1. Hamvak-meccs, 3. nap: eleinte úgy tűnt, az angoloké a nap, de aztán jött az eső és két kapu

2023. június 18. – Szerző: Krikettgalaxis

A tegnap stabilan a lábán álló Ausztrália ma anélkül vesztette el utolsó 5 ütősét, hogy utolérték volna Anglia 393-as szintjét. Aztán egy rövid esőszünet után gyorsan kiejtették a két angol nyitó ütőst, a nap többi részét pedig elmosta a folytatódó eső.

Eső (illusztráció)Eső (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A tegnapi nap hőse, Usman Khawaja végül 112.4 játszma után, 141 futással búcsúzott, de Pat Cummins sem szégyenkezhet, hogy dobó létére 38 ponttal gazdagította ma az ausztrálokat. Aztán viszont a déli félgömbiek kisebb csalódására csak 386 futásig tudott eljutni a csapat, így a második játékrész utáni szünetben Anglia 7 pontos előnyben volt.

És a harmadik játékrész is angol meneteléssel kezdődött. Crawley 7, Duckett pedig 18 pontot gyűjtött be, amikor a 7. játszma vége előtt, nagyjából délután negyed 3-kor megjött az eső és meg kellett állítani a játékot. Nagyjából egy és egynegyed óra múlva viszont úgy tűnt, javul az idő, és a mérkőzés folytatódott. Igen ám, de Duckett mindössze egyet futott, majd 8 nullás következett, a következőben pedig Cummins dobásából Cameron Green mutatott be egy látványos, balra vetődéses elkapást. Csakúgy, mint 8 nappal ezelőtt a teszt-vb döntőjén. És ugyanúgy, mint akkor, most is a videóbírónak kellett megnéznie, nem ért-e le a labda a földre – ezúttal azonban sokkal egyértelműbb, hogy nem, mert a játékos ujjai egyértelműen a labda köré voltak zárva, amikor a kéz érintkezett a gyeppel.

Ezután ismét két pöttyös labda jött, majd ismét egy kapu: most Boland negyedik karó felé induló, majd kiegyenesedő dobását élezte a kapus kezébe Crawley. Az ütős a fejét csóválva ballagott le, talán azt nehezményezte, hogy a felhőzet miatt nem elég jók, talán nem is alkalmasak a fényviszonyok a játékhoz. A következő 8 dobásból mindössze egy TÉM-et gyűjtöttek be az angolok, amikor ismét megjött az eső. 16:50 körülre már elállt, így 17 órakor megtartották a teaszünetet, reménykedve, hogy utána akkor lehet folytatni a játékot, de mégsem így lett, mert újra eleredt, így végül 18:10 körül hivatalosan is lefújták a mai napot.

Az előrejelzések szerint Birminghamben holnapra kisebb az eső esélye, de holnaputánra ismét megjöhet a csapadék.


Alapból nem látható kép
×