Inzamám ul-Hak azonnali hatállyal lemondott a pakisztáni válogatóbizottság éléről

2023. október 31. – Szerző: Krikettgalaxis

Az augusztusban kinevezett Inzamám ul-Hak azok után jelentette be döntését, hogy összeférhetetlenségi vádak merültek fel vele szemben. A Pakisztáni Krikett-tanács felállított egy vizsgálóbizottságot: ha tisztázódik az ügy, Inzamám visszatérhet.

Pakisztáni zászló (illusztráció)Pakisztáni zászló (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A napokban kényelmetlen kérdések merültek fel Inzamám ul-Hak pozíciójával kapcsolatban. Kiderült ugyanis, hogy van egy brit székhelyű társaság, a Yazoo International Ltd., amelynek négy aktív igazgatója közül ő az egyik, míg a másik három vezető között megtalálható Mohammad Rizván, a válogatott egyik játékosa, valamint Talha Rehmáni, a Szaja nevű ügynökség alapítója és elnöke. Ez az ügynökség pedig többek között nem másokat képvisel, mint a válogatott kiemelkedő játékosait, köztük az imént említett Rizvánt, valamint mondjuk Bábar Ázamot és Sahín Sáh Afrídít. A Yazoo titkára pedig nem más, mint Inzamám fivére, Intiszár. Mind a titkárt, mint a fent említett három igazgatót még 2020 decemberében nevezték ki.

Márpedig az elég érdekes, hogy ilyen összefonódások vannak a válogatóbizottság elnöke, valamint a válogatásban érintett játékosok illetve az őket képviselő ügynökség között.

Úgy tűnik, a Pakisztáni Krikett-tanács (PCB) is érdekesnek találta az ügyet, tegnap ugyanis a testület elnöke, Záka Asraf behívatta magához Ul-Hakot, és egy órát elbeszélgetett vele. Úgy tudni, nem kérte őt konkrétan a lemondásra, de azt közölte vele, hogy az ügyet ki fogják vizsgálni: ezek után pedig Ul-Hak önként benyújtotta lemondását. A PCB hamarosan azt is közölte a nyilvánossággal: már fel is állítottak egy öttagú vizsgálóbizottságot, amelyik az üggyel foglalkozik majd.

Inzamám elmondta: ha lezárul a vizsgálat, és ártatlannak találják, kész visszatérni a pozícióba, amelyről most lemondott.


Alapból nem látható kép
×