Szeptember 27-én SA20-as miniárverés lesz Johannesburgban

2023. augusztus 4. – Szerző: Krikettgalaxis

Az SA20 idén év elején rendezett első szezonja nagy sikert hozott, és már a következőre készülnek a csapatok. Kereteik nagy részét megtartották, de van összesen 21 hely, ahova új játékosokat kell szerezniük: szeptemberben ezért Johannesburgban tartanak egy miniárverést.

Árverés (illusztráció)Árverés (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az SA20 hat csapatának 19 főből álló kereteket kell feltölteniük, amiből legfeljebb hét lehet a külföldi, és kötelező egy olyan 22 év alatti hazai játékost is szerződtetniük, aki korábban még nem játszott ebben a ligában. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy legalább egy új játékosa minden csapatnak kell, hogy legyen, de a távozók miatt minden klub valójában legalább 3, legfeljebb 6 embert kell, hogy megvásároljon. Minden együttes a tavalyinál körülbelül 13%-kal többet, 44,2 millió randot (mai árfolyamon kb. 850 millió forint) költhet el a játékosok fizetésére.

A Sunrisersnek és a Super Giantsnak mindössze 3 helyet kell betöltenie, igaz, előbbinél nagy veszteséget jelent, hogy Roelof van der Merwe, aki ez előző idényben holtversenyben a legtöbb kaput szerezte, jövőre nem lesz elérhető. Az MI-nek és a Royalsnak 4–4 játékos hiányzik, a Super Kingsnek 5, míg a Capitalsnek hat.

Természetesen minél több játékos hiányzik valahonnan, az adott csapatnak annál kevesebb embere van jelenleg, ezért annál kevesebb pénzük van lekötve, tehát többől vásárolhatnak. A Super Giants mindössze 1,675 millió randból gazdálkodhat, a Sunrisers 1,865-ből, az MI 5,05-ből, a Super Kings 6,1-ből, a Royals 8,865-ből, végül a Capitals 9,737-ből.

Az árveréstől független hír, hogy a Royals szerződtette a mindössze 17 éves Kwena Maphaka balkezes gyors dobót, aki így a liga történetének legfiatalabb játékosa lesz.


Alapból nem látható kép
×