Az eddigi legfontosabb meccsén játszott legrosszabbul a Kings

2025. május 29. – Szerző: Krikettgalaxis

A Royal Challengers Bengaluru jutott be elsőként az IPL döntőjébe, miután megnyerte az igen rövidre sikerült elődöntőt. De a meccs nem ám az időjárás miatt lett rövid, hanem azért, mert a Punjab Kings ütősei túl hamar elfogytak, az alacsony célt pedig túl hamar lekergette az RCB.

A Bengaluru-palota Bengaluruban (illusztráció)A Bengaluru-palota Bengaluruban (illusztráció)

A kép szerzője: Basavarajmin21 (Wiki Commons), licenc: CC BY-SA 4.0

PK és RCB: ketten összesen 0, azaz nulla bajnoki cím tulajdonosai, annak ellenére, hogy már a kezdetektől fogva résztvevői az IPL-nek. Most viszont biztos: legalább az egyikük az idei döntő résztvevője lesz, és még az is lehet, hogy mindkettő. Bár az már hónapokkal ezelőtt, az árveréskor látszott, hogy az idei Pandzsáb teljesen más, valószínűleg jóval erősebb lesz, mint a korábbi, de talán egy kicsit mégis meglepetés, hogy ilyen könnyedén jutottak el idáig. A Bengalurunál nem annyira, náluk inkább az, hogy korábban miért nem voltak gyakori vendégek a végjátékban, vagy ha azok voltak, miért lettek olyan sokszor negyedikek (az elmúlt 5 alkalomból 3-szor).

Mai helyszínünk Mullánpur volt, ami elvileg a Kings hazai pályája, de ők eddig elég keveset játszottak itt, mindössze 4 alkalommal. Érdekesség, hogy a 4-ből 3-szor az elsőként ütő csapat nyert, és ez mind esti meccs volt, az egyetlen alkalom pedig, amikor a kergetők diadalmaskodtak, az meg egy délutáni találkozó volt. Most ezt természetesen este játszották, így nem tűnt volna rossz ötletnek az ütéssel való kezdést választani, de az RCB visszatérő kapitánya, Radzsat Pátídár mégsem így döntött.

A Bengalurunál most tehát ott volt a kezdőben Pátídár, de ott volt Szujas Sarmá is, aki helyett múltkor becserélték. Nem kezdett viszont Majank Agravál, és a dobóknál is történt egy változás: Nuvan Tusára helyére betették a vállsérülésből visszatérő Josh Hazlewoodot. A Pandzsáb egy cserére kényszerült a legutóbbi meccsén ütő összeállításához képest: Marco Jansen ugyanis elhagyta a csapatot, hogy a dél-afrikai válogatottal a tesztvilágbajnokság döntőjére készüljön, így a helyére Azmatulláh Omarzít tették be.

