Továbbra is egyensúlyban a Banglades–Új-Zéland teszt

2023. november 29. – Szerző: Krikettgalaxis

Jó kis kiegyenlített összecsapás ez a mostani: a második nap után sem lehet megmondani, hogy ki áll jobban. Kane Williamson egy szép százassal, Táidzsul Iszlám pedig négy kapuval járult hozzá az egyensúlyhoz.

Egyensúly (illusztráció)Egyensúly (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Tegnap Banglades 9 vesztett kapuval fejezte be a napot, ma viszont igazán nem kellett sokat várni, hogy a maradék egy is elvesszen: bár a nap első dobásánál, amelyet Tim Southee hajtott végre Sariful Iszlám ellen, a bíró nem ítélt semmit, de Új-Zéland úgy vélte, LKE történt, ezért kikérték a videózást: igazuk is lett, így aztán az első játékrész ma egyetlen dobásból állt összesen.

A második játékrész 2. játszmájában viszont Banglades kért ki egy videót egy hasonló esetben: itt azonban kiderült, hogy a labda a kéz-karó vonalán kívül találta el Devon Conwayt, így aztán hiábavaló volt a DFR.

Szinte az egész negyedre elmondható volt, hogy az új-zélandi ütősök biztosan álltak a lábukon, kivéve akkor, amikor egy-egy új dobó érkezett meg velük szembe. Nagyon sok kapu veszett el akkor, amikor egy-egy jópár játszmán keresztül dobogató dobópár legalább egyik tagját leváltotta a bangladesi kapitány. Például mindjárt ez történt a 13. játszmában Tom Lathammel: ő a 6–6 játszmát végigdobó Sariful Iszlámmal és Mehedí Hászán Miráddzsal szemben remekült helyt állt, de amint bejött Táidzsul Iszlám, egyből elkapták. Ez még egy könnyű elkapás volt, de a 16. játszmában láttunk egy sokkal nehezebbet, egy sokkal látványosabbat is: Conwayt Sáhádát Hoszen kapta el elvetődve, egy kézzel. Az ebéd előtti időszak egyetlen további megemlítendő eseménye az volt, amikor egy labda egy belső mezőnyjátékost, Dzsákir Hászánt úgy eltalált a lábán (pedig próbált félreugrani), hogy hordágyon kellett levinni őt. Szerencsére az ebédszünetben meggyógyult, és hamarosan vissza tudott jönni.

Ebédre egyébként 78/2 volt az állás. A szünet után két pörgető, Táidzsul Iszlám és Náím Hászán dobott sokat felváltva, majd amikor bejött egy sebes dobó, Sariful Iszlám, ő is azonnal kaput szerzett. A 34. játszmában volt egy érdekes jelenet: Daryl Mitchell éppencsak beleért egy labdába, amit el is kaptak, de a játékvezető nem látott semmit, ezért nem ítélt kiesést – az érdekes pedig az, hogy a bangladesiek sem látták, ezért nem kérték ki a videóbírót, pedig akkor elbúcsúzhattunk volna Mitchelltől. Aztán jött egy olyan időszak, amikor Náím Hászán és Mehedí Hászán dobott – majd amikor jött helyettük Táidzsul Iszlám, mondanunk sem kell: tüstént kaput szerzett. Táidzsul viszont egy kicsit negatív hőssé is vált ebben a játékmenetben, ugyanis elejtett egy elkapást Kane Williamson ellen... Az ütős egyébként egy másik alkalommal is csak szerencsével menekült meg: egy labdát a belső árok mezőnyjátékos elé kesztyűzött – de annyival elé, hogy éppen nem lehetett elérni.

A teaszünet 168/4-es állásnál érkezett el, vagyis ma is 2–2 kapu veszett el az első két játékmenetben, ugyanúgy, mint tegnap. A harmadik menetben Williamson ellen még Sariful Iszlám is elrontott egy elkapást, és ahogy ez gyakran lenni szokott, ezek az elszalasztott lehetőségek meg is bosszulták magukat: Williamson ugyanis elérte a 100 futást – egymás után negyedik tesztjén! Összességében ez már a 29. tesztszázasa volt, ami ugyan messze van az 51-es rekordtól, de azért mégiscsak utolérte például Virát Kohlít és Don Bradmant! Igaz, Bradman 79 játékrész alatt érte el ezt a számot, míg Williamsonnak 165 kellett hozzá... De még mielőtt meglett volna a 100-asa, volt még egy kapu, és megint csak egy új dobótól: érdekes módon Maminul Hak is bejött ugyanis dobni. Az a Maminul Hak, aki eddig 57 meccsen mindössze 7 kaput szerzett – igaz, ebből 4-et éppen Új-Zéland ellen. És most is rögtön szerzett egyet (Glenn Phillipsét), így aztán 8-ból 5-re nőtt az új-zélandi áldozatainak az aránya. És még két csattanó maradt ma a nap végére: amikor letelt a 80 játszma, és ki lehetett kérni az új labdát, Banglades ki is kérte, és Táidzsul Iszlám rögtön meg is találta vele az utat a karók felé Williamson lába és védekezésre mozdított ütője között. Két játszmával később ugyanő még Ish Sodhit is kiejtette, így négy kapuval zárt – ráadásul mind a négy játszmája, amikor kaput szerzett, az szűz is volt.

A játékrész végül 84 játszmáig tartott, mert a rossz fényviszonyok miatt ezt is kicsit hamarabb lefújták a bírók. Új-Zéland 266/8-on áll, vagyis 44 futással van lemaradva, de még két kapujuk megvan.


Alapból nem látható kép
×