Kétszeresen is szomorú nap ez Srí Lanka számára

2023. október 30. – Szerző: Krikettgalaxis

Ahogy arról nemrég hírt adtunk, a mai nap folyamán elhunyt a legendás Srí Lanka-i szurkoló, Parszi Abészékara. Talán jobb is, hogy a mai világbajnoki meccset már nem láthatta, ott ugyanis kedvenc csapata újabb vereséget szenvedett, ezúttal Afganisztántól.

Jellegzetes tájkép Afganisztán nyugati részén (illusztráció)Jellegzetes tájkép Afganisztán nyugati részén (illusztráció)

A kép szerzője: Michael O’Connor, licenc: CC BY 2.0

Bár mind Srí Lankának, mind Afganisztánnak jóval több esélye maradt még bejutni az elődöntőbe, mint mondjuk Bangladesnek vagy éppen Angliának, de aki reálisan gondolkodott, nem igazán kételkedett abban már ez előtt a meccs előtt sem, hogy a legjobb négyben nem lesz ott e közül a kettő közül egyik sem. Ennek ellenére mégis volt bizonyos tétje a mai összecsapásnak: kiderült ugyanis, hogy a 2025-ben 8 év kihagyás után újra megrendezésre kerülő Bajnokok Trófeája nevű eseményre a mostani világbajnokság első 8 helyezettje jut majd ki (illetve ha a leendő rendező, Pakisztán esetleg 9. vagy 10. lenne, akkor ők és az első hét). Pontosabban: ez nem most derült ki, hanem már 2021-ben eldöntötték, csak az emberek valahogy megfeledkeztek róla, és most bukkant fel újra a hír, hogy bizony ez is kockán forog ezen a vébén. Kiderült, hogy a csapatok és a játékosok egy része tudott róla eddig is, de voltak jópáran, akik eddig nem is gondoltak erre.

De persze nem csak ezért fontos egy világbajnoki mérkőzés, hiszen egy ilyen eseményen minden győzelem dicsőséget jelent. Érdekes, hogy bár a ma küzdő két válogatott mindegyike két-két győzelmet szerzett eddig, de valahogyan Afganisztán ezt sokkal pozitívabbnak értékelhette, hiszen feléjük jóval kisebbek voltak az elvárások. Srí Lanka viszont kissé csalódást keltően játszott eddig – igaz, nem egy és nem két kulcsjátékosuk sérülés miatt nem állt rendelkezésre... Sőt, a mai alkalom előtti egyik edzésen még Lahiru Kumára bal combja is megsérült, így még ő is kidőlt a sorból: helyére Dusmanta Csamírát hívták be vészmegoldásként a keretbe. A másik változtatás, amit múltkorhoz képest végrehajtottak, az volt, hogy a nyitó ütős Kuszal Perérá helyett Dimut Karunáratnát tették be a csapatba, míg Afganisztánnál a pörgető Núr Ahmad helyére egy gyors dobó, Fazalhak Fárúkí érkezett.

Amint elkezdődött a játék, kiderült, nem csak Srí Lankának van rossz sorozata a sérüléseket tekintve: az afgán kapusnak, Ikrám Alíhilnek is el kellett hagynia a mezőnyt, mert a jobb kezén megsérült az egyik ujja. Helyére Rahmánulláh Gurbáz állt be kapuskodni, és a 19. játszmában már részese is volt egy elkapásnak: Petum Nisszankát ejtette ki 46 ponttal. Azt a Nisszankát, aki ezzel egész csapata legeredményesebb ütőse lett, hiszen senki más nem érte el még csak 40 futást sem, ráadásul mindenki 100-as ütési arány alatt maradt. Pedig a pálya nem tűnt rossznak az ütősök számára, egész egyszerűen az afgánok jól dobtak, a Srí Lanka-iak pedig túl óvatosak voltak. A félidő hőse egyébként Fárúkí lett, aki 3,4-es gazdálkodással dobta végig a 10 játszmáját, és 4 kaput is begyűjtött ez alatt. Így végül a szigetország csapata mindössze 241 ponttal zárt. Egy apró érdekesség: a kapitány, Kuszal Mendisz most esett ki sorozatban negyedszer úgy, hogy egy fejszés söprést próbált meg kivitelezni, csak elrontotta...

Az alacsony cél ellenére a második félidő első játszmájában máris felcsillant a remény Srí Lanka számára: Dilsán Madusanka ekkor ugyanis nulla ponttal kiejtette Gurbázt. De talán ez lehetett az egyetlen örömük, annak ellenére is, hogy hamarosan nagyon lelassult az afgán pontgyűjtés: az ütősök ugyanis stabilan álltak a lábukon. A következő kapura a 17. játszmáig kellett várni, a harmadikra pedig a 28-adikig: és nem is esett több! Afganisztán pedig szép lassan, ahogy egy ENN-ben illik, növelni kezdte a sebességet, és az ötödik rendű Azmatulláh Omarzí már például a 100-as, sőt, a 110-es ütési arányt is átlépte, 63 dobásból 9 határt ütve 73-neskivel végzett. Rajta kívül Rahmat Sáh és Hasmatulláh Sáhídí is megszerezte a maga 50-esét, így aztán a közép-ázsiai csapat bőven, 28 labdával a vége előtt, 7 megmaradt kapuval beért a célba.

Afganisztán ezzel már a harmadik győzelmét aratta ezen a tornán, ami igen szép eredmény tőlük, hiszen ne feledjük: eddigi összes (két) világbajnokságukon csak egyetlen mérkőzést tudtak megnyerni összesen! Ráadásul a mostani csapatuk tele van 25 év alatti játékosokkal, így akár fényes jövő is állhat az afgán krikett előtt. Srí Lanka egyelőre ráfoghatja a rossz szereplést a sok sérültre, így válságban azért ők sincsenek.


Alapból nem látható kép
×