Az ENN-sorozat már szorosabb lett, de azt is India nyerte
2025. július 22. – Szerző: Krikettgalaxis
Három egynapos mérkőzésen fogadta az angol női válogatott az indiait. Az első kettő közül az egyiket az egyik, a másikat a másik nyerte, a harmadik pedig elég kiegyenlített játékot hozott, de egy hajszállal India bizonyult jobbnak most is.
Az indiai női válogatott egy régebbi képen (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Az NH20-as sorozat, ami ezt megelőzte, 5 mérkőzésből állt: akkor India 2–3-ra nyert, vagyis története során először nyert női sorozatot angol földön NH20-ban. ENN-ben már nem ez lett volna az első, ha most is nyernek – már csak azért sem, mert például legutóbb, 2022-ben sima 0–3 lett a javukra, amikor itt léptek fel. Azóta persze sokminden változott – de még az NH20-as sorozat óta is néhány dolog, például az, hogy az angol kapitány, Nat Sciver sérülése után ismét bevethetővé vált. Ez a mostani hárommeccses sorozat egyébként nem volt része a női ICC-bajnokság következő ciklusának, pedig az előző már véget ért – hiszen még a világbajnokság hátravolt.
Az első mérkőzést Southamptonban rendezték. Anglia az ütést választotta, de Kránti Gaur már nagyon az elején kiejtette két nyitó ütősüket. Ezek után Szneh Ráná is kis különbséggel végzett a következő kettővel, Emma Lambbel és Nat Sciverrel – de a különbség csak e két kiesés között volt kicsi, nem pedig az első kettő és e kettő között: addig ugyanis 20/2-ről 91/2-ig jöttek föl ők ketten. Az ő kiesésük után pedig egy még jobb pár következett: Sophia Dunkley és Alice Davidson-Richards, akik pedig együtt több mint 100 futást gyűjtöttek, majd végül Dunkley egyéni 83-ig is elért. Anglia így 258-cal végzett, ami akár még elég is lehetett. A kergetésben India sokkal jobban indult, egy idő után már 48/0-ra álltak, de aztán innentől kezdve időről időre el-elvesztettek egy-egy újabb ütőst, és valahogy nem tudtak igazán beindulni a pontszerzés sebességét tekintve sem. Igaz, mindenki, aki sorra került, két számjegyű eredményt ért el, sőt, legtöbben a 20-at is elérték, de a félidő felénél még nagyon messzinek tűnt a cél. Aztán viszont Dzsemimáh Rodriksznak és Dípti Sarmának sikerült a gyorsítás, sőt, Sarmá egy látványos, egykezes (!) hatost is bemutatott, így ahogy telt az idő, újra nőttek az indiai esélyek. Sarmá végül 62-neskivel zárt, és viszonylag kényelmesen, 10 megmaradó labdával a csapat is beért a célba.
A második meccsen elég simán egyenlítettek az angolok. Bár eleinte még az is kérdés volt, lesz-e játék, mert a helyszínen, a londoni Lord’sban az elmúlt száraz hónapok után most már beköszöntött az igazi angol eső... Szerencsére azért nem egész nap esett, így halasztott kezdéssel egy 29–29 játszmás találkozóba bele lehetett vágni. A hazaiak a dobást választották, és igen hamar végeztek az utóbbi idők egyik legjobb formában levő ENN-ütősével, Prátika Rávallal, de utána elsősorban Szmriti Mandhánának köszönhetően kezdett kialakulni egy jónak ígérkező társulás. Annyira jó aztán mégsem lett, ahogy a többi sem: Sophie Ecclestone háromszor is belekóstolt a magas és középső rendbe, és a többi dobó sem tétlenkedett, így végül Mandháná 40 futása lett a legmagasabb indiai pontszám, Dípti Sarmának volt még 30, de a többiek nagyon alacsony eredménnyel zártak, így csak 143-ig jutottak el. Cserébe az angol ütősök sokkal stabilabban játszottak: Amy Jones és Tammy Beaumont nyitó társulása több mint 10 játszmán át együtt volt, India pedig, miután ezt a társulást megtörte, a folytatásban is megszenvedett a kapuszerzéssel. Az időjárás azonban majdnem megmentette őket: a 19. játszmában, tehát percekkel azelőtt, hogy DLS-eljárással végeredményt lehetett volna számolni, megint eleredt az eső – bár Anglia nagyon nagy előnyben volt (102/1), de ha most lett volna vége, akkor eredmény nélkül zárul a találkozó. A hazaiak szerencséjére azonban csak 5 játszmányi idő veszett el, és folytatni lehetett – innentől pedig már sima ügy volt nekik a kergetés.
A harmadik, mindent eldöntő találkozóra Chester-le-Streetben, egy kisebb stadionban került sor, felhőkkel borított égbolt alatt. Az ütést választó India, ahogy ENN-ben szokás, eleinte inkább lassabb, de biztosabb játékra törekedett: bár Szmriti Mandhána hamar összehozott három egymás utáni négyest, de aztán volt egy több mint 11 játszmányi időszak is, amikor senki egyetlen határt sem ütött. Ezen időszak után azonban fokozatos gyorsítás jellemezte a csapatot, viszonylag kevés kapuvesztéssel: mindenki legalább 26 futást teljesített, de többen az 50-et is megközelítették, sőt, Dzsemimáh Rodriksz el is érte azt, Harmanprít Kaur pedig a 100-at is – ráadásul menet közben átlépte az összesített 4000-et is! A csapat gyorsításának eredménye pedig egy egész szép, 318-as pontszám lett, annak ellenére is, hogy Sophie Ecclestone 10 játszmán keresztül 2,8-as gazdálkodással dobott! És amúgy ebben a 318-ban csak két hatos volt – azok is az utolsó 3 játszmában érkeztek. A kergetés elején aztán Anglia villámgyorsan elvesztette a két nyitóját, de utána Emma Lamb és Nat Sciver szívós építkezésbe kezdett – eközben pedig Sciver is elérte a 4000 összesített futást, méghozzá az angolok közül a leggyorsabban. De a 100-as nem sikerült neki, mert 98-cal kiesett, és Lamb is csak 68-ig jutott, a közepes rend két ütősének hasznos 34-e és 44-e viszont szoros végjátékot hozott. Ám a sorvég aztán alacsony pontszámokkal elfogyott, elsősorban a hatos (!) zsákmányt szerző Kránti Gaurnak köszönhetően, aki a legfiatalabb sebes dobóvá vált, aki ilyen sok kaput szerzett egy női ENN-ben. A mérkőzés egyébként az utolsó játszmáig nyitott volt, de végül India 13 futást meg tudott őrizni az előnyéből, így 1-2-re megnyerte a sorozatot.
A két válogatott egymás elleni örökmérlege ezzel egy kicsit kiegyenlítettebbé vált: most úgy néz ki, hogy 79 mérkőzésből 2 eredmény nélkül végződött, 41-et nyertek az angolok és 36-ot India.
