Először nyert női Húsz20-as sorozatot India Angliában

2025. július 12. – Szerző: Krikettgalaxis

Nem rövid, öt mérkőzésből álló NH20-as sorozatot játszott le az elmúlt napokban Anglia és a vendég India. A játék igen változatos volt, ahogy az eredmények is: végül India 2–3-ra nyert, ami történetük első női sorozatgyőzelme lett angol földön ebben a formátumban.

A híres dzsajpuri rózsaszín palota, a Havá Mahal (illusztráció)

A kép szerzője: Chainwit. (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

Igazán tartalmas turnéra érkezett India női válogatottja Angliába: különféle helyszíneket végigjárva összesen 5 NH20-at, majd 3 ENN-t játszottak, játszanak. Ez a cikk most az NH20-as sorozatról szól.

Az első mérkőzésen (Nottingham) már az összeállításokkal kapcsolatban voltak érdekességek, aztán az eredmények pedig különféle rekordokat hoztak. Kezdjük az elsővel! Harmanprít Kaur egy bemelegítő meccsen kisebb fejsérülést szenvedett, így elővigyázatosságból most pihentették, helyette Szmriti Mandháná volt a kapitány. Újonc volt Indiánál az ENN-ben már látott Srí Csaraní, és két év kihagyás után tért vissza az NH20-ba Szneh Ráná. Az angoloknál Heather Knight sérülése okozta a legnagyobb fejtörést: az ő pótlására végül Tammy Beaumont-t hívták be. Anglia a dobást választotta, de India ütősei nagyon jól játszottak: maga Mandháná 112-ig jutott, megszerezve India eddigi legjobb egyéni pontszámát, valamint élete első NH20-as százasát – nem mellesleg pedig ezzel az ötödik nővé, köztük az első indiai nővé vált, akinek már mindhárom nemzetközi formátumban van százasa! Rajta kívül Harlín Deolnak is volt még gyors 43 futása, így hiába Lauren Bell három kapuja, India 210-ig jutott el, ami a valaha volt második legjobb eredményük – ráadásul így ők lettek az első teljes jogú ICC-válogatott, akik két egymás utáni játékrészben is 200-at teljesítettek! Anglia aztán sorozatban vesztette el alacsony pontszámokkal az ütéseit, csak Nat Scivernek sikerült 12 fölé jutnia, igaz, ő 66-ot szerzett – de ezzel együtt is csak 113-ig jutottak el, ami 97 futásos vereséget jelentett: ennyi vagy ennél több futással az angolok még soha senkitől nem kaptak ki! A legeredményesebb dobó egyébként a debütáns Csaraní volt, aki 4 kaput szerzett, és messze ő volt a legtakarékosabb is.

A második találkozóra Bristolban került sor, ahol Anglia ismét a dobást választotta. Mandhánát most elég hamar sikerült búcsúztatniuk, sőt, az indiaiakat az erőfölény végére 35/3-ra korlátozták, viszont utána ott volt két megmentő a vendégek számára: Dzsemimáh Rodriksz és Amandzsot Kaur, akik mindketten éppen 63 futást teljesítettek, annyi különbséggel, hogy előbbi 41, utóbbi 40 labdából. Bell ma is a legjobb dobó volt, két kapuval és mindössze 4,25-ös gazdálkodással: ez utóbbi szám azért figyelemre méltó, mert az összeredmény 181 lett. És ahogy India, úgy Anglia is hamar bajba került az elején, csak ők még nagyobba: mindkét nyitójuk 1 futással búcsúzott, és Sciver is hamar megadta magát. Most viszont Tammy Beaumont teljesített egy nagyon szép 50-est (ebben a formátumban 2021 óta először!), de amikor a 12. játszmában egy futásnál eltétovázott egy ideig, és emiatt kifutották, megpecsételődött a meccs sorsa: onnantól már Angliának nem volt esélye. Még Sophie Ecclestone egy gyors 35-öt elért a végén (ez pályafutása legjobb eredménye lett), de így is 24 futással India nyert. Amandzsot Kaur egyébként egy kaput is szerzett a második félidőben, így ő lett az első indiai nő, aki NH20-ban egy mérkőzésen belül 60 futást is teljesített és dobóként is eredményes volt.

