Elkelt az első két Hundred-klub 49%-a

2025. január 31. – Szerző: Krikettgalaxis

Mint ismert, az angol szövetség korábban eldöntötte, részben értékesíteni kívánja a 8 Hundred-klubot, több százmillió fontos bevételt remélve az üzlettől. Egyelőre jól haladnak: elsőként az Oval Invincibles és a Birmingham Phoenix talált gazdára, ami máris 100 millió gyűlt össze.

A londoni The Oval (illusztráció)A londoni The Oval (illusztráció)

A kép szerzője: Mark Percy, licenc: CC BY-SA 2.0

Az Angol Krikett-tanács (ECB) terveiről, miszerint a Hundred-klubok tulajdonjogának közel felét értékesítenék magánbefektetők számára, már 2023-ban írtunk mi is. Azóta ahogy telt az idő, egyre több konkrétum látott napvilágot, tegnap pedig megtörténtek az első vásárlások is.

A 8 csapatot négy részletben, kettesével kínálják, de természetesen az érdeklődők már hónapokkal korábban megkezdték az egyeztetéseket az illetékesekkel, többek között az angol megyékkel, akik a klubok 51%-át a jövőben birtokolni fogják – hacsak maguk nem döntenek úgy, hogy azt is eladják. Néhány napja kiderült azonban: ezek az egyeztetések nem is biztos, hogy sokat számítanak, mert arról, hogy ki vehet meg egy-egy csapatot, kizárólag a felajánlott pénzösszeg fog dönteni, semmi más.

Január 30-án elsőként a liga rövid történetének eddigi legsikeresebb és egyik legértékesebbre becsült klubja, az Oval Invincibles került kalapács alá: őket a Mumbai Indianst és az összes többi MI-klónt birtokló Ambání család, India (talán) leggazdagabb családja szerezte meg 60 millió angol fontért – mármint a részesedés felkínált 49%-át, mert a többi Surrey megyéé marad. Másodiként a Birmingham Phoenix kelt el: az ő közel felüket 40 millióért a 150 éves Birmingham City FC focicsapatot is tulajdonló Knighthead vagyonkezelő társaság vette meg.

Egyelőre arról nincs hír, hogy mi lesz például az Oval Invincibles megszokott opálzöld színével és egyedi nevével: vajon őket is átszínezik-e a mindenhol unalomig látott kékre és átnevezik-e a fantáziátlan MI névre? Bár elvileg mi semlegesek vagyunk, de ebben ne haragudjanak, kedves olvasók, véleményt nyilvánítunk: reméljük, nem. Azt viszont tudni lehet, hogy idén még nem változik semmi, ugyanis a szerződések csak a 2026-os szezontól lesznek érvényesek.

Az ECB egyébként legalább 350 millió font bevételt remél a klubok értékesítéséből: ezt a pénzt terveik szerint a megyék és az utánpótlás között osztanák szét, akár 20–25 évre is pénzügyi stabilitást kölcsönözve a megyei krikettjüknek.

Az értékesítési sorozat hamarosan folytatódik. Várható, hogy néhány tovább IPL-klubtulajdonos vagy akár amerikai technológiai óriások konzorciuma is a nyertesek között lehet – később beszámolunk róla.


Alapból nem látható kép
×