A lelátók természetesen tömve voltak szurkolókkal, akik igen jó hangulatot teremtettek – közülük pedig elég sokan a vendégeknek szorítottak, ahogy az India minden pályáján lenni szokott. Ilyen körülmények között ballagott ki a kezdéshez a szokásos nyitó pár, Prijáns Árja és Prabhszimran Szinh. De csak a személyük volt szokásos, a mai játékuk nem – az ugyanis messze elmaradt a korábbitól. Árja már a második játszmában rosszul helyezett egy hajtást, és a labda a fedezet kezei között kötött ki. Szinh még megpróbálkozott az agresszív ütőjátékkal, és ennek a játszmának a végétől kezdve három egymás utáni labdát, amit ő kapott, határra ütött (köztük volt a mai első hatos is), de utána egy nagy lendítése félresikerült, csak élezés lett belőle, a kapus pedig elkapta. Sőt, hasonló módon (élezéses kapuselkapás) a következő játszmában Srejasz Ajjar is búcsúzott, a hatodikban pedig Josh Inglis is – itt csak annyi volt a különbség, hogy most a mélységi ferde lábon történt az elkapás. A Kings hatalmas bajba került: az erőfölény ugyanis 48/4-re végződött. Úgy látszik, ennyit tesz Hazlewood visszatérése – mivelhogy eddig a 4-ből 2-t ő szerzett. De azért a Royal Challengers még nem aludhatott bele: ott volt például Marcus Stoinis, aki hamar egy négyessel és egy hatalmas hatossal hívta fel magára a figyelmet – csakhogy aztán Jas Dajál is megszerezte a maga második kapuját, amikor a 7. játszmában kifektette Nehal Vadherá láb-karóját... Az első 5 rendű ütős így mindössze 39 futást szerzett összesen, ami az IPL-rájátszások történetében a második leggyengébb mutató lett. De ez még semmi. A 9. játszmában Sasánk Szinh is melléütött egy labdának, és az ő kapuja is ledőlt, így aztán a Pandzsáb máris úgy döntött, meglépi a cseréjét – és elég meglepő módon Musír Khánt hozták be, akinek ez volt élete első IPL-meccse... Az pedig nem sikerült neki éppenséggel emlékezetesre – vagyis hát lehet, hogy pont nagyon is fog rá emlékezni, mert két pöttyös labda után a harmadik dobásból Szujas Sarmá ki-LKE-zte, és még a videóbíró is a pályán levő játékvezető kiesést jelentő ítéletét erősítette meg: 60/7. Stoinis még utána beütött egy újabb hatost, így a félidő fele 71/7-tel érkezett el, de aztán Sarmá az ő kapuját is ledobta, és a következő labda is majdnem hozott egy újabb kiesést, de azért nem volt minden fenékig tejfel az RCB-nek sem: itt elvesztettek egy videókikérést, mert a labda a láb-karók vonalán kívül pattant, így ez most nem lett LKE. De vigye kánya, nem kellett sokat várni már a következő, sőt, az azt követő, azaz 10. kiesésre sem: a PK a 15. játszmára elfogyott, és csak éppen kukkantottak be a 100 futás fölé: 101-et értek el.

A Kings múlt hónapban egyszer megvédett ezen a pályán egy 111-es eredményt. De az már akkor is tíz évben egyszer típusú hőstettnek tűnt, most pedig még annál is kevesebb pontjuk volt: világraszóló csoda lett volna, ha nem a Bengaluru nyer innen. Phil Salt és Virát Kohlí pedig elég hamar megmutatta – ha nem is azt, hogy nincsenek csodák, de azt, hogy ritkák, például ma sem várható egy. Ugyanis például 3 játszma után már 30 futáson álltak. Igaz, aztán Kyle Jamieson, a két méter fölötti óriás dobó kihasználta a magasságát, egy nagyot pattanó labdával megtévesztette Kohlít, aki a kapushoz élezte a labdát: az RCB-közönségkedvenc ma nem vette át a narancs sapkát (ahhoz 78 futás kellett volna). Ráadásul ez a játszma még szűz is lett, de ezzel sem ment sokra a Pandzsáb: Salt utána elképesztő sebességgel folytatta a határok püfölését, és az erőfölény végre ő maga már 40-nél tartott, mindössze 18 labdából, a csapat pedig 61/1-nél. Az eredmény már régen eldőlt, de azért még egy apró ünnepelnivaló csak összejött a hazaiaknak is: a 8. játszmában Musír Khán megszerezte pályafutása első kapuját, méghozzá amúgy a csereként behozott, és ekkorra már egy hatoson és két négyesen is túllevő Majank Agravál ellen. De ekkor már csak 18 futás hiányzott a bengalurui győzelemhez, ez pedig Salt 50-ese után Pátídár két gyors határjából már a 10. játszma végére meglett: a Royal Challengers 60 (!) megmaradó labdával győzött! Ez természetesen új rekord az IPL-rájátszásokat tekintve.

A Kings tehát vasárnap a 2. elődöntőben folytathatja a Gudzsarát vagy a Mumbai ellen, míg a Bengaluru 9 év után jutott be újra a döntőbe!


Alapból nem látható kép
×