Kiosztották a 7–10. helyeket a világbajnoki selejtezőn

2023. július 6. – Szerző: Krikettgalaxis

A négy legcsalódottabb csapat, a Szuperhatosba be sem jutó válogatott küzdött meg az elmúlt napokban 4 mérkőzésen a 7–10. helyekért: közülük a legjobbnak Írország bizonyult, míg a legrosszabbnak az USA.

Az írországi An Cóbh látképe (Chorcaí megye) (illusztráció)Az írországi An Cóbh látképe (Chorcaí megye) (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A helyosztók úgy zajlottak, hogy először a két korábbi csoport (tovább nem jutó) 4. helyezettjei játszottak a másik csoport 5. helyezettjeivel, majd az itteni két győztes egymással találkozott, hogy eldöntsék, ki lesz a 7. és ki a 8., míg a két vesztes a 9. és a 10. hely sorsát döntötte el a mai, utolsó mérkőzésen.

Az első elődöntőn Írország találkozott az amerikaiakkal. Az írek előbb a három kaput szerző, és például Monank Patelt kacsával kiejtő Craig Young vezérletével 196 pontra korlátozták ellenfelüket úgy, hogy már a 43. játszmában kiejtették az utolsó amerikai ütőst is, aztán úgy kergették le a célt, hogy kimagasló teljesítményt egyik ütősük sem nyújtott, de stabilat mindegyik: az utolsónak (6. rendben) bejövő ütősük kivételével mindenki legalább 25 futással zárt, Stirling pedig az 50-et is átlépte.

A másik elődöntő az Emírségek és Nepál között hasonlóan zajlott abból a szempontból, hogy az elsőként ütő arabokat itt is idő előtt, már a 47. játszmában kidobták a nepáliak, és így 200 alatti (konkrétan 182-es) célt kellett kergetniük. Nekik azért valamivel nehezebben alakult a kergetés, mert sok ütősüket elvesztették alacsony pontszámmal (például hárman estek ki 1 futással), de aztán ott volt Dipendra Szinh Airí, aki 79 futásával megmentette nekik a meccset, így végül Nepál 40 dobással a vége előtt célba ért.

Jóval több izgalmat hozott az előző két meccs győztesének találkozója a 7. helyért. Itt az íreknek már nem sikerült az elsőként ütő nepáli csapatot elfogyasztania, a himalájaiak végigütötték az 50 játszmát és végül 268 ponton zártak. Talán legnagyobb hősük a mindössze 17 éves Gulszan Dzshá volt, aki dobó létére 4 db 4-est és 3 db hatost ütve 57 futásig jutott. A második félidőben azonban az írek végig tartották a lépést, sőt, időarányosan mindig jobban álltak, mint Nepál. Náluk Harry Tector és Curtis Campher volt a legjobb ütős, hiszen mindketten nagyjából 60-ig jutottak, de a vége nagyon szoros lett: bár például 7 játszmával a vége előtt már csak 35 futás hiányzott a győzelemhez, de mivel már a sorvég ütött, lassan haladtak, így egészen az utolsó játszmáig nyitott maradt a meccs, és csak akkor pecsételte meg az ír győzelmet egy 4-essel Barry McCarthy.

Szinte nagyobb tétje volt az utolsó összecsapsának, mint az előzőnek, hiszen az már nem sokat számít, hogy 7. vagy 8. valaki, de az, hogy utolsó-e valaki, az azért inkább presztízskérdés lehet. Márpedig ma a két egyesült ország, az Egyesült Arab Emírségek és az Amerikai Egyesült Államok éppen ezért küzdött meg egymással. Az eredménylapra ránézve máris feltűnik, hogy érdekesen alakult az első félidő: Ászif Hán, aki 151 futásig jutott, egymaga majdnem a teljes csapat összpontszámának a felét szerezte meg! Amúgy Hán ezen a meccsen érte el pályafutása ezredik ENN-futását is. És ahogy sejteni lehetett, a 309-es cél bizony magasnak bizonyult az amerikaiak számára, de csak éppen hogy! Monank Patel, Aaron Jones és Gajanand Singh is átlépte a 60 futást, így a végére igen szorosan alakult az eredmény. Ha az utolsó játszmában Szancsit Sarmá nem ejtett volna ki két ütőst is, akkor könnyen lehet, hogy az USA nyert volna, de így a lehető legkisebb különbséggel, 1 futással kikapott, és utolsó lett a selejtezőtornán.


Alapból nem látható kép
×