Továbbra is veretlen a svájci női csapat
2025. július 20. – Szerző: Krikettgalaxis
Nem sikerült túl fényesre a finn női krikettválogatott történelmi bemutatkozása: a hazai rendezésű kis tornán ugyanis Svájc könnyedén múlta őket felül, így az alpesiek történelmi mérlege egyelőre 9 meccsből 9 győzelem. Finnország egyszer még az amúgy utolsó, harmadik helyen végző Észtországtól is kikapott.

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Az utóbbi időkben többször említettük, hogy melyek azok az európai országok, amelyeknek a férfi válogatottja már bemutatkozott, de a női nem. Mostanában már nagyon-nagyon fogytak ezek az országok, de Finnország sokáig köztük volt – mostanáig. Ezennel (méghozzá hazai pályán) ők is bemutatkoztak, most már csak Szlovénia és Magyarország van hátra – és szerencsére nálunk is folyik már a szervezkedés.
Az előző ország, aki lekerült erről a listáról, éppen Svájc volt: ennek a mostani tornának egy másik résztvevője. A harmadik csapat, aki itt szerepelt, Észtország már 2023 óta játszik hivatalos női meccseket, igaz, nem sok babér termett eddig nekik: csak azt a Bulgáriát tudták eddig legyőzni valaha, akik eddig 15-ből 15 vereséget tudtak felmutatni.
Ezek alapján nem igazán lehetett megjósolni, vajon ez a három válogatott hogyan viszonyul egymáshoz erősség szempontjából. A csoportkörben, ahol mindenki mindenkivel kétszer játszott, viszont hamar és egyértelműen kiderült: Svájc, mindenkit legyőzve kimagaslott közülük, Finnország és Észtország viszont közel azonosan gyengén teljesített. Amellett, hogy kikaptak Svájctól, egymás ellen egyszer az egyik, egyszer a másik nyert, így a tabellán a csapatok pontszáma végül 8–2–2 lett. A nettó futási aránya a finnországiaknak volt jobb, így ők végeztek a második helyen, azaz ők játszhatták a külön döntőt Svájccal.
Ez a döntő azonban megint igen egyoldalúra sikerült. Az elsőként ütésre kényszerülő hazaiak, többek között a dobók 3 (!) szűz játszmájának köszönhetően (amiből kettő Samiha Dabholkar nevéhez fűződik) csak 54 futásig tudtak eljutni, amit Svájc alig több mint 10 játszma alatt, kapuvesztés nélkül lekergetett.
Bár külön nem választották meg, de a torna legjobb játékosa egyértelműen a svájci Meghna Rajan volt. A mindössze 16 éves lány 130 futásával egyrészt megnyerte az ütősök különversenyét, de amellett 6 elkapása is volt, ami a legtöbb a teljes mezőnyben, és csak úgy mellékesen 5 kaput is szerzett, ami csupán 2-vel kevesebb, mint a dobóranglista élen záró honfitársának, Mundra Parinithának a teljesítménye.