DSG, a megállíthatatlan ágyúgolyó

2024. január 30. – Szerző: Krikettgalaxis

Újabb könnyed győzelemmel jelentkezett az SA20 listavezetője, a Durban’s Super Giants, ezúttal a rájátszásért még foggal-körömmel küzdő Pretoria Capitals ellen. Szinte már biztos, hogy a Super Giants az első elődöntőben lesz majd érdekelt.

Részlet Durban tengerpartjából (illusztráció)Részlet Durban tengerpartjából (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

A Joburg Super Kings tegnapi emlékezetes győzelmével a Pretoria leszorult a rájátszást érő helyekről, így most szinte kötelezőnek érezhették a győzelmet. Ellenben a Durbant semmiféle veszély nem fenyegette: ők már lényegében csak a becsületükért és a játékosaik egyéni statisztikáiért küzdöttek ma.

Két sérülésről érkezett hír a mérkőzés előtt, mindkettő a Capitalst érintette: James Neesham és Paul Stirling sem lesz már elérhető az idény hátralevő részében – igaz, Stirling eddig sem játszott egy percet sem. Helyére egyébként Colin Ackermann érkezett a keretbe, aki már pályára is lépett ma. Rajta kívül még Senuran Muthusamy is bekerült a mai összeállításba, a múltkoriból pedig kihagyták Shane Dadswellt és Corbin Boscht. Ami a listavezetőt illeti, náluk Marcus Stoinis és Reece Topley helyett Keemo Paul és Junior Dala szerepelt ma.

A Super Giants ütéssel nyitott, a pályára Matthew Breetzkét és Tony de Zorzit küldték. Ők eléggé ellentétes utat jártak be: De Zorzi két négyes után már ki is esett, míg Breetzke igen sokáig bent volt, és már a 3. játszmában megadta az alaphangot a félidő számára egy 4–4–6–4-es sorozattal. Ezúttal nem indult rosszul Quinton de Kock sem: az erőfölényben neki is volt egy háromhatáros játszmája, így aztán 6 játszma után 71/1-es állásnál már nagyon kedvező helyzetben érezhették magukat a keleti országrészbeliek. Csakhogy hamarosan ő is kiesett, majd a 12. játszmában Muthusamy kétszer is lecsapott, a 14-edikben pedig ugyanő még a szokás szerint nagymértékben gyorsítani próbáló Heinrich Klaasent is kiejtette. A hátralevő játszmák között 4 is volt, amikor nem született határ, és Daryn Dupavillon is begyűjtött három kaput, így a fővárosiaknak egy kicsit sikerült visszább fogniuk ellenfelüket – akiknek azért a 11. rendű Navín ul-Hak adott még egy kis extra löketet az utolsó két dobásból elért 10 pontjával: a durbani összpontszám 174 lett. Az utolsó hatost egyébként a közönség soraiban kapta el valaki szépen, egy kézzel: ő valamelyik szponzor jutalmát vehette át ezért a teljesítményéért.

A kergetésben Phil Salt mindjárt a második dobásból kiesett (bár Dala csak másodjára kapta el a kezéből elsőre kidadogó labdát), viszont Will Jacks és Kyle Verreynne (főleg előbbi) viszonylag szépen haladt előre. Ám ez a félidő sokkal inkább a hazaiak dobóiról szólt, mintsem a vendégek ütőseiről: három kiváló teljesítményt is feljegyezhettünk. Keshav Maharaj (igaz, csak 2 játszmán át) 4,0-s gazdálkodással dobott, Núr Ahmad egy kapuja mellett 5,75-tel (és volt egy majdnem szűz játszmája is), míg Junior Dala ötös zsákmánnyal végzett: ez volt az idény második ötös zsákmánya. (Érdekesség, hogy az elsőt pont Núr Ahmad gyűjtötte be.) Az utolsó játszma előtt még 29 futás hiányzott a Capitals győzelméhez, amitől egyébként annyira nem is voltak messze, hiszen 20-at sikerült megszerezniük, de valós esélyük azért nem volt rá: így 8 futással végül veszítettek.

A Durban így megerősítette első helyét, míg a Pretoria nem tudott élni a lehetőséggel, és nem jött vissza a rájátszást érő 4. helyre.


Alapból nem látható kép
×