Jelentős angol részsiker a női Hamvakon

2023. július 9. – Szerző: Krikettgalaxis

A női Hamvak NH20-as sorozatát 2–1-re megnyerték az angolok, ezzel bár pontszámban még mindig az ausztrálok mögött vannak, de már 6–4-re följöttek, és még három egynapos meccs hátra van.

A Háromoroszlánosok jelképe (illusztráció)A Háromoroszlánosok jelképe (illusztráció)

A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható

Ahogy a férfiaknál, úgy a nőknél is Ausztrália kezdte jobban a sorozatot, de az angolok később feljavultak. Bár a férfiaknál egyelőre még nem született egyetlen angol győzelem sem, de a harmadik teszten már jó esély mutatkozik rá – a nőknél viszont már két NH20-as meccset is megnyertek a hazaiak.

A női Hamvak ugyanis vegyes formátumú: egy tesztből és 3–3 Húsz20-as és egynapos mérkőzésből áll. A tesztért 4, a többiért 2 pont jár, ha megnyeri valaki, így, mivel a tesztet az ausztrálok nyerték, 4–0-ra vezettek a Húsz20-as sorozat előtt.

És jól indult a vendégek számára ez a sorozat is. Az első mérkőzésen, elsősorban Beth Mooney 9 db 4-pontosának köszönhetően az utolsó előtti pillanatban lekergették a 154-es célt. A második összecsapáson az angolok már 186-ig jutottak az első félidőben, így ellenfelüknek jobban kellett volna igyekeznie: ez azonban nem sikerült, hiába ütött például Ellyse Perry két darab hatost az utolsó két dobásból (megszerezve így egyébként saját 50-esét is), ekkor már késő volt, és 3 futással alulmaradt a csapatuk. A legutóbbi, harmadik találkozó érdekesen alakult: itt az ausztrálok lassan kezdtek az ütésben, de begyorsítottak, és végül 155 futásig jutottak, ami ezen a pályán (ezúttal a Lord’sban) egyáltalán nem tűnt kevésnek. A szünet után viszont eső miatt sokáig kellett várakozni, így a második félidő 14 játszmásra rövidült le, az angolok célja pedig 119-re módosult. Ezt a célt pedig sikerült levadászniuk, első sorban a 19 éves Alice Capsey bátor játékának köszönhetően, aki 23 dobásból 46 futásig jutott. Ezzel még bőven életben maradtak az angol remények akár a teljes Hamvak megnyerésére is.

Az NH20-as sorozat legjobb játékosának Danny Wyattot válaszották, aki összesen 109 futást szerzett.

A két csapat közti örökmérleg női NH20-ban eddig teljesen kiegyenlített volt, de most egy hajszállal átbillent az angolok javára: 42 találkozóból most már 20-at nyertek az angolok, 19-et az ausztrálok, míg egyszer nem született eredmény és 2-szer holtverseny lett.


Alapból nem látható kép
×