A Londonban, az Ovalban rendezett harmadik összecsapás előtt érkezett a hír: Sciver kapitány megsérült, így a meccset ki kell hagynia (aztán kiderült, hogy a többit is), így helyette innentől Beaumont vezette a csapatot. Anglia ezúttal az ütést választotta, és két nyitó ütősük, Sophia Dunkley és Danni Wyatt kis túlzással máris megnyerte nekik a meccset: a társulás a 16. játszmáig együtt volt, egészen 137/0-ig – igaz, ezek után egy gigantikus összeomlás következett, és itt a végén hirtelen 9 kaput vesztettek el, miközben csak 34-gyel gyarapították a pontszámukat. (Igencsak hasonlított tehát a nők teljesítménye a férfiakéra, akik egy tesztet játszottak ma Indiával: ott szintén ketten értek el sok pontot, a többiek alig-alig valamennyit!) India viszont elég jól nyomában járt a 172-es célnak, Mandháná náluk is 50 fölé jutott, nyitó társa, Saifálí Varmá pedig megközelítette azt, és később is csak kevés kaput vesztettek, így az utolsó játszma előtt már csak 12 futás hiányzott nekik – de Bell ezt meg tudta védeni, így az angolok 5 futással nyertek, 1–2-re szépítettek, és életben tartották a sorozatgyőzelmi esélyeiket.

A negyedik, manchesteri alkalom volt a századik Sophie Ecclestone számára, legalábbis ebben a formátumban. Csapata az ütést választotta, és egy néhány játszmáig úgy nézett ki, nem lesznek nagy problémáik – viszont a 3. játszma végétől sorban elkezdték veszteni a kapukat anélkül, hogy bármelyikük is valami kimagasló pontszámot összehozott volna. Srí Csaraní a magas rendből ejtett ki kettőt, és bár Rádhá Jádav csak a közepesből, de összességében őt értékelhetjük ma a jobb dobónak, mert gazdálkodása 4 játszmán át mindössze 3,75 volt (míg Csaraníé pontosan a kétszerese). Igaz, hogy Anglia nem vesztette el az összes ütősét a félidő végéig (sőt, csak 7-et), de a nyitó Dunkley által elért 22-t senki sem tudta túlszárnyalni, így összesen csak 126-ig jutottak el. Mandhánának és Varmának pedig nem kellett sok idő, hogy megmutassa, hogy ez a cél nekik nem sok: az erőfölényt lehozták kiesés nélkül, és bár aztán mindketten 30 fölé érve búcsúztak, de a két következő ember is átlépte a 20-at, így izgulniuk nem kellett a végre: 3 teljes megmaradó játszmával beértek a célba. Ecclestone számára legalább annyi öröm lehetett, hogy a 100. meccsén egy kaput szerzett, méghozzá pont a legjobb ütősét, Mandhánáét.

Az ötödik meccs, amelyre Birminghamben került sor, érdekesen indult: India sorban a 9. pénzfeldobását vesztette el – aminek az esélye egyébként 1/512! És azért is nevezetes volt ez a találkozó, mert Danni Wyattnak ez volt a 300. meccse a válogatottban a különféle formátumokat összeadva: ezt a számot még csak 5-en érték el rajta kívül a világon, és csak egy angol (Charlotte Edwards). Anglia a dobást választotta, és Mandhánával hamar végeztek is, de a másik nyitó, Varmá rendkívül jól játszott, és 75 futásig elmenetelt. Igaz, rajta kívül a többiek igencsak gyengélkedtek, nem csak hogy kevés futást gyűjtöttek, de azt is lassan, és ebben pedig nagy érdeme volt Charlotte Deannek, aki 3 kaput szerzett, és amellett 4 játszmán át 5,75-tel gazdálkodott. Így India csak egy 168-as célt tudott felállítani – igaz, ezen a pályán azért ez mégsem olyan kevés! De azok után, hogy a második félidőt a mérkőzés egyetlen debütánsa, Kránti Gaur három széles labdával kezdte, a két angol nyitó, Wyatt és Dunkley szinte egymaga eldöntötte a meccset: a félidő felénél is még ők voltak bent, és addigra már 95 futásnál tartottak! Innen viszont India jól visszakapaszkodott, hamarosan kiejtették mindkettejüket, a többieket pedig lassú haladásra kárhoztatták, így az utolsó játszma előtt még mindig nyílt volt a küzdelem – igaz, már csak 6 futás hiányzott az angoloknak, ami azért annyira nem tűnt nehéznek, főleg 7 megmaradt kapuval. A dobó, Arundhati Reddí végül mégis majdnem megvédte ezt a kis különbséget, két ütőst is kiejtve a végén, de egy utolsó labdás szimplával aztán Anglia jött ki belőle győztesen, így 2–3-ra szépített.

De ebben a formátumban még mindig bőven Anglia a jobb, ha a történelmi örökmérleget tekintjük: 35 meccsükből 24-et nyertek ők, és csak 11-et India.