Új-ZélandSrí LankaSrí Lanka nyert 7 kapuval
2443. ENN2006-11-05Karib-térségAusztráliaAusztrália nyert 8 kapuval
47. NH202007-10-20AusztráliaIndiaIndia nyert 7 kapuval
1937. teszt2009-12-02 – 2009-12-06Srí LankaIndiaIndia nyert 1 játékrésszel és 24 futással
845. ENN2013-01-31IndiaKarib-térségIndia nyert 105 futással
847. ENN2013-02-01AngliaSrí LankaSrí Lanka nyert 1 kapuval
850. ENN2013-02-03AngliaIndiaAnglia nyert 32 futással
856. ENN2013-02-05Srí LankaIndiaSrí Lanka nyert 138 futással
858. ENN2013-02-08AusztráliaAngliaAusztrália nyert 2 futással
861. ENN2013-02-10Srí LankaAusztráliaAusztrália nyert 9 kapuval
863. ENN2013-02-11Karib-térségÚj-ZélandA Karib-térség nyert 48 futással
866. ENN2013-02-13AngliaÚj-ZélandAnglia nyert 15 futással
867. ENN2013-02-15Új-ZélandAngliaAnglia nyert 4 kapuval
869. ENN2013-02-17AusztráliaKarib-térségAusztrália nyert 114 futással
402. NH202018-03-22IndiaAusztráliaAusztrália nyert 6 kapuval
403. NH202018-03-23AusztráliaAngliaAnglia nyert 8 kapuval
405. NH202018-03-25IndiaAngliaAnglia nyert 7 kapuval
406. NH202018-03-26AusztráliaIndiaAusztrália nyert 36 futással
407. NH202018-03-28AngliaAusztráliaAusztrália nyert 8 kapuval
409. NH202018-03-29AngliaIndiaIndia nyert 8 kapuval
411. NH202018-03-31AusztráliaAngliaAusztrália nyert 57 futással
4063. ENN2018-10-29IndiaKarib-térségIndia nyert 224 futással
1319. NH202022-12-14AusztráliaIndiaAusztrália nyert 21 futással
1325. NH202022-12-17AusztráliaIndiaAusztrália nyert 7 futással
1332. NH202022-12-20AusztráliaIndiaAusztrália nyert 54 futással
Alapból nem látható kép
×