Várható és kevésbé várt eseményekkel lezajlottak a BBL-játékosbörzék

2023. szeptember 4. – Szerző: Krikettgalaxis

A 8 női és 8 férfi BBL-csapat megtalálta külföldi játékosait: vasárnap délután és este megtörtént a történelem második ausztrál játékosbörzéje, ahol több száz jelentkező közül válogathattak a klubok.

ÁrverésÁrverés

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A játékosbörze részletes működéséről itt már írtunk, és itt azt is megemlítettük, hogy a férfiaknál 375, a nőknél 122 külföldi játékos jelentkezett a toborzási időszakot lezáró, a jelöltekről döntő gyűlésre.

Előzetesen azt lehetett hinni, hogy a klubok előszeretettel válogatnak majd olyan játékosokat, akik az ILT20-as bajnokságban játszanak azokkal szemben, akik az SA20-ban: mindkét liga ugyanis januárban indul, és ütközik a BBL-lel, de az SA20 korábban, így az ott szereplő játékosok (ha átmennek), kevesebb ideig lesznek elérhetők az ausztrál pontvadászatban. Ez a várakozás azonban nem igazolódott be: jópár SA20-beli játékost igyekeztek minél előbb lefoglalni a csapatok. Ahogy sok esetben az sem nagyon izgatta őket, ha valakiről azt tudták, hogy válogatottbeli kötelezettség miatt fog egy időre távol maradni.

Az SA20-ba is szerződtetett játékosok közül Rásid Hán (Strikers) és Quinton de Kock (Renegades) például mindjárt az első 4 választásban sorra került, de a válogatottság miatt várhatóan csak részidős Harry Brook (Stars), Zak Crawley (Scorchers), Rehan Ahmed (Sixers), Tom Curran (Sixers), Chris Jordan (Hurricanes) és Hárisz Rouf (Stars) is hamar elkelt.

A nőknél volt olyan lehetőség, hogy egy-egy játékos inkább azt választotta, hogy nem a börzén, hanem közvetlenül próbál meg szerződést kötni egy-egy csapattal, igaz, kevesebb pénzért. Ezt a csapatok ki is használták, és a börzén a 3. és 4. közben rengetegen passzoltak. Végül a 8 csapatból csak egy, a Thunder foglalt le 3 külföldi játékost, a többiek most még megelégedtek kettővel.

A férfiaknál a 21 elkelt játékos közül 18-an a nemrég befejeződött Hundredben is játszottak, sőt, közülük is 8-an a két döntős együttesből érkeztek – ez nem csoda, hiszen a két bajnokság szervezői, edzői és játékosai között korábban is szoros összefonódások voltak. A pakisztáni játékosok is keresettek voltak: az imént említett Roufon kívül még Zamán Hán (Thunder) és Uszama Mír (Stars) is gazdára talált. Kicsit váratlan volt, hogy a Hurricanes kiválasztotta magának Corey Andersont, akiről egy kicsit megfeledkezett mostanában a világ, régen volt már válogatott is – igaz, az idei amerikai bajnokságban, az MLC-ben úgy tűnt, ismét magára talált.

Összefoglalva a játékosbörze eredménye:

Nők:

Férfiak:


Alapból nem látható kép
×