A kipukkadó RCB elleni győzelemmel élre ugrott a Mumbai

2024. március 2. – Szerző: Krikettgalaxis

Utolsó előtti hazai mérkőzésén vereséggel zárt a Royal Challengers: minden fronton alulmúlták a tavalyi bajnok MI-t, és visszacsúsztak a rájátszást már nem érő 4. helyre – miközben a vendégek felléptek a tabella élére.

A Cshatrapati Sivádzsí pályaudvar 19. századi, különleges épülete Mumbaiban (illusztráció)A Cshatrapati Sivádzsí pályaudvar 19. századi, különleges épülete Mumbaiban (illusztráció)

A kép szerzője: Anoop Ravi (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Egészen hasonló utat járt be eddig a mai két résztvevőnk: az RCB is és az Indians is két győzelem után múltkor már kikapott, így egyenlő ponttal, 4-gyel várták ezt a mai találkozót. Csakhogy rajtuk kívül a másik három csapat közül még kettőnek is négy pontja volt, így a mai győztes kitörhetett ebből a nagy tömörülésből, és biztos lehetett benne, hogy az első helyről várhatja majd a folytatást. Ráadásul mivel a WPL három nap múlva Delhibe költözik, így az RCB ezen kívül már csak egy alkalommal léphet pályára itt, Bengaluruban: nyilván szerették volna kihasználni ezt az utolsó előtti lehetőséget.

Emlékezhetünk: az MI legutóbbi mérkőzését Harmanprít Kaurnak és Shabnim Ismailnak is ki kellett hagynia egy-egy kisebb sérülés miatt: mivel teljesen azóta sem jöttek rendbe, így az együttes ugyanazzal a tizeneggyel játszott ma is, mint legutóbb, vagyis nélkülük. Ezzel szemben a Royal Challengersnél Ellyse Perry meggyógyult a betegségéből, így visszatért: ő Nadine de Klerktől vette vissza a helyét a csapatban.

A Mumbai a dobást választotta, így (az egyébként éppen az ő városukból származó, de most az RCB-ben játszó) Szmriti Mandháná és az új-zélandi Sophie Devine jött ki ütni. Természetesen Mandháná ellen, aki már 5-ször esett ki a WPL-ben jobbra pörgető dobásból, most is hamar bepróbálkoztak ezzel a stílussal (Hayley Matthews volt a tettes a 2. játszmában), de az ütős mégis egy sebes dobó, Issy Wong áldozata lett ma, mindössze 9 pont megszerzése után. Az ötödik játszmában Szabbhínení Meghanát is elkapták, bár ő majdnem megmenekült a kieséstől: a videóbírónak ugyanis gyanús lett, hogy ez a dobás is esetleg nem váll fölötti volt-e, mint a játszmában korábban egy másik – ugyanis a jelenlegi szabályok szerint egy játszmában nem lehet kettő ilyet dobni. De ez most éppen vállmagasság alatt volt, így a kiesés érvényben maradt. Még az erőfölény vége előtt Devine is kiesett LKE-vel, így 6 játszma után a csapat mindössze 34/3-mal állt. A játék ezek után sem igazán ment a bengalurui ütősöknek: egyedül Ellyse Perry tartotta bennük a tüzet, aki már az erőfölényben beérkezett a pályára, és onnantól kezdve egészen végig nem esett ki. Csakhogy társai közül időközben hárman is búcsúztak, és közülük a legeredményesebb, Georgia Wareham sem jutott tovább 27 futásnál. Így végül a csapat csupán 131 futást tudott begyűjteni, ráadásul egyetlen hatost sem láthattunk az egész félidő során.

Ez az alacsony cél aztán igazán nem sok gondot okozott az MI-nek. Bár náluk egyetlen ütős sem volt, aki felül tudta volna múlni Perry 44-ét, de ketten is a maguk 30-nál több futását igen gyorsan hozták le: egyrészt a nyitó Jásztiká Bhátijá, aki 31-et szerzett 200 fölötti aránnyal, másrészt a 4. rendű Amelia Kerr, aki 24 dobásból jutott el 40-neskiig. Aki esetleg hiányolta a hatosokat az elején, most rögtön a 2. játszmában láthatott egyet Bhátijától, aki aztán pár dobással később, a harmadikban is kizúdított egyet. Amikor a 4. játszmában kiesett, a csapat neve mellett már 45 pont állt: arányosan sokkal-sokkal ellenfelük előtt jártak már tehát. A két imént említett ütősön kívül Hayley Matthews és Natalie Sciver is 25 fölötti eredménnyel vette ki a részét a kergetésből, sőt, Matthewstól is láttunk egy hatost – több ugyan nem volt a félidő során, de nem is volt rá szükség: a Mumbai 15.1 alatt levadászta a célt.

Mint az elején írtuk, így az MI kiemelkedett a négypontosok sűrű mezőnyéből, és egyedüli hatpontosként vezeti a bajnokságot, viszont az RCB a gyenge NFA-jának köszönhetően lesüllyedt a negyedik helyre: oda, ahonnan mai ellenfelük az élre ugrott.


Alapból nem látható kép
×