Története során ötödször döntős a Trinidad és Tobago

2023. szeptember 21. – Szerző: Krikettgalaxis

Lezajlott a CPL első elődöntője is, ahol a Trinbago viszonylag könnyen lekergette a csoportkör legjobbja, a Guyana Amazon Warriors által felállított gyengécske célt, így ötödik döntőjére készülhet. És ne feledjük: eddig mind a négyet meg is nyerték.

Trinidad és Tobagó-i tájkép (illusztráció)Trinidad és Tobagó-i tájkép (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Jó előjelekkel vághatott neki a hazai guyanai csapat az elődöntőnek, a csoportkörben ugyanis 10-ből csak egy mérkőzésüket vesztették el, és a Knight Riderst is kétszer legyőzték. Ám ez most egy elődöntő volt, ahol már egész más a tét... Máshogy is alakult.

A hazaiak bíztak az eddigi sikeres csapatban, a vendégeknél viszont volt egy nagy hiányzó és egy nagy visszatérő: Sunil Narine valamiféle gyomorproblémák miatt maradt ki, viszont körülbelül három hét kihagyás után újra játszott ma Dwayne Bravo. A pénzfeldobás során a Trinidad természetesen a dobást választotta: az eddig ezen a pályán rendezett idei meccsek többségét ugyanis a kergető csapat nyerte meg. Igaz, a kevés kivétel egyike éppen a GAW volt egy alkalommal...

A Warriors nyitó ütősei, Szaím Ajúb és Odean Smith viszonylag lassan, de biztosan haladt az elején. Smithnek egyszer ütőt kellett cserélnie, egyszer elejtették, de az erőfölény végéig így is együtt maradt a pár, igaz, csak 42 futást tudtak ezalatt begyűjteni. Smith aztán hamarosan búcsúzott, de ami még nagyobb bajt jelentett a vendéglátók számára, az az, hogy a torna eddigi legeredményesebb ütőse, Shai Hope is kiesett két ponttal. Ajúb még tartotta a lelket a nagyszámú közönségben, de szerencsétlenségére 1 futással az 50-es előtt őt is kidobták, a helyére bejövő Shimron Hetmyer pedig kacsázott. Katasztrofális helyzetről még ekkor sem beszélhettünk, de be kell vallani, hogy sem eddig, sem ezek után nem haladt olyan jól a Guyana, ahogy azt a szurkolói elvárták volna. Még az utolsó játszmában Gudakesh Motie kisebb hőstettével (18 futás) föl tudtak jönni 166 pontra, de ez sem garantált valami erős biztonságot számukra.

A második félidő első játszmájában egy ritka esetet láthattunk: a dobó csapat mezőnyjáték akadályozása miatt apellált: szerintük a futni indult, de társa által visszaküldött inaktív ütős, Mark Deyal visszafelé futása közben szándékosan állta útját a mezőnyjátékos által odadobott labdának, ám a bírók nem látták szándékosnak, így nem küldték ki az ütőst. Ezen talán még nem sok múlt, mert Deyal hamarosan 15 ponttal búcsúzott, de társával, Chadwick Waltonnal nem bírtak a dobók. Ő az egész félidő során bent maradt a pályán, és 57 labdából elért 80 pontjával megalapozta a gyors és sikeres kergetést. Bár volt néhány takarékosabb játszma (elsősorban Romario Shepherdtől), de összességében az ütősök elég magas aránnyal ütöttek, így aztán 19 játszma sem kellett ahhoz, hogy a csapat beérjen a célba.

A vesztes Guyana sem vesztett el azonban mindent: köszönhetően annak, hogy a tabella első két helyének valamelyikén végeztek, most vesztesként is kaptak még egy esélyt – két nap múlva a Jamaica Tallawahsszal vívhatnak meg újra a döntőbe jutásért.


Alapból nem látható kép
×