Utolérte az NH20 a tesztet

2024. március 21. – Szerző: Krikettgalaxis

Krikett-történelmi pillanatot élhettünk meg ma: a férfiaknál a lejátszott NH20-as meccsek száma utolérte a tesztek számát, a 2535-öt. Pár év, és a legrövidebb formátum az ENN-t is le fogja előzni: akkor mondhatjuk majd, hogy beállt a világrend.

(Egykor) fehér krikettlabda (illusztráció)(Egykor) fehér krikettlabda (illusztráció)

A kép szerzője: YellowMonkey/Blnguyen (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 3.0

Mint ismeretes: teszt krikettet 1877 óta játszanak, míg NH20-at csak 2005 óta. De míg a tesztmeccsek többnyire 4–5 naposak, addig az NH20 pár óra alatt véget ér, ráadásul míg tesztet (jelenleg) csak 12 válogatott játszhat, addig NH20-at több mint 100. Így aztán nem csoda, hogy az utóbbi típusú meccsek száma őrült sebességgel növekszik, miközben előbbieké csak lassan. Ennek megfelelően el kellett érkeznie a pillanatnak, amikor az NH20 beéri az ősi tesztet: ez a pillanat pedig ma, a 2535. NH20-szal érkezett el, amelyet egyébként Namíbia és Uganda vívott egymással.

Tudni kell azt is, hogy bár, mint írtuk, 2005 óta van NH20, a kezdeti években még sokáig szintén csak kevés csapat volt jogosult ezt a formátumot játszani: az áttörés csak 2019-ben érkezett el, amikor a Nemzetközi Krikett-tanács összes társult országa (például Magyarország is) megkapta az NH20-as státuszt. Azóta évente több száz ilyen meccset rendeznek, így lényegében az utóbbi 5 év dobott óriásit a mérkőzések számán. Konkrétan 2005-től 2018 végéig mindössze 717-et játszottak, 2019 elejétől máig pedig újabb 1818-at, tavaly például egyetlen év alatt 307-et. Így aztán valószínűleg ahhoz sem kell már túl sok idő, hogy az egynapos (ENN) formátumot is utolérje az NH20: abból jelenleg 4745-ön áll a számláló, de szintén jóval lassabban gyűlik.

A nőknél egyébként már régen az NH20 vezeti a formátumok versenyét, ott már több előzés nem várható a jövőben.

Egy apró megjegyzés a végére: kis esély van arra is, hogy ez a történelmi pillanat, amiről most írunk, nem is ma volt, hanem tegnap. Ugyanis pont most van egy kis zavar és ellentmondás azt illetően, hogy Dél-Afrika néhány legutóbbi mérkőzése NH20-nak számít-e vagy nem: úgy néz ki, elvették tőlük a státuszt, de ez ma még nem teljesen egyértelmű, mert az elérhető információk ellentmondanak egymásnak. Ha esetleg kiderül, hogy mégsem vették el, akkor viszont már tegnap elértük a 2535-öt, nem is ma.


Alapból nem látható kép
×