Most ősszel előszezont rendeznek a jövő évi ILT20-hoz

2023. szeptember 15. – Szerző: Krikettgalaxis

Az idén januárban indult ILT20 ligából eddig sem hiányzott a magas színvonal, de a hazai (emírségekbeli) játékosok nem számítottak húzóembereknek csapataikban. Az ő fejlesztésük érdekében a szervezők bejelentették: szeptember 30-tól egy hatcsapatos fejlesztő ligát indítanak számukra.

A Zájed sejk nagymecset Abu-Dzabiban (illusztráció)A Zájed sejk nagymecset Abu-Dzabiban (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Az Egyesült Arab Emírségekben rendkívül komolyan veszik a krikett fejlesztését: talán a legkomolyabban az összes olyan ország közül, amelyek még nem teljes jogú tagok a Nemzetközi Krikett-tanácsban (ICC). Igaz, ehhez elképesztő mennyiségű pénz is rendelkezésükre áll – reméljük, jól használják majd fel.

Idén januárban indult útjára az International League T20, azaz ILT20 nevű Húsz20-as bajnokság, ahol világsztárok sokasága jelent meg. Erre azért volt lehetőség, mert a helyi szabályzat nem nagyon korlátozta a hazai játékosok számát a csapatokban: mindössze két emírségekbeli krikettezőt volt kötelező szerepeltetni egy-egy pályára lépő együttesben. Most júliusban azonban az ICC úgy rendelkezett: a jövőben minden ország nagy Húsz20-as ligájában be kell vezetni azt a szabályt, hogy legfeljebb 4 külföldi játékos léphet pályára csapatonként. Ez a szabályozás most még egy ideig nem vonatkozik az ILT20-ra, de belátható időn belül fog, ezért már most el kellett kezdeniük a felkészülést: vagyis a hazai játékosok minél intenzívebb fejlesztését, hogy a színvonal és az érdeklődés ne csökkenjen. Ez természetesen a válogatottjuknak is rendkívül jót fog tenni – nem lepődnénk meg, ha az ENN-világranglistán jelenleg elfoglalt 19., illetve az NH20-as ranglista 15. helyéről a következő években elkezdenének fölfelé lépdelni. Sőt, ha folytatják a mostanihoz hasonló fejlesztőprogramokat, akár a tesztstátuszt is megszerezhetik hamarosan.

A felkészülési liga (előszezon) most szeptember 30-án kezdődik és október 10-ig fog tartani. A meccseket Dubajban rendezik az ICC akadémiai pályáján (vagy pályáin, mert több is van). Hat csapat vesz majd rajta részt, a csoportkörben mindenki mindenkivel egyszer játszik, a végén pedig az első négy jut be az elődöntőkbe. A keretek 14 főből fognak állni, vagyis 84 játékost kell kiválasztani: a kiválasztó börzére jövő héten kerül sor. Már több mint 300-an jelentkeztek rá.

Ez a kis torna arra is jó lesz az ILT20 klubjai számára, hogy felfigyeljenek az eddig esetleg mellőzött tehetségekre. Jelenleg összesen 11 emírségekbeli játékosról lehet tudni, hogy biztosan megtartják őket a csapataik, ami azt jelenti, hogy további 13-at le kell igazolniuk vagy hosszabbítaniuk kell velük (a keretekben ugyanis legalább 4-nek kell lennie közülük).


Alapból nem látható kép
×