Nem sok ellenállást tanúsított Zimbabwe a harmadik napon, ami az utolsó lett

2025. július 8. – Szerző: Krikettgalaxis

Öt helyett három nap alatt véget ért a második zimbabwei teszt, ahol Dél-Afrikának már csak 9 ütőst kellett kiejtenie a győzelemhez. Ez tehát meg is történt, különösebb nehézségek nélkül, így Zimbabwe egy játékrésszel és 236 futással kikapott...

Dél-Afrika zászlaja (illusztráció)Dél-Afrika zászlaja (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A mai kezdéskor Dél-Afrikának 9 kapu kellett a győzelemhez, Zimbabwének pedig 405 futás, hogy eltüntesse a hátrányát, majd még további sok-sok futás, hogy Dél-Afrika esetleges utolsó játékrészében legyen mit megvédeniük... Na persze ez az egész, hogy ezt most felsoroltuk, vicckategória: mindenki tudta, hogy mi lesz a vége. Talán csak az nem volt nyilvánvaló, hogy az a bizonyos 9 kapu meglesz-e már ma, esetleg még holnapig valahogy kihúzzák a hazai ütősök.

Azok a hazai ütősök, akiknek a játéka a harmadik játékrészre talán egy árnyalatnyit feljavult, hiszen a másodikban 170-nel kiestek mind, most pedig már 16 játszma alatt 51/1-re álltak. Ebből az 51-ből 34 volt Takudzwanashe Kaitanóé, 6 pedig Nick Welché. A játék szép lassú csordogálással kezdődött, néha egy-egy fakó LKE-apellációval, és sok nullás labdával. Az első négyes a 23. játszma végén érkezett Welch részéről, utána viszont megtörtént az első mai dobócsere, bejött Senuran Muthusamy, és máris a második labdájából eredményes volt, mivel a 40-nél tartó Kaitano éppen a fedezethez ütötte a megtévesztően lassabb labdát. Welch ettől függetlenül bátor maradt, és rövidesen már egy hatost is szerzett, és miután David Bedingham hibája miatt megúszott egy elkapást, tovább folytatta ezt a közönségszórakoztató játékot. Társa, Sean Williams viszont, aki az előző zimbabwei negyedben a legeredményesebb volt, és akkor már a leggyorsabb zimbabwei 100-ashoz is közel járt, most nem jutott tovább 11-nél: Wiaan Mulder alacsonyan maradó labdája utat talált a blokkolni készülő ütős kéz-karójára, sőt, még a földből is kifordította azt. Ugyan meg kellett nézni, hogy nem történt-e túllépés, de a dobó sarka még éppen érintkezett a vonallal, így Williams nem élte túl az esetet – 103/3. Ekkor megint lelassult a pontszerzés, és sem Welsh, sem Craig Ervine nem törekedett például a határok szerzésére sem, csak a 36. játszmában jött a következő 4-es – akkor viszont kettő is, de utána megint szünet. Viszont ez nem jelentette azt, hogy azért lassan ne gyűlt volna össze pár pont: Welch például a 45. játszmában elérte az 50-et, amikor pedig a 47. játszma után megtartották az ebédet, az állás 143/3 volt.

A folytatásban a társulás hamarosan, az 50. játszmában közös 50-esig jutott, de még ugyanebben a játszmában Welch Mutuhsamy szépen kitérülő labdáját a katonához élezte, ahol Muldernek el sem kellett mozdulnia a helyéről, hogy elkaphassa. Az új ütős Wesley Madhevere volt, aki ellen alig valamivel a beállása után jött egy esély: meghúzott egy rövid labdát, amire a hátrafelé mozgó zárt közép játékos, a helyettesítő Zubayr Hamza megpróbált lecsapni, de kiesett a kezéből a labda. De hiába ez az új élet, amit az ütős kapott, csak egy további játszmán át tartott: akkor ugyanis Codi Yusuf LKE-t érően találta el, ami olyan egyértelmű volt, hogy még be sem fejezte az apellációt, a bíró már mutatott felfelé. A folytatásban, miközben Ervine lassan közeledett az 50-eshez, addig társa, Tafadzwa Tsiga – elnézést, tudjuk, hogy nevekkel nem illik viccelni, de – csigalassúsággal játszott: 19 dobásból csupán 1 futása volt még, aztán a 20-adikból egyébként ki is esett... A dobó, Yusuf szinte már nem is ünnepelt, amikor megtörtént az elkapás. Aztán pedig Wellington Masakadza kiesése múlt nagyon kevésen: itt egy leverésről volt szó, amit még videón is nézegettek, hogy vajon érintette-e a vonalat az ütős lába, és bizony olyan szoros volt, hogy még a képen látható árnyék is bezavart az ítélkezésbe, de a vége az lett, hogy a bírók a neskiben maradtak. Visszatérve Ervine 50-esére, amihez lassan közeledett: bizony ez a közeledés valahogy úgy nézett ki, mint egy 50 - 1 / x függvény, mert minél közelebb került hozzá, annál lassabban lépett előre, és végül soha nem is érte el azt: 49-nél kiesett, amikor Corbin Bosch szélesebb, ütésre csalogató labdájába úgy élezett bele, hogy a kapus elkaphatta. Most már csak a sorvég harcolt, azaz a sorvégnek kellett volna harcolnia, de Kundai Matigimu hamar feladta: még ugyanebben a játszmában Bosch kacsával kidobta őt, de úgy ám, hogy a kéz-karó cigánykerekeket hányt, miután kifordult a földből – az állás pedig 182/8-ra változott. A per 9-re sem kellett most már sokat várni: Bosch négyes zsákmányra jött föl a 69. játszmában Blessing Muzarabani kiejtésével, de a 10-edik kiesés azért még elhúzódott, és az utolsó pár, amit Masakadza és Tanaka Chivanga alkotott, még bosszantotta egy kicsit Dél-Afrikát, például azzal is, hogy ketten együtt 52 labdán át bent tudtak maradni, és még 36 futást is begyűjtöttek alatta. De Zimbabwe így is csak 220-ig jutott el, mire Muthusamy megszerezte az utolsó kaput, ami 1 játékrészes plusz 236 futásos vereséget jelentett...

A sorozat, amit 0–2-re Dél-Afrika nyert, tehát igen egyoldalú volt, de ugyanilyen a két csapat történelmi örökmérlege is. Ezekkel együtt 11 mérkőzésből csak egy lett döntetlen, a többit mind Dél-Afrika vitte el.


Alapból nem látható kép
×