Vínú Himmatlál Mánkad

Vínú Himmatlál Mánkad

Krikettgalaxis-azonosító: j12

Ország: India

Születés: 1917. április 12.

Születési hely: Dzsámnagar (Brit India)

Halál: 1978. augusztus 21. (61 évesen)

Halál helye: Bombay (Mahárástra állam, India)

Nem: férfi

Szerepkör: mindenes

Ütés: jobbkezes

Dobóstílus: lassú balkezes ortodox

Krikettező rokonság: Asok Mánkad (fiú)


Ütési és mezőnyjáték-statisztika:

FormátumMérk.Jr.NEKFutásMaxFutÜÁDVSZÜA1005046Elk.Lev.
Teszt44725210923131,47--56--330
1. osztály233361271159123134,70--2652--1900

Dobóstatisztika:

FormátumMérk.Jr.DobásFEKapuLDT (jr)LDT (m)Gazd.DTA4 k/jr5 k/jr10 k/m
Teszt44701468652361628/5213/13132,322,1390,61082
1. osztály233-50122191837828/35-24,532,2964,0-389

Vannak krikettezők, akiknek neve még évszázadokig fennmarad a köztudatban. Mulvantráj, azaz mindenki által használt, még az iskolából származó becenevén: Vínú Mánkad bizonyosan ilyen, de ellentétben a legnagyobb játékosokkal, ő nem a krikett-teljesítménye miatt, annak ellenére, hogy amúgy igen kiváló mindenes volt. Az emberek ma viszont már az úgynevezett mánkadolás miatt emlékeznek a nevére: ez jelenti azt a (vitatott sportszerűségű, de szabályos) cselekményt, amikor egy dobójátékos már azelőtt ledönti az inaktív ütős kapuját, mielőtt eldobná a labdát. Erre akkor van lehetőség, ha az ütős, a futáshoz előnyt kívánván szerezni magának, az ütővonalon kívül helyezkedik a dobás idején. A témáról egy kicsit bővebben itt írtunk.

Abban a korszakban, a 20. század közepén krikettezett, amikor India még közel sem tartozott a krikettnagyhatalmak közé, nem hemzsegtek a nagyszerű játékosok a válogatottban, ezért Mánkad mindig is kiemelkedett közülük, a csapatteljesítmény nagyban függött az ő teljsítményétől.

Bár a gudzsaráti származású fiúnak nem voltak sportolók a családjában, akiket példaképként követhetett volna, a szülöföldjén azonban igen (elég csak az angol válogatottba bekerült Duleepsinhjire és Ranjitsinhjire gondolni), így ő is a krikett felé vonzódott. Középiskolában a párszi származású Szorábdzsí Koláh edző tanította meg a játék alapjaira, kihangsúlyozva a jó mezőnymunkát.

Még nem volt 19 éves, amikor első osztályú pályafutása 1935-ben elkezdődött, de sem egy ausztrál csapat elleni bemutatkozó mérkőzése nem sikerült jól, sem ugyanezen év végén az első Randzsí-trófea-meccse (itt ugyanis nem szerzett kaput, és 11. ütősként futást sem – de legalább egy elkapása volt). Ezek után azonban bekerült a frissen létrehozott Navánagar állami csapatba, ahol már jobban teljesített, sőt, 1937-ben meg is nyerték a trófeát. De tehetsége csak akkor tűnt ki igazán, amikor a Lord Tennyson-féle angol csapat 1937–1938-ban egy több hónapos turnéra Indiába látogatott, és fellépett ellenük is. Ezen a turnén több nem hivatalos tesztre is sor került, ahol Mánkad 62,66-os ütési és 14,53-as dobási átlagával mindkét mutatóban a legjobb eredményt érte el – állítólag Tennyson kijelentette, hogy Mánkad akár már most beférne egy világválogatottba is.

1946-ban, amikor India Angliában turnézott, a két csapat 29 első osztályú meccset játszott egymással. Itt Mánkad 1120 futást és 129 kaput szerzett: ilyenre aztán többé indiai játékos nem volt képes, sem Angliában más nemzetiségű turnézó játékos. Amikor 1947-ben a második világháború miatti szünet után újra kiadták a Wisden Év Krikettezője díjakat, Mánkad volt az egyik, aki megkapta.

1947-től inkább a klubkrikettre koncentrált, de azért a tesztválogatottba ezek után is rendszeresen meghívták, sőt, 1955 és 1959 között 6 alkalommal kapitány is volt (igaz, akkor csak 5 döntetlenre és 1 vereségre futotta).

1952-ben, amikor India történetének első győzelmét aratta Anglia ellen hivatalos tesztmérkőzésen, ő volt a meccs legnagyobb hőse: első játékrészében 8, a másodikban 4 kaput szerzett. Ugyancsak 1952-ben, igaz, akkor egy vesztes összecsapáson megint felejthetetlent alkotott: ütésben 72 + 184, dobásban pedig egy ötös zsákmány volt az eredménye, ami miatt sokan egyszerűen Mánkad-tesztnek nevezték el ezt a mérkőzést, a Wisden pedig úgy írt róla: minden bizonnyal ez volt a legkimagaslóbb teljesítmény, amit egy vesztes csapatban eddig bárki is nyújtott. Amikor pedig 1956-ban egy Új-Zéland elleni teszten 231 futást szerzett egy játékrészben, nem csak egyéni csúcsát érte el, hanem társával, Pankadzs Rájjal tesztvilágrekordot is felállítottak: első kapus társulásként ugyanis 413 futást gyűjtöttek, amire eddig még nem volt példa (és ezek után is több mint 50 év kellett hozzá, hogy megdőljön).

Ez utóbbi teljesítménye is kiemeli azt a tulajdonságát, ami mindig is feltűnő volt: kitartó koncentrációs képességét – ugyanis a társulás több mint 8 órán keresztül állt fenn. Ütéskor nem aggódta túl azt a kérdést, hogy mennyire tartja egyenesen, a tankönyvekben leírtak szerint az ütőjét: természetes tehetséggel volt megáldva, így nem is igazán volt szüksége görcsösen odafigyelni az ilyesmire. Így is kiválóan ütött a láb oldal felé, és ferde hajtásai is igen jók voltak. Dobóként lassú balkezes ortodox stílust alkalmazott, de sokszor változtatgatta a sebességét, és kissé gyorsabb dobásaival gyakran eredményesen járt túl az ütősök eszén. Fiatalon egyébként a kínai dobással is kísérletezett, de egy Bert Wensley nevű edző meggyőzte, hogy nem érdemes: és úgy látszik, jó döntés volt.

Három fia, Ráhul, Atul és Asok is játszott első osztályú krikettet, sőt, utóbbi a tesztválogatottban is szerepet kapott.

1973-ban megkapta a Padma Bhúsan kitüntetést, ami a 3. legmagasabb rangú polgári elismerés Indiában, 2021-ben pedig beválasztották a Nemzetközi Krikett-tanács Kriketthírességek Csarnokába. A mumbai Vánkhere stadiontól délre található utca is az ő nevét viseli.

1978-ban hunyt el Bombayben.