Holland és skót előretörés a második ligában
2025. május 16. – Szerző: Krikettgalaxis
Ezúttal nem 6, hanem 7 mérkőzéssel folytatódott a világbajnokság 2023–2027-es 2. ligája: a Hollandiában megrendezett ENN-találkozók közül hármat a házigazdák, hármat Skócia nyert, és csak egyet a harmadik szereplő, az Egyesült Arab Emírségek.
Holland tulipánok (illusztráció)A kép licence: közkincs / szabadon felhasználható
Ez a forduló kivételesen 7 mérkőzésből állt: mivel tavaly tavasszal az amúgy sivatagos Egyesült Arab Emírségekben, ahol a 2. fordulót játszották, özönvízszerű esőzés bénította meg a helyszínt, így akkor egy Emírségek–Skócia találkozó elmaradt. Mivel legközelebb ez a forduló volt az, ahol mindkét ország szerepelt, így ide tették be az elhalasztott mérkőzést. Igaz, a helyszín ezúttal Hollandia volt, vagyis semleges pálya: ez azért egy kis hátrányt jelenthetett az ázsiaiaknak.
És mindjárt a mostani első meccs e két válogatott között zajlott, vagyis vehetjük úgy, hogy ez volt a pótolt mérkőzés. Az Emírségeknél két olyan játékos mutatkozott be, akik eddig még egyetlen ENN-t sem játszottak: közülük Szimrandzsít Szinh Kang NH20-ban már többször is volt válogatott, viszont Szágar Kalján még nem – őt viszont tavaly már láthattuk az ILT20-ban. Skócia is avatott egy újoncot, méghozzá Finlay McCreath személyében: ő sem volt még válogatott más formátumban sem. A skótok a dobást választották, viszont majdnem 10 játszmáig nem bírtak az ellenfél nyitó párjával. Utána viszont viszonylag gyorsan, még a félidő feléig 5 embert is kiejtettek, az ütősök pontszerzése pedig igen lassú volt, még csak 90 futásuk sem volt ekkor. Ezek után viszont főként a 6. rendű Mohammad Vaszímnak és a kettővel utána jövő Szancsit Sarmának köszönhetően sokat javítottak: Vaszím 60 fölé is eljutott, és a játékrész végére a csapat egészen 225-ig följött. Aztán viszont Skócia részéről is akadt két kiemelkedő ütős, ráadásul náluk mindjárt az elején: a nyitó George Munsey 78, míg a 3. rendű Brandon McMullen 59 futást gyűjtött, és ez döntőnek bizonyult: bár utánuk a többiek már nem voltak ilyen jók, és a végére egész sokan kiestek, de a 47. játszmára így is sikerült beérniük a célba.
A második találkozón megint az Emírségek lépett pályára, most a házigazda hollandok ellen, és a dobást választották. Hollandia egy igen szép, klasszikus ENN-félidőt épített fel, szinte pont úgy, ahogy az egy régebbi (de talán még ma is időtálló) tankönyvben meg lehet írva: lassú, de biztonságos kezdés, majd fokozatos gyorsítás, és durvulás a végére, nem bánva a kapuvesztéseket. Az első kiesés a 20. játszmában érkezett el, amikor még csak 85 futásuk volt, majd a második ember a 28. játszmában búcsúzott, így a két nyitó, Michael Levitt és Max O’Dowd majdnem 50-esig jutott. Átlépte viszont ezt a számot, sőt, a 70-et is a 3. rendű Scott Edwards, majd megint egy majdnem 50-es következett Zach Lion-Cachet részéről. Az utolsó 7 játszmában aztán 5 kapu is elveszett, de a csapat pontaránya jelentősen javult, és a végére 272 futást tudtak összeszedni. Ezt a jól felépített játékrészt azonban az Emírségek nem tudta leutánozni: ők már az első 10 játszmában két emberüket elvesztették, és a folytatásban is sokkal gyakrabban estek ki az ütőseik. A nyitó Árjans Sarmá 42 és az 5. rendű Alísan Sarafu 58 futásán a többiek nem igazán hoztak össze értékelhető eredményt, míg a dobók közül például Paul van Meekeren 3 kapuval és 3,0-s gazdálkodással hozta le a maga 8 játszmáját. Ebből már nem nehéz kitalálni, mi lett a vége: nagy holland győzelem, egészen pontosan 113 futásos.
A harmadik meccsen újra Skócia és az Emírségek találkozott, nem pedig Hollandia és Skócia. És az ütést választó ázsiaiak ma egészen megtáltosodtak: már Árjans Sarmá is 56-ig jutott el nyitóként, de később Ráhul Csoprá kevesebb mint 100 labdából elért 101 futása ezt az 56-ot messze elhomályosította. Egyébként az arab országbeliek úgy csinálták, ahogy azt 50 játszmában kell: a végére gyorsítottak be igazán, az utolsó 10 játszmában szerezték pontjaik körülbelül egyharmadát. Ez volt az az időszak is, amikor például Mohammad Vaszím is a legjobban elemében volt: ő összesen 28 dobásból gyűjtött 41-et, a csapat pedig összesen 296-ig menetelt. Valószínűleg Skócia is megpróbálta hozni a szokásos taktikát, de nekik ez ma nem jött össze, mert a 16. játszmától kezdve időről időre folyamatosan vesztették el az embereiket, így a nyitó Munsey a maga 43 futásával a mai legjobbjuk lett, a 6. rendben illetve attól lefelé pedig még a 20-at sem érte el senki. A csapat már a 44. játszmában elfogyott, és összesítésben mindössze 199-et sikerült begyűjteniük. Apró érdekesség, hogy ma a két csapatban összesen 11 különböző dobó dobott, és mindegyikük szerzett kaput. Közülük a legtöbbet Szimrandzsít Szinh, aki 4-es zsákmányig jutott.
A negyedik mérkőzés volt az első, ahol a két európai csapat találkozott. Az ütést választó hollandoknál az egyik nyitó, O’Dowd és az őt követő két ütős, Lion-Cachet és Edwards volt a nap hőse: mindannyian olyan 70 közeli eredménnyel végeztek, és mivel ilyen kitartóak voltak, a csapat csak a 42. játszmában vesztette el a mai 3. kapuját. Igaz, utána már jóval gyorsabban fogytak az emberek (az utolsó játszmában például hárman estek ki), de ez egyáltalán nem meglepő ebben a formátumban. A dobók közül Bradley Currie a négyes zsákmánya miatt érdemel említést, míg Mark Watt azért, mert megszerezte 103. ENN-kapuját, amivel egyedüli skótcsúcs-tartóvá vált. A 282-es holland eredményről viszont igazán nem lehetett megmondani, hogy jó-e vagy nem. És ahogy zajlott a második félidő, akkor sem igazán, mert Skócia sem nem közeledett túl gyorsan a célhoz, sem nem távolodott tőle vészesen. Egyik nyitójuk, Munsey egyébként 100 fölé is eljutott ma, de mire a 34. játszmában kiesett, addigra már 4 társat elvesztett maga mellől, közülük hármat 10 alatti eredménnyel (sőt, kettőt kacsával). Néhányan még aztán a közepes és az alsóbb rendből is szépen küzdöttek, de végül nem túl sokkal, 19 futással lemaradtak, így Hollandia nyert, és egyelőre felugrott a tabella élére.
Az ötödik találkozón folytatódott Hollandia kiváló szereplése, ezúttal az EAE ellen, és ezúttal egy másik helyszínen, Utrechtben. Az ütést választó vendégek főleg az első félidő első felében voltak borzasztó lassúak: a 100 futást csak a 32. játszmában tudták elérni. Szokás mondani, hogy ha elég kapuja van valakinek, akkor az utolsó 20 játszma alatt megduplázhatja az addigi eredményét – csakhogy ők már 5 embert el is vesztettek közben, így a 200 ekkor még távoli álomnak tűnhetett számukra. De azért leginkább a 3. rendű Ászif Hánnak és a 7. rendű Dhruv Parásarnak köszönhetően mégiscsak meglett a végére a 200, annak ellenére is, hogy az utolsó előtti játszmában Kyle Klein például három kaput is szerzett. De hamar kiderült, hogy ez a 200, pontosabban 204 ma nagyon kevés: Michael Levitt és Max O’Dowd szinte villámrajtot vett, és amikor a 10. játszmában felbomlott a nyitó pár, már 77-nél jártak. Igaz, hogy innentől kezdve folyamatosan csökkent a sebességük, de ez is bőven elég volt: az 50 fölé jutó O’Dowd és a majdnem 50-est szerző Edwards vezérletével már 36 játszma alatt könnyedén beértek a célba.
A hatodik meccs már a harmadik volt, ami Skócia és az Emírségek között zajlott. Ez a találkozó leginkább az előzőre hasonlított: szenvedős arab kezdéssel indult, alacsony céllal és könnyű skót kergetéssel folytatódott. A szenvedős ütőjáték annyira igaz volt, hogy például a 100 futást is csak a 33. játszmában érték el, és Mohammad Vaszímon kívül senki még csak 18 pontot sem szerzett. Ő viszont, dicséretére legyen mondva, 61-et is – ebből egyébként 18-at csak a 38. játszmában, így ebben az egyetlen játszmában megszületett a csapat későbbi összpontszámának körülbelül 1/9 része! Mivelhogy a végeredményük csupán 161 lett... A pálya viszont egyáltalán nem volt rossz, szóval nem ez indokolta a gyenge eredményt: ez igen hamar kiderült a második félidőben. A skótok kétszer olyan gyorsan, már a 17. játszmában 100-nál tartottak, és összesítésben csak két emberük esett ki, mire elérték a célt – Munsey és McMullen egyéni 50-est is teljesített közben. Győzelmének köszönhetően Skócia egyelőre följött a 4., továbbjutást érő helyre, bár még nagyon messze a vége.
Az utolsó, hetedik összecsapás rengeteg futást, és ezáltal skót csapatrekordokat hozott. Hollandia a dobást választotta, de George Munsey vezérletével a skót ütősök az elejétől fogva nagy tempót diktáltak, és bár a másik nyitójuk hamar kiesett, de Munsey maga 80-ig menetelt – és ez még semmi! Brandon McMullen ezek után 101, míg a veterán Richie Berrington 105 futást kaszált be, ami később még kiegészült Matthew Cross 41-ével is: Skócia nem kevesebb mint 380 futást halmozott fel, amivel megdöntötték eddigi saját rekordjukat, a 371-et, amit még 2018-ban értek el, sőt, az ICC 2. liga történetének bárki által eddig elért legmagasabb pontszámát is felülmúlták. Mondanunk sem kell, Hollandiának nem túl sok esélye volt ezt a célt lekergetni, de az igazság az, hogy még csak a közelébe sem jutottak. Túl hamar túl sok kaput elvesztettek, és ezzel el is dőlt minden: Bas de Leede 74-es eredménye messze a legtöbb volt, amit csapatukból bárki is elért. McMullen a százasa mellé pedig dobóként egy 4-es zsákmányt is bezsákolt: nem csoda, hogy ő lett a meccs embere...
Ez után a forduló után Hollandia az első, Skócia a 3. helyen áll a tabellán, míg az Emírségek az utolsó helyen szerénykedik. Igaz, a legtöbb csapatnak (nekik is) még a mérkőzéseik több mint fele hátravan, így még semmit sem jósolhatunk a végeredménnyel kapcsolatban